A mars-invázió miatt az utóbbi napokban, hetekben - részben talán észrevétlenül - több új rovattal gazdagodott portálunk. Az alábbiakban segítséget találnak a hatékonyabb kereséshez.

A Stardust (Csillagpor) űrszonda még 1999 februárjában indult közel 3,22 milliárd kilométeres utazására, melynek célját – a Wild 2 üstököst – 2004 január 2-án éri el. Ezen a napon – a történelemben előszőr – mintákat gyűjt az üstökös kiáramló anyagából, majd visszahozza azt a Földre, - ahová 2006-ban érkezik.

Bár a közvélemény érdeklődött a Mars iránt, az első űrszondák indításának (a hatvanas évek elején) leginkább politikai okai voltak, - mint a legtöbb űrszondának az űrverseny idején.

Az Apollo 8 startjánál először használta a NASA a Saturn V rakétát, mely merőben eltért Verne ágyús elképzelésétől, de a többi rakéta is „csak jelenthetett neki”, akkora technológiai előrelépés volt a megszületése.

Feladták a reményt: a sikertelen kapcsolatfelvétel miatt kudarccal zárul a japán Mars-kutató űrszonda programja.

Brit kutatók eredményei szerint a nyári égbolt egyik legfényesebb csillaga, a Vega körül Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszer alakulhatott ki.

Timothy Jones, a londoni Imperial College kutatója felfigyelt egy tanulmányra az egyik szakfolyóiratban, ami a napszél 1996-ben mért rendellenes viselkedéséről szólt. (Az Imperial College-ban készültek az Ulysses mágneses teret érzékelő berendezései, André Balogh vezetésével.)

Sorozatunk második, befejező részében bemutatunk néhány érdekes megfigyelést...

A japán Nozomi űrszonda megfertőzheti a Marsot, ugyanis ha továbbra is a jelenlegi pályáján marad, akkor december 14-én becsapódik a Vörös Bolygóba - állítja egy japán napilap.

Az ember alkotta űreszközök közül a Voyager–1 jár a legmesszebb. November 5-én az űrszonda kb. 13,5 milliárd kilométer távolságra lesz tőlünk – ez több, mint kétszerese a Plútó-Nap távolságnak.

1989-ben George Bush amerikai elnök a következő szavakat mondta: „Meggyőződésem, hogy az Apollo-11 holdraszállásának 50. évfordulóján az amerikai zászlónak ott kell lobognia a Marson is.” Ezzel meghirdette az emberes Mars-programot.

Karácsony előtt a NASA bemutatta az új infravörös űrtávcső első tudományos célú felvételeit. Egyúttal a korábban SIRTF névre "hallgató" űreszközt átkeresztelték Lyman Spitzer Űrtávcsőnek.

A Vörös Bolygó kutatásában igen aktív évnek ígérkezik a 2004-es. Három szonda a felszínről, három pedig bolygó körüli pályáról vizsgálja a vörös bolygót. Ennek apropóján most – háttéranyagnak szánt - cikksorozatban tekintjük át, milyen lépéseket tett eddig az emberiség a Mars meghódításáért.

A japán Nozomi (Remény) nevű Mars-szonda öt éve kezdte kudarcokkal teli odüsszeiáját, melynek utolsó akkordja a múlt hét végén zajlott le.

„Zajlik az élet a Vörös Bolygónál”: a nyáron indult űreszközök jól vannak és hamarosan elérik a Marsot, míg a már ott dolgozó amerikai Mars Odyssey egyik műszerét tönkretette az utóbbi idők szokatlan napaktivitása.

A Nap mágneses tere azért is „kibogozhatatlan”, mert nem két póluson át „tör a felszínre”, mint a Föld esetében. Minden napfolt egy-egy északi vagy déli mágneses pólus. Emellett természetesen a globális mágneses tér forrása valóban a Nap északi és déli pólusánál található.

Az Ulysses Nap-kutató űrszondát az ISPM terv keretében építették európai szakemberek. Mint az Űrvilág oldalain azt már olvashatták, a programot eredetileg európai-amerikai együttműködés keretében két űrszondára tervezték, de az amerikai visszalépést követően az ISPM keretén belül csupán egyetlen űrszonda indult (bár azt amerikai űrrepülőgép fedélzetéről indították).

A Ulysses űrszonda segítségével rengeteg információhoz jutottunk központi csillagunkról. Az adatok kiértékelésében magyar kutatók is részt vesznek.

1975-ben először hajtott végre űreszköz sima leszállást a Marson, és mindjárt kettő. A Viking-1 és Viking-2 azt kapta feladatul, hogy megválaszolják a mindenkit leginkább izgató kérdést, van-e, lehetséges-e élet a Vörös Bolygón? Válaszként akkor sem igent, sem nemet nem lehetett mondani. Lehet, hogy most értettük meg, miért?

A statisztikák szerint nagyjából évszázadonként lobban fel szupernova a Tejútrendszerhez hasonló spirálgalaxisokban. Ennyi ideje azonban nincs egy csillagásznak, hogy kivárja vizsgálatainak tárgyát, ezért inkább keres egyet magának. Európai csillagászok most egy érdekes projektbe kezdtek, mellyel megpróbálják megállapítani a jövő szupernováinak „szülő-csillagait”.