Űrszondák a Marsnál

A Deimos közelében

A Deimos közelébenA Mars két holdja közül a kisebbiket még sosem látogatta meg ilyen közelről űrszonda, mint most az arab Hope.

Harc a porral

Harc a porralAz InSight sorsát a marsi por pecsételte meg. A szakemberek keresik a megoldást, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a hasonló veszteségek.

Az InSight vége

Az InSight végeA NASA hivatalosan is véget vetett a Marsra 2018 novemberben leszállt űrszonda programjának.

ESA-s rover nélkül

ESA-s rover nélkülA NASA és az ESA megváltoztatta a korábbi forgatókönyvet: mégsem marsjáróval, hanem helikopterrel szednék össze a Perseverance által gyűjtött mintákat.

Egyirányú „beszélgetés” a Marssal

Egyirányú „beszélgetés” a MarssalSikerült az európai Mars Express szonda novemberi kísérlete, amelyben a kínai marsjáró adását vették, majd továbbították a Földre.

Hallgatózás a Marsnál

Hallgatózás a MarsnálAz európai Mars Express szonda novemberben többször is lehallgatja a kínai Csuzsung marsjáró adását. (Nyugalom, a kínaiak tudnak róla.)

Együttállás előtt marsi panoráma

Együttállás előtt marsi panorámaEgy hónapos kommunikációs szünet előtt helyzetjelentés a kínaiaik marsjárójáról, amely immár 100 napos üzemelésen van túl.

Kínai szelfi a Marsról

Kínai szelfi a MarsrólA Kínai Nemzeti Űrügynökség ma új képeket közölt a Mars felszínéről, köztük olyat is, amelyen mind a leszállóegység, mind a marsjáró egyszerre látható.

Az első kínai képek a Mars felszínéről

Az első kínai képek a Mars felszínérőlNégy nappal a Csuzsung marsjáró sikeres leszállása után közzétették az első helyszíni felvételeket is.

GYORSHÍR: Repült a marsi drónhelikopter

GYORSHÍR: Repült a marsi drónhelikopterA NASA Perseverance marsjárójával odaszállított Ingenuity helikopterrel ma megkísérelték a felszállást.

Pordinamikai vizsgálat

Pordinamikai vizsgálatAz Ingenuity helikopter segítségével valóságos körülmények közt végezték el a marsi por dinamikájának vizsgálatát.

Bajban a Marson és a Marsnál

Bajban a Marson és a MarsnálHivatalosan még meg nem erősített január eleji hírek szerint elhallgathatott a kínai marsjáró és a bolygó körül keringő űrszonda is.

Por itt, por ott

Por itt, por ottA Marsra és a Földre egyaránt jellemzők a porviharok. Vannak köztük hasonlóságok, de alapvető különbségek is.

A porvihart kiheverte, de...

A porvihart kiheverte, de...A januári porvihar elmúltával az InSight visszatért a biztonságiból normális üzemmódjába, a rendelkezésre álló energia emelkedik, de a bizakodás csak átmeneti.

PROGRAMAJÁNLÓ: Leszállások a Marson

PROGRAMAJÁNLÓ: Leszállások a MarsonNovember 8-án (hétfőn) 17 órától Horváth András tart érdekesnek ígérkező előadást a Műegyetemen, a MANT Űrkorszak sorozatában.

Kínai Mars-helikopter

Kínai Mars-helikopterKína a NASA Ingenuity helikopteréhez hasonló eszközt fejlesztene és szeretne a Marsra juttatni.

Beporosodott az InSight

Beporosodott az InSightEgyre gyűlik a por a NASA InSight szondájának napelemtábláin. A szakemberek attól tartanak, hogy a csökkenő áramtermelés egy éven belül megpecsételi a szonda sorsát.

GYORSHÍR! Legördült a kínai marsjáró

GYORSHÍR! Legördült a kínai marsjáróKezdődhet az utazás! Egy héttel a sima leszállást követően legurult a Marsra a kínaiak Csuzsung (Zhurong) marsjárműve.

Kína is a Marson

Kína is a MarsonMagyar idő szerint ma éjjel elérte a Mars felszínét a Tienven-1 űrszonda leszállóegysége. Kína a harmadik űrnemzet, amely sima leszállást hajtott végre a vörös bolygón.

Ázsiai mozaik – 2021. március (2. rész)

Ázsiai mozaik – 2021. március (2. rész)Havi sorozatunkban az ázsiai országok űrtevékenységével kapcsolatos olyan információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Még több cikk a rovat archívumában

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

játékbolt ahol gyerekjáték a vásárlás

Tetszik / Like

Űrkörkép 2021/2022