Egy csillag körüli por- és törmelékkorong csupán néhány év leforgása alatt egyszerűen eltűnt. Egyelőre nincs rá épkézláb magyarázat.

A Kepler Asztroszeizmológiai Tudományos Konzorcium Balatonalmádiban rendezendő nemzetközi konferenciájához kapcsolódóan nyilvános ismeretterjesztő előadásokat hallgathatnak az érdeklődők Veszprémben, június 18-án este.

A félig-meddig elkészült, de még sosem repült, a Hubble-űrteleszkópéhoz hasonló méretű tükrökkel felszerelt amerikai kémműholdakat átadták csillagászati célra. Az ajándék hasznosítása azonban nem is olyan egyszerű...

Sikerült igen pontosan meghatározni a 2016-ban induló amerikai OSIRIS-REx szonda célpontjának, az 1999 RQ36 jelű földközeli kisbolygónak a pályáját.

De már nem a NASA, hanem a Kaliforniai Műegyetem (Caltech) üzemeltetésében. Most először adtak külső használatba amerikai űrtávcsövet.

A Vesta körül keringő amerikai Dawn űrszonda mérései nyomán kiderült, hogy egy keletkezésekor félbemaradt bolygóról van szó, és hogy számos földi meteor valóban erről az égitestről származik.

Pedig az érzékeny űrtávcsővel még a Nap közelébe sem szabad nézni! Akkor hogyan, és miért?

Megjelent a tavaly év elején végleg leállított amerikai égtérképező űrteleszkóp teljes, végső katalógusa.

A már az űrtávérzékelésben is alkalmazott „lézeres radar” elvén működő berendezéseknek nagy jövője lehet a bolygókutatásban, az űreszközök precíz landolásában vagy összekapcsolásában is.

Az elhatározás és a felbocsátás között mindössze 3 év telt el. 1972 márciusában útjára indult az első szonda a külső Naprendszerbe, hogy felderítse az aszteroidaövet és a Jupitert. És volt még egy kisebb, de annál érdekesebb cél: üzenetet vinni más csillagrendszerek értelmes lényeinek.

Az új amerikai csillagászati műholdat a csendes-óceáni Marshall-szigetekhez tartozó Kwajalein-atollról indulva állították pályára, egy repülőgépre szerelt Pegasus hordozórakétával.

A NASA új röntgencsillagászati műholdja és a felbocsátására szolgáló Pegasus-XL rakéta elindult – egyelőre Kaliforniából a csendes-óceáni Kwajalein-atollra.

A James Webb-űrteleszkóphoz Nagy-Britanniában összeszerelt és tesztelt érzékeny infravörös detektor egy menetrend szerinti utasszállító repülőgép csomagterében tette meg az utat az Atlanti-óceán fölött.

A közel 25 éve indított programban rég elkészült, de eddig repülni még nem tudott a TAUVEX ultraibolya űrteleszkóp. Talán soha nem is fog...

Az amerikai IBEX műhold méréseiből arra következtettek, hogy a Nap az eddig hittnél kisebb sebességgel szeli át a körülötte levő csillagközi gázfelhőt, s így előtte talán nincs is fejhullám.

Ha a galaxisok középpontjában levő szupernagy tömegű fekete lyukak „beindulnak”, kisöprik a környezetükből azt a gázt, amiből új csillagok keletkezhetnének.

Naprendszerünk szinte valamennyi bolygója rendelkezik holdakkal. Így jogos az a feltevés, hogy a nagyszámú ismert exobolygó egy része is rendelkezhet holdakkal.

A NASA röntgentartományban működő NuSTAR űrcsillagászati holdjának felbocsátását akár hónapokkal is elhalaszthatják.

Annak ellenére, hogy – nagyon leegyszerűsítve – egy beáldozható szonda indult a Jupiter felé, lényegében annak kiderítésére, hogy az aszteroidaöv és az óriásbolygó sugárzása nem tesz-e kárt benne, a Pioneer-10 óriási ismerethalmazzal indította útjára a külső Naprendszer kutatását.

Merkúr, Vénusz, Mars, Hold, mind „megvolt” már az űrkutatóknak az űrkorszak első évtizedén belül. De ezek mind a belső Naprendszerben vannak. Az igazi felfedezések az aszteroidaövön kívül vártak a tudósokra, a gázóriásoknál.