Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Archívum - Időrendben

Már gurul a kínai holdjáró

Már gurul a kínai holdjáróTegnap szállt le a Hold túlsó oldalán a Csang'e-4 űrszonda, és néhány órával később sikeresen el is indította a vele együtt érkezett rovert.

Az első részletes képek a „világ végéről”

Az első részletes képek a „világ végéről”A New Horizons bemutatja a Kuiper-öv egyik kis égitestjét, amelynek alakja egy hóemberére emlékeztet.

Az első hírek a New Horizons elrepüléséről

Az első hírek a New Horizons elrepülésérőlA földi irányítók megkapták az első rádiójeleket a távoli Kuiper-öv kisbolygója mellett ma elszáguldó űrszondától.

Egy eltűnt sziget

Egy eltűnt szigetNem gyakori jelenség, hogy egy sziget szinte nyomtalanul eltűnik. Októberben mégis megtörtént – egy hurrikán pusztítása nyomán.

New Horizons: a menetrend

New Horizons: a menetrendÚjév napján elrepül a Kuiper-öv egyik távoli kis égitestje mellett a Plútónál 2015-ben járt amerikai űrszonda. Mit és mikor várhatunk?

Hungjün után Hungjen

Hungjün után HungjenA múlt héten Kínából pályára állítottak egy kísérleti alacsony pályás távközlési holdat. Most egy másik, több mint 320 tagúra tervezett konstelláció előfutára indult.

28 műhold Vosztocsnijból

28 műhold VosztocsnijbólKét orosz Kanopusz-V földmegfigyelő műhold és 26 kisebb „utastársuk” állt Föld körüli pályára a távol-keleti orosz űrközpontból.

Magyar Űrkutatási Fórum 2019

Magyar Űrkutatási Fórum 2019A konferencia a magyar űrkutatás több évtizedes hagyományokkal rendelkező széles fóruma. Jövőre is Sopronban lesz, április 24–26. között.

Kína és a Hold túlsó oldala

Kína és a Hold túlsó oldalaA Csang’e–4 hamarosan leszáll a Hold túlsó oldalára. Kína azonban sokkal nagyratörőbb terveket is dédelget: az egész Naprendszer meghódítását.

Új mérföldkő a GPS történetében

Új mérföldkő a GPS történetébenPályára állt a jól ismert és világszerte használt amerikai navigációs rendszer legújabb műhold-generációjának első képviselője.

GYORSHÍR: Leszállás a Hold túloldalán

GYORSHÍR: Leszállás a Hold túloldalánCélba ért a kínai Csang'e-4 űrszonda: sima leszállást hajtott végre a Von Kármán-kráterben, megkezdve a Hold kutatásának új korszakát.

Európai űridőjárási műszer

Európai űridőjárási műszerKoreai geostacionárius műhold fedélzetén került nemrég a világűrbe egy ESA által finanszírozott űridőjárás-megfigyelő műszer.

A Bennu körüli pályán az OSIRIS-REx

A Bennu körüli pályán az OSIRIS-RExEgy szilveszteri manőverrel az alig 500 m-es kisbolygó körüli pályára állt az amerikai űrszonda.

Mi volt a legérdekesebb 2018-ban?

Mi volt a legérdekesebb 2018-ban?Idén nem az űrügynökségek összefoglalóira voltunk kíváncsiak, hanem megnéztük, hogy önöket, az Űrvilág olvasóit mi érdekelte a legjobban 2018-as híreink közül.

Űrszámok 2018-ban

Űrszámok 2018-banNéhány érdekes statisztikai adat a világ idei űrtevékenységéről – a teljesség igénye nélkül.

Újrahasznosított magnetométerek

Újrahasznosított magnetométerekÚj, ötletes módszert próbáltak ki a napkitörések Föld magnetoszférájára gyakorolt hatásának kimutatására.

QB50 gondolatok

QB50 gondolatokGschwindt András gondolatai az ESA nanoműholdas projektjével kapcsolatban.

TJSW-3: titkos kínai távközlési hold

TJSW-3: titkos kínai távközlési holdA 2018-as évet Hszicsangból egy Hosszú Menetelés-3C rakéta zárta, amely egy kísérleti geostacionárius távközlési holdat állított pályára.

Az év utolsó Űrakadémia Klubja

Az év utolsó Űrakadémia KlubjaKözel negyvenen gyűltek össze az ELTE északi tömbjében, hogy a karácsony előtti rohanásból kicsit kiszakadva részt vegyenek az idei utolsó Űrakadémia Klubon.

Kínai start Hosszú Menetelés-11-gyel

Kínai start Hosszú Menetelés-11-gyelA négyfokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta kis műholdakat állított pályára, az egyik egy több mint 150 eleműre tervezett kommunikációs rendszer előfutára.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548 549
Összesen 10977 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024