A Hubble-űrtávcső minden korábbinál alaposabban vette szemügyre galaxisszomszédunkat, nemcsak a látható fényben, hanem az ibolyántúli és az infravörös tartományban is.
A Hubble-űrtávcső minden korábbinál alaposabban vette szemügyre galaxisszomszédunkat, nemcsak a látható fényben, hanem az ibolyántúli és az infravörös tartományban is.
Január végén jelentek meg a Science magazin különkiadásában a Rosetta űrszonda eredményeit feldolgozó első tudományos publikációk.
Az ESA Cosmic Vision 2015–2025 program keretében e hónapban benyújtandó javaslat röntgen-, infravörös és gamma-űrtávcső lenne egyben.
2013 végén egyes kutatók gejzírek kitörését vélték látni a Jupiter Europa holdján. Azóta hiába keresik, nem tűnnek fel újra.
Idén tízéves a NASA Swift műholdja, amelyet 2004. november 20-án állították alacsony Föld körüli pályára.
A ma indult második japán kisbolygókutató űrszonda 2020-ra anyagmintával térhet vissza a Földre.
Kiss L. László előadása november 13-án (csütörtökön) lesz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dísztermében.
Kijelölték a napot, amikor a Rosetta üstökösszonda leszállóegysége elindul az üstökösmag felé.
Meglepetésre egy szupernagy tömegű fekete lyukat találtak egy törpegalaxis közepén.
Az OSIRIS kamera első eredményei a Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magját beborító felszíni alakzatokról.
A Dawn űrszonda január 25-én elkészítette az
eddigi legnagyobb felbontású felvételeket a törpebolygóról.
Az ütközés nem olyan durva, mint két szilárd égitesté, de látványos jelenségek kísérik. Több a szupernóva és a fényes röntgenforrás.
Háromrészes cikksorozatunk első részében a Hold és a Mars kutatására vonatkozó tervekről lesz szó.
Indulhat a NASA következő exobolygó-kutató műholdjának részletes tervezése.
December 6-án vége lesz a Plútó felé száguldó New Horizons űrszonda hibernációjának. Kilenc év után kezdődhet a program legizgalmasabb szakasza.
Pont 50 éve jósolták meg, a Hubble-űrtávcsővel most sikerült felfedezni az első, gravitációs lencsehatással megtöbbszörözött képű szupernóvát.
A Hubble látványos képén egy hatalmas spirálgalaxis, amelynek „rendjét” egy közeli kisebb galaxis zavarta meg.
A ionhajtóművek rövid időre leálltak, így tovább tart majd az út a törpebolygóig.
Kiválasztották a Rosetta űrszonda Philae leszállóegységének fő és tartalék célterületét a Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magján.
A Neptunusz nagy holdjáról negyed évszázaddal ezelőtt készített közeli felvételekből összeállították az égitest eddigi legjobb térképét.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu