Sikerült igen pontosan meghatározni a 2016-ban induló amerikai OSIRIS-REx szonda célpontjának, az 1999 RQ36 jelű földközeli kisbolygónak a pályáját.

De már nem a NASA, hanem a Kaliforniai Műegyetem (Caltech) üzemeltetésében. Most először adtak külső használatba amerikai űrtávcsövet.

A Vesta körül keringő amerikai Dawn űrszonda mérései nyomán kiderült, hogy egy keletkezésekor félbemaradt bolygóról van szó, és hogy számos földi meteor valóban erről az égitestről származik.

Pedig az érzékeny űrtávcsővel még a Nap közelébe sem szabad nézni! Akkor hogyan, és miért?

Megjelent a tavaly év elején végleg leállított amerikai égtérképező űrteleszkóp teljes, végső katalógusa.

A már az űrtávérzékelésben is alkalmazott „lézeres radar” elvén működő berendezéseknek nagy jövője lehet a bolygókutatásban, az űreszközök precíz landolásában vagy összekapcsolásában is.

Az elhatározás és a felbocsátás között mindössze 3 év telt el. 1972 márciusában útjára indult az első szonda a külső Naprendszerbe, hogy felderítse az aszteroidaövet és a Jupitert. És volt még egy kisebb, de annál érdekesebb cél: üzenetet vinni más csillagrendszerek értelmes lényeinek.

Amíg az ősemberek a kőkorban zsákmányukra vadásztak és barlangokban találtak menedéket Afrikában, addig a távoli Nagy Magellán-felhőben egy, a Napunknál tizenhatszor nehezebb csillag élete egy hatalmas összeomlással ért véget.

Az ESA által üzemeltetett Planck-szonda új teljes égbolttérképeket készített, melyeken többek között korábban ismeretlen csillagkeletkezési területek és eddig nem látott mikrohullámú derengés is megfigyelhető a Tejútrendszer szíve körül.

A Fehér Ház a hét elején nyilvánosságra hozta, mennyit és milyen felosztásban szánna a NASA programjaira 2013-ban. A nagy vesztes a Mars kutatása lehet.

A közel 25 éve indított programban rég elkészült, de eddig repülni még nem tudott a TAUVEX ultraibolya űrteleszkóp. Talán soha nem is fog...

Az amerikai IBEX műhold méréseiből arra következtettek, hogy a Nap az eddig hittnél kisebb sebességgel szeli át a körülötte levő csillagközi gázfelhőt, s így előtte talán nincs is fejhullám.

Ha a galaxisok középpontjában levő szupernagy tömegű fekete lyukak „beindulnak”, kisöprik a környezetükből azt a gázt, amiből új csillagok keletkezhetnének.

Naprendszerünk szinte valamennyi bolygója rendelkezik holdakkal. Így jogos az a feltevés, hogy a nagyszámú ismert exobolygó egy része is rendelkezhet holdakkal.

A NASA röntgentartományban működő NuSTAR űrcsillagászati holdjának felbocsátását akár hónapokkal is elhalaszthatják.

Annak ellenére, hogy – nagyon leegyszerűsítve – egy beáldozható szonda indult a Jupiter felé, lényegében annak kiderítésére, hogy az aszteroidaöv és az óriásbolygó sugárzása nem tesz-e kárt benne, a Pioneer-10 óriási ismerethalmazzal indította útjára a külső Naprendszer kutatását.

Merkúr, Vénusz, Mars, Hold, mind „megvolt” már az űrkutatóknak az űrkorszak első évtizedén belül. De ezek mind a belső Naprendszerben vannak. Az igazi felfedezések az aszteroidaövön kívül vártak a tudósokra, a gázóriásoknál.

A második japán kisbolygóminta-gyűjtő űrszonda 2014-ben indulna az 1999 JU3 jelű földközeli kisbolygó felé.

Ma ötven éve repült John Glenn, a legelső amerikai, aki űrhajóval megkerülte a Földet.

A NASA új röntgencsillagászati műholdja, a NuSTAR március közepén indulhat Pegasus-XL rakétával.