Véget ért a Rosetta küldetése, már „csak” a termés betakarítása, az adatok feldolgozása van hátra. Háromrészes cikksorozattal foglaljuk össze a két évtizedesre nyúlt program legérdekesebb mozzanatait.
Tizennégy évvel ezelőtt, 2002 októberében jelent meg portálunkon az első cikk az ESA nagyszabású, kiemelkedő jelentőségű és minden várakozást felülmúlóan sikeres, magyar szempontból pedig meghatározóan fontos küldetéséről, a Rosetta üstököskutató szondáról. Azóta portálunkon száznál jóval több hosszabb-rövidebb cikkben tudósítottunk a kalandos utazás eseményeiről és az eredményekről. Most, amikor szeptember 30-án, 12 és fél évvel a start és bő két évvel az üstököshöz érkezés után hivatalosan is véget ért a Rosetta küldetése, érdemes visszatekinteni a mérföldkövekre.
E sorok írója az 1990-es évek közepén vett részt először hazánk képviseletében néhány, a Rosetta program előkészítését szolgáló megbeszélésen, bár akkor ez az előkészítő munka már hosszabb ideje folyt. Igaz, akkor a küldetés célpontja még a Wirtanen-üstökös volt, a leszállóegységet még a Rosetta Lander szavak összevonásával RoLandnak nevezték, de a Rosetta már Rosetta volt, és a célok, feladatok is körvonalazódtak, de erről majd sorozatunk második részében lesz bővebben szó. Már az is látszott, hogy a magyar mérnökök jelentős szerephez juthatnak a küldetés – elsősorban a leszállóegység – elkészítésében. Kezdjük tehát ezzel a visszatekintésünket.
Portálunkon rendszeresen beszámoltunk a magyar mérnökök közreműködéséről, legrészletesebben Magyar közreműködők a Rosetta fejlesztésében című cikkünkben, ezen kívül a cikkünk végén található „kínálatra” utalunk. Ettől függetlenül érdemes még egyszer felsorolni a Rosetta küldetésében részt vevő hazai intézményeket. A magyar hozzájárulás főleg, de nem kizárólag a Philae leszállóegységre vonatkozott, méghozzá a működés szempontjából kritikus berendezések fejlesztését bízták a hazai szakemberekre. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) mai nevén Wigner Fizikai Kutatóközpontja (korábban MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet) és az SGF Kft. mérnökei fejlesztették a leszállóegység hibatoleráns központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépét, Szegő Károly, illetve Szalai Sándor vezetésével. Emellett az SGF Kft. fejlesztette ki a leszállóegység szoftveres szimulátorát is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja Gschwindt András vezetésével jelentős részt vállalt a leszállóegység tápellátó rendszerének fejlesztésében és megépítésében. A DIM por-, valamint az SPM plazmadetektor fejlesztésében és megépítésében, továbbá a kapott mérési adatok kiértékelésében az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) (a küldetés kezdetekor még MTA KFKI Atomenergia Kutató Intézet) mérnökei és kutatói vettek, illetve vesznek részt, a munkát kezdetben Apáthy István és Péter Attila vezette, később Hirn Attila vette át a csoport vezetését.
Munkájukért számos elismerésben részesültek, többen Bay Zoltán-díjat kaptak, a legmagasabb elismerésben mégis Apáthy István (MTA EK), Balázs András (MTA Wigner FK) és Bánfalvi Antal (BME) részesült, akik a Philae leszállása és berendezéseik sikeres működése után 2015. március 15-én Széchenyi-díjat vehettek át.
Ugyanakkor az ESA részéről sem maradt el az elismerés. Amint Bernard Zufferey, az ESA PECS Irodájának azóta nyugalomba vonult vezetője portálunknak kifejtette: „Ha az ESA-ban szóba kerül Magyarország, akkor kiderül, hogy az ESA legtöbb munkatársa tud a magyarokkal folytatott együttműködésről, pontosan annak húsz éves története miatt. Több elismertséget szereztetek magatoknak, mint mások, mert benne voltatok olyan küldetésekben, mint a Rosetta. … Az, hogy ti részt vettetek ebben a nagy horderejű küldetésben, megalapozta az elismertségeteket, ami más országokról nem mondható el.”
