Az előző részben bemutattuk a román űrhajósok kiválogatásának furcsaságait. Most röviden ismertetjük Prunariu űrrepülési programját, majd áttekintjük az azóta eltelt 40 év román űrtevékenységét.
A legutóbbi indiai PSLV starttal immár a hatodik litván műhold került pályára. Hat év – hat műhold: jó ok ez arra, hogy bemutassuk a balti ország űrtevékenységét.
Ezúttal az ESA legnagyobb és legfontosabb létesítményét, az Európai Űrkutatási és Technológiai Központot, ismertebb rövidítésével az ESTEC-et ünneplik, fél évszázados fennállása alkalmából.
60–50–40. A hatvan éves európai űrhajós, az ötven éves űrközpont és a negyven éves műholdcsalád mellett aktuális hírek is helyek kaptak a kiadványokban.
40 éve írták alá, 35 évvel ezelőtt lépett hatályba az ESA Alapokmánya. Négy időközben elfogadott kiegészítéssel ma is ez szabja meg a szervezet működését.
Éppen 40 éve vette kezelésbe az ESA egyik elődszervezete a később megalakuló ESA első követőállomását. Azóta világméretűvé terebélyesedett a hálózat, az Estrack.
Havi sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Hatalmas ajtó választja el a külvilágtól az ESA hollandiai tesztközpontjának épületét – a nagy európai űreszközöknek itt kell átmenniük, mielőtt a világűrbe indulhatnának.
A 40 éve tartó sorozat legfrissebb darabját adta ki az ESA. Nyomtatott változatban továbbra is elérhető, de csak külön megrendelésre. „Zöld űrügynökségként” az elektronikus elérést ajánlják.