Tegnap rendben megtörtént az amerikai Jupiter-szonda pályamódosító hintamanővere a Föld mellett. Az űreszköz váratlanul biztonsági üzemmódba kapcsolt, de azért nincs vele nagy baj.

Az elmúlt hónapok több híre után most a NASA szerint is kijutott a csillagközi térbe a Voyager-1. De elhagyta-e a Naprendszert?

A Chandra-űrtávcsővel röntgentartományban végzett megfigyelések alapján feltételezik, hogy az NGC 1232 spirálgalaxis bekebelezett egy közeli törpegalaxist.

Budavári Tamás előadása augusztus 27-én (kedden) este, Székesfehérváron.

A NASA exobolygókat és csillagrezgéseket vizsgáló űrtávcsövének hibás lendkerekei nem javíthatók, így nem tudnak vele kellő pontossággal célra állni.

A Hubble-űrteleszkóp mérései alapján csillagászok egy negyven éves rejtélyt oldottak meg: a Magellán-áramlás eredetét. A Magellán-áramlás gázfelhőkből álló „szalag” a Tejútrendszer körül.

Jó 12 milliárd évvel ezelőtt egy csillag felrobbant és maradványait közel fénysebességgel szórta szét. Halálakor a csillag olyan fényes volt, hogy milliószorosan túlragyogta az otthonául szolgáló galaxist.

Most először sikerült röntgencsillagászati űrtávcsővel detektálni egy ismert fedési exobolygót.

Miért? Nem hullámzanak? A Cassini 2004 óta rendszeresen végzett radarmérései alapján legalábbis így tűnik.

Az előzetesen az „évszázad üstökösének” kikiáltott égitest, ahogy a Hubble-űrtávcső látta májusban.

Bő két évvel ezelőtt indult az amerikai szonda a Jupiter felé, most mégis visszatér a Földhöz, jó 500 km-re közelítve meg bolygónkat. Ez a gravitációs lendítőmanőver már elég lesz ahhoz, hogy 2016-ban a Jupiter körüli pályára álljon.

A modern, szilárd hajtóanyagú Epsilon hordozórakéta első repülése alkalmával szombaton a SPRINT-A műholdat állította pályára.

A NASA egyszer már lekapcsolt infravörös égbolttérképező műholdja három éven át a belső Naprendszert figyeli, kisbolygók után kutatva.

Eddigi küldetése során a NASA gamma-tartományban működő űrtávcsöve hihetetlenül részletes bepillantást nyújtott a csillagászoknak a távoli galaxisok középpontjában meglapuló fekete lyukaktól egészen a Földünkön tomboló viharokig.

A Jupiter-hold jeges felszíne alatt húzódó tenger régóta az asztrobiológusok érdeklődésének középpontjában áll.

Az ESA XMM-Newton űrtávcsöve 2001 óta szép lassan az égbolt 62%-át felmérte „szabad idejében”, miközben az egyik célforrásról a másikra állt át.

Minden eddiginél jobb bizonyítékot gyűjtöttek a Hubble-űrtávcsővel arra, hogy a rövid lefolyású gamma-kitöréseket összeolvadó neutroncsillagok vagy neutroncsillag–fekete lyuk párok okozhatják.

Az Európai Űrügynökség (ESA) követőállomás-hálózatának antennáit egy európai fejlesztés nyomán tették még érzékenyebbé.

A helioszféra határvidékéről érkező semleges hidrogénatomok eloszlását mérő amerikai IBEX műhold adataiból úgy tűnik, hogy a Nap csóvát húz maga után, ahogy mozog a csillagközi térben.

Vannak, akik némi fantáziával ezt képzelik bele a Hubble-űrtávcső képén látható kölcsönható galaxispárba.