Az adatok részletezésétől eltekintve itt kell megemlíteni azt is, hogy a magyar közreműködés finanszírozásában a közreműködő intézményeken kívül jelentős szerepet vállalt a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI), kezdetben az ESA PRODEX, később pedig a PECS programján keresztül. Igaz, a Rosetta teljes költségvetéséhez képest a magyar közreműködés csak néhány ezreléket tett ki, a leszállóegységen belül ez az arány lényegesen magasabb volt, különösen, ha figyelembe vesszük a magyar mérnökök pénzben ki nem fejezhető jelentőségű közreműködését két alapvető szolgálati egység elkészítésében (fedélzeti számítógép és tápegység). Összességében elmondható, hogy a PRODEX idején hozzájárulásunk felét, a PECS időszakban a magasabb hozzájárulásnak mintegy negyedét–harmadát a Rosettával kapcsolatos munkákra fordítottuk. Becslésem szerint a MŰI-n keresztül biztosított magyar hozzájárulás meghaladta a 3,57 millió eurót (több mint 10 év alatt összességében). A Rosetta teljes költségvetése hozzávetőlegesen 1,3 milliárd euró volt, a magyar hozzájárulás ennek kb. negyed százaléka lehetett.
A magyar közreműködés után térjünk vissza a Rosetta küldetésének egészéhez. A program bemutatását kezdjük a végén, a legfrissebb eseményekkel. A Rosetta irányítói megfontolták, hogy a naptól egyre távolodó, a Jupiter pályáján túlra kerülő üstökös magja körül keringő Rosettát az egyre fogyó elektromos energiával már nem lehetne megfelelően működtetni, egy újabb tartós hibernálást pedig már aligha élne túl a szonda. Ezért úgy döntöttek, hogy a szondát szeptember 30-án nekivezetik az üstökös magjának. A manőver sikerült, így azóta a Csurjumov–Geraszimenko-üstökös két ember alkotta szerkezettel a felszínén kering a Nap körül. Az utolsó órákban olyan részletességű felvételek készítésére nyílt mód, amire az elmúlt két évben még nem volt példa. Az üstökös felszínének elérésekor azonban megszűnt a kommunikáció, a küldetés véget ért, mert a szonda antennáját a továbbiakban már nem lehetett a Föld felé irányítani.
Az ESA űrirányítási vezetője, Paolo Ferri 2016. szeptember 30-án küldte el az ESA darmstadti irányítóközpontjából az utolsó parancsot a Rosettának. A szonda aznap közép-európai idő szerint 13:19-kor érte el az üstökös felszínét, amikor megszakadt a rádiókapcsolat. (Kép: ESA / J. Mai)
2016. szeptember 30-án közép-európai idő szerint 13:19-től már csak a rádiózaj látszott az irányítóközpont képernyőin. A kapcsolat örökre megszakadt a Rosettával. (Kép: ESA)
Az Európai Űrügynökség (ESA) történelmi jelentőségű küldetése tehát szeptember 30-án, közép-európai (nyári) idő szerint 13:19-kor (11:19 GMT) fejeződött be, amikor a szonda irányítottan „becsapódott” az általa két éven át vizsgált üstökös felszínébe. A szonda az utolsó manőverrel előző este 22:50-kor, mintegy 19 km magasságban a felszín felé vezető pályára állt. A Rosetta utolsó leheletéig végezte a tudományos méréseket, a végső megközelítés közben is mérte a mag gáz-, por- és plazmakörnyezetét. Az utolsó, már kissé elmosódott felvételt nem több, mint 20 centiméter távolságból készítette a felszínről.
Az OSIRIS kamera felvétele 55 perccel a leérkezés előtt a Deir el-Medina mélyedésről, a Rosetta végső nyugvóhelyéről. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA)
A Rosetta utolsó felvétele a Csurjumov–Geraszimenko-üstökös felszínéről. A kép a leérkezés előtti pillanatokban, mindössze 20 centiméteres távolságból készült, a befogott terület alig egy négyzetméteres. A kép elmosódott, mert a kamera tervezői legmerészebb álmaikban sem gontoltak arra, hogy ilyen közelről is készül majd egy felvétel. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA)
A küldetés sikeres lezárulása alkalmából Johann-Dietrich Wörner, az ESA főigazgatója így méltatta azt: „A Rosetta történelmet írt. Van mit ünnepelnünk ma, mert a küldetés sikere minden várakozásunkat felülmúlta, több újabb „elsőséget” szerezve az ESA-nak.”
A Rosetta nyugvóhelyéül azért választották a Ma’at-területet, mert ott több olyan, a földi karsztos víznyelőkre emlékeztető alakú, 100 méter körüli átmérőjű és nagyjából 50 méter mély gödör található. Ezek a gödrök bizonyultak az üstökös aktivitása, vagyis a gáz- és porkilövellések fő forrásának. Két ilyen gödör közötti sík területet vettek célba, amelyet Deir el-Medinának neveztek el. Az a pont, ahol a szonda ténylegesen leérkezett, a Sais nevet kapta. Sais volt az az ókori egyiptomi város, amelynek templomában a Rosetta (Rasid) közelében megtalált rosette-i követ eredetileg (valószínűleg) elhelyezték. A Rosetta műszerei a végső leszállás közben is működtek, a maghoz olyan közel is mérték a gáz összetételét és sebességét, amilyen közel arra korábban még soha nem volt lehetőség. A mag közvetlen közelében minden korábbinál nagyobb gázsűrűséget mértek.
A Rosetta leérkezése egyébként a szó megszokott értelmében aligha nevezhető becsapódásnak, hiszen a szonda 1 m/s (3,6 km/h, egy kényelmesen sétáló ember tempója) érte el a felszínt. Nincs kizárva, hogy a még ilyen igénybevételre sem tervezett napelemtáblái ettől az ütközéstől is leszakadtak, mozdulni pedig amúgy sem tudott, így kommunikációs antennáját sem fordíthatta a Föld felé. Éppen ezért – a Nemzetközi Távközlési Unió előírásainak eleget téve – a Rosettát úgy programozták, hogy a leérkezés után kapcsolja ki saját rádióadóját. Néhány nappal később a szonda Földön maradt „ikertestvérét”, a műszaki és kvalifikációs modellt is kikapcsolták.
Fantáziakép a Rosetta leérkezésének pillanatáról. (Kép: ESA / ATG medialab)
A Rosettának köszönhetően a 67P/C–G vitathatatlanul a bolygótudományok történetében legalaposabban megvizsgált üstököse lett.
Cikksorozatunk második részében a nem mindennapi utazás részleteit elevenítjük fel, a harmadik részben pedig néhány tudományos eredményt villantunk fel, bár ezekből csak ízelítőt adhatunk, hiszen a mérési adatok feldolgozása, részletes elemzése még évekig munkát ad a kutatóknak, így portálunkon remélhetőleg nem most találkoznak utoljára a Csurjumov–Geraszimenko-üstökösre vonatkozó újdonságokkal.
Aki viszont sorozatunk harmadik részét sem szeretné kivárni, hanem előbb értesülne – méghozzá első kézből – az eddigi eredményekről, annak figyelmébe ajánljuk a Magyar Asztronautikai Társaság Űrkutatás Napja című, október 21-én, pénteken délután az Óbudai Egyetem Tavaszmező utcai épületében tartandó, nyilvános rendezvényét. Ezen Hirn Attila, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont munkatársa Két év és számos új felfedezés a 67P/C-G üstökösnél – Véget ért a Rosetta-küldetés címmel tart előadást. Igaz, hogy a Rosetta előkészítése idején Hirn Attila még diákként, a MANT Űrtáborában ismerkedett az űrkutatással, ma azonban már ő vezeti azt a csoportot, amelyik az MTA EK-ból részt vett a Rosetta küldetésben. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A Hubble – magyar segédlettel – a Rosetta új célpontját fürkészi
Magyarok a Naprendszer kutatásában (1. rész)
Magyarok a Naprendszer kutatásában (2. rész)
Életre kelt a Philae!
Újabb ESA-elismerés magyar kutatóknak
Magyar műszer a Marsnál
Pannonia a Lutetia kisbolygón
Fiatal magyar kutatók az európai űrprogramokban (2. rész)
Magyar közreműködők a Rosetta fejlesztésében
Új szoftver a Rosetta leszállóegységén
Célhoz ért a Rosetta
Önarckép üstökössel
Tudományos mérések magyar részvétellel a Rosetta Philae-n
Széchenyi-díjas magyar űrkutatók
„Részvételetek a nagy horderejű küldetésben megalapozta a tekintélyeteket”
Rangos elismerés a Philae csapatának
GYORSHÍR: A Rosetta vége
Visszatekintés a Rosettára (2. rész)
Visszatekintés a Rosettára (3. rész)
A Rosetta küldetésének befejezéséről (ESA)
A Rosetta küldetésének befejezéséről (Spaceflight Now)
A Rosetta küldetésének befejezéséről (Sky and Telescope)
ESA Rosetta honlap
ESA Rosetta blog
Képsorozat, válogatás az utolsó órákban készült közeli felvételekből
A nagysikerű európai űrszonda az üstökösmagra leérkezve fejezte be pályafutását.
