Májusban Chilében, az Andok hegyei közül eltűnt egy tó. A területet a NASA műholdképein láthatjuk, az esemény előtt és után.
Májusban Chilében, az Andok hegyei közül eltűnt egy tó. A területet a NASA műholdképein láthatjuk, az esemény előtt és után.
Augusztus végén ismét forrósággal párosuló erős szelek teremtettek kiváló lehetőséget az erdőtüzek kialakulására a Balkán déli részén. A peloponnészoszi tüzeknek már halálos áldozatai is voltak.
A japán Daichi műhold felvételén az idén 50 éves Syowa kutatóállomás környékét láthatjuk, kísértetiesen hosszú árnyékokkal.
Az Envisat űrfelvételein is jól látszik a napok óta pusztító tűzvész nyoma.
Június 7-én Wisconsinban (USA) tornádó tarolta le az erdők egyes részeit. A Terra műhold felvételén jól látható a pusztítás nyoma.
...pontosabban színesben. A Spitzer-űrtávcső felvételeiből összeállított képet ugyanis élénk színekkel látták el, hogy még nagyobb hatással legyen az érdeklődő közönségre.
A csendes-óceáni Salamon-szigeteken április 2-án történt földrengés után a környező korallzátonyok egy része a vízfelszín fölé emelkedett.
Ez a megállapítás a március 19-én bekövetkezett napfogyatkozásra volt igaz, amit a japán Hinode napkutató műhold felvételén mutatunk be.
A nemrég a Jupiter mellett elhaladt amerikai New Horizons szonda sorra küldi haza az óriásbolygó környezetében készített felvételeit.
Ma az európai Rosetta üstököskutató szonda sikeresen elhaladt a Mars közelében, ahol újabb lendületet nyert további útjához.
A kérdést a minap a Bigelow Aerospace cég, a Genesis műholdak üzemeltetője tette fel honlapja látogatóinak.
A régiekről ritkábban, inkább az új műholdakról szólnak a hírek. A tavasszal leállított Meteosat-5-re kicsit megkésve, az első és utolsó felvételével emlékezünk.
Augusztus 4-én sikerrel elindult a Phoenix, az alábbiakban az indítás képeiből válogatunk.
Az ismert fényes, közeli spirálgalaxis, az M81 ezúttal a NASA három űrtávcsövének felvételeiből készített képen látható.
Miért mutatott az Atlantis 2001-es indításakor a füstfelhő árnyéka pont a telihold felé?
Egyes európai érdekeltségű, Föld körül keringő űreszközök könnyű nyomon követésére az ESA létrehozott egy internetes honlapot.
A Hubble-űrtávcső látványos képén a közeli NGC 1672 galaxis látszik, amely éppen felénk mutatja legszebb „oldalát”.
A Cassini felvételein az óriásbolygó északi pólusát egy hatszög alakú légköri képződmény övezi.
A Cassini-űrszonda mostani pályája lehetővé teszi, hogy az óriásbolygóról és gyűrűrendszeréről új nézőpontból készíthessen felvételeket.
A NASA Spitzer-űrtávcsövének látványos felvételén egy sokat fényképezett planetáris köd látható, de a megszokottól eltérő színekben.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu