Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Archívum - Időrendben

Viszlát, Herschel

Viszlát, HerschelAz ESA nemrég leállt infravörös űrteleszkópja még látható földi távcsövekkel, de már nem sokáig.

Nem csak a Protonok állnak le

Nem csak a Protonok állnak leA keddi hordozórakéta-baleset nyomán Bajkonurból egy darabig nem indul semmi, egyes műholdüzemeltető cégek részvényárfolyamai pedig esni kezdtek a tőzsdén. Az elveszett műholdak mégsem voltak biztosítva.

Egy lépéssel közelebb az ESA-csatlakozásunkhoz

Egy lépéssel közelebb az ESA-csatlakozásunkhozEgy tegnapi kormányhatározat szerint megkezdődhetnek Magyarországnak az Európai Űrügynökséghez (ESA) való csatlakozását előkészítő tárgyalások.

Pályán az első indiai navigációs műhold

Pályán az első indiai navigációs műholdAz IRNSS-1A jelű űreszközzel az ország megkezdte saját műholdas helymeghatározó rendszerének kiépítését.

Pingvin és tojás

Pingvin és tojásVannak, akik némi fantáziával ezt képzelik bele a Hubble-űrtávcső képén látható kölcsönható galaxispárba.

Újra szárnyalt a Pegasus

Újra szárnyalt a PegasusA repülőgépről indított szárnyas hordozórakéta a NASA új napkutató műholdját, az IRIS-t állította pályára.

Visszatértek a Sencsou-10 űrhajósai

Visszatértek a Sencsou-10 űrhajósaiSikeresen véget ért az ötödik kínai emberes űrrepülés.

Falcon-9 rakéta indíthatja a türkmén műholdat

Falcon-9 rakéta indíthatja a türkmén műholdatA gyártó Thales Alenia Space – némi kitérő és a kínaiakat sújtó amerikai szigorítások után – a SpaceX vállalatot bízta meg a start lebonyolításával.

Kínai fizikaóra az űrből, 60 millió diáknak

Kínai fizikaóra az űrből, 60 millió diáknakA Tienkung-1 űrállomásmodulon tartózkodó második kínai űrhajósnő, Vang Japing kísérleteket végzett és diákok kérdéseire válaszolt élő adásban.

Feketelyuk-sereg az Andromédában

Feketelyuk-sereg az AndromédábanRöntgencsillagászati műholdakkal 26 új feketelyuk-jelöltet azonosítottak az Androméda-galaxisban.

Jason-1: élt 11 és fél évet

Jason-1: élt 11 és fél évetAz amerikai-francia óceánkutató műhold befejezte aktív pályafutását. A tengerfelszín magasságát utódja, a Jason-2 méri tovább.

Lekapcsolások kora

Lekapcsolások koraMostanában egy sor űrtávcső fejezte be működését. Legutóbb az egy évtizede indított, az ultraibolya tartományban érzékeny amerikai GALEX.

Fél perc alatt odaveszett három GLONASSZ műhold

Fél perc alatt odaveszett három GLONASSZ műholdA Proton hordozórakéta, amely az orosz navigációs műholdrendszer új tagjait vitte magával, nem messze a starthelytől felrobbant és a földbe csapódott.

CoRoT: hivatalosan is vége a bolygóvadásznak

CoRoT: hivatalosan is vége a bolygóvadásznakA francia vezetéssel 2006-ban indított űrtávcső tavaly novemberben keletkezett számítógépes hibáját nem sikerült kijavítani.

„Indiai GPS”: hamarosan startol az első hold

„Indiai GPS”: hamarosan startol az első holdIndia is csatlakozik azoknak a táborához, akik saját navigációs műholdrendszert építenek ki.

Szojuz rakéták a világ két végéről

Szojuz rakéták a világ két végérőlJúnius 25-én két órán belül két különböző Szojuz rakétaindítást is végrehajtottak. Egy modern orosz földmegfigyelő hold Bajkonurból, egy internetes adatátjátszó hálózat első négy műholdja pedig Kourouból startolt.

Szelek, egyre sebesebben

Szelek, egyre sebesebbenEddig is rejtélyesen gyorsak voltak a szelek a Vénusz légkörében, de az elmúlt években még tovább gyorsultak.

Lekapcsolták a Herschelt

Lekapcsolták a HerscheltMásodszor is, de most már tényleg vége az európai infravörös űrtávcsőnek.

Mozgó kövek a Marson

Mozgó kövek a MarsonAvagy golyóznak-e az istenek a szomszéd bolygón?

A NASA új űrhajósjelöltjei

A NASA új űrhajósjelöltjeiA most kiválasztott négy férfi és négy nő jelenti majd a legújabb generációt. Ők talán már a Nemzetközi Űrállomáson túlra is eljutnak.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548
Összesen 10946 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024