Megvan a harmadik és egyben utolsó rejtvénykérdésünk válasza, és a szerencsés nyertes, aki a nemrég megjelent Új űrkorszak kapujában című tanulmánykötetet nyerte.
Megvan a harmadik és egyben utolsó rejtvénykérdésünk válasza, és a szerencsés nyertes, aki a nemrég megjelent Új űrkorszak kapujában című tanulmánykötetet nyerte.
Csaknem negyedszázada gyűjtötték azt az óriási adattömeget, amely mindmáig kincsesbánya a Föld felszínét vizsgáló szakembereknek.
Aki sosem repült – mostanáig. Avagy kicsoda Ed Dwight, aki 90 évesen talán eljuthat a világűr „határára”?
Bár csak a színét illetően, ami a világűrből is jól látszik. Az ott található légibázis okán időnként az űrhírekben is szerepel a terület.
...azt, amit annak idején az űrrepülőgépektől reméltek, több szempontból is túlteljesítve a Shuttle-korszakot.
2003. február 1-jén semmisült meg visszatérése közben az STS–107 Columbia űrrepülőgép, fedélzetén hét űrhajóssal. Az eseményeket felidéző sorozatunkban most végzetes leszállásról lesz szó.
2003. február 1-jén az STS–107 egy rutinrepülésről volt hazatérőben, amikor először a CNN, majd a világ összes híradása megtelt egy vérfagyasztó képsorral.
Nélkülük nem léphettek volna emberek a Holdra. A BBC összeállítása bemutatja, kik és hogyan készítették az ILC Dover vállalatnál az Apollo-űrhajósok szkafandereit.
Egy ikon ismét itt hagyott bennünket. 2016. december 8-án, 95 éves korában elhunyt John Glenn, a Friendship-7 űrhajósa, az Eredeti Hetek utolsó tagja.
A XIX. században még kopár vulkáni táj volt, az űrfelvételen már erdőktől zöldell a hegy. Emberi segítséggel bár, de a növényzet meghódította a kis szigetet.
Cikkünk első részében az SRTM radartérképezés technikai részleteivel foglalkoztunk, most az eredményekbe pillantunk be.
A NASA jelenleg aktív űrhajósai közül a legidősebb, Don (Donald Roy) Pettit a tervek szerint szeptember 11-én negyedik űrrepülésére indulhat.
Október 31-én, 87 éves korában elhunyt Thomas Kenneth Mattingly II. Az űrhajózás iránt kevéssé érdeklődők a nevét leginkább az Apollo-13 filmből ismerhetik.
Elon Musk cége hamarosan használatba veheti a Vandenberg támaszpont nevezetes 6-os starthelyét is. Az 1960-as évekig visszanyúló történet dióhéjban.
2003. február 1-jén semmisült meg visszatérése közben az STS–107 Columbia űrrepülőgép, fedélzetén hét űrhajóssal. Mire jutottak a balesetet követő vizsgálatok?
2003. február 1-jén semmisült meg visszatérése közben az STS–107 Columbia űrrepülőgép, fedélzetén hét űrhajóssal. Folytatjuk a történet felidézését.
A History Channel forgatócsoportja második világháborús repülőgéproncsokat keresett, a szerencsétlenül járt űrrepülőgép darabját találta.
Kevesebb mint a felére apadt a „Holdat jártak klubja”, meghalt John Young, a „vidéki srác”.
Eltávozott az első amerikai, aki a világűrben megkerülte a Földet. Az első amerikai űrhajóscsapat, az „eredeti hetek” utolsó képviselője volt.
2015. június 22-én a NASA átadja Florida államnak a Kennedy Űrközpontban (KSC) lévő űrrepülőgép-leszállóhely kezelési jogát. Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu