És ismét Mars... A bolygó körül keringő európai szonda mérései alapján a metán és a vízgőz jellemző előfordulási területei a vörös bolygó légkörében jórészt egybeesnek.
És ismét Mars... A bolygó körül keringő európai szonda mérései alapján a metán és a vízgőz jellemző előfordulási területei a vörös bolygó légkörében jórészt egybeesnek.
Sorozatunk következő néhány részében áttekintjük, milyen terveket készítettek a szovjetek, majd az oroszok abból a célból, hogy Amerikát megelőzve embert küldjenek a Vörös Bolygóra. Az alábbiakban Koroljov egy 1956-os tervét mutatjuk be.
A STEREO és a Solar Probe amerikai, valamint a Solar Orbiter európai űrszondák sikere esetén központi csillagunkról szerzett ismereteink megsokszorozódhatnak.
A Genesis küldetése után újabb, a Napot még inkább megközelítő űrszondák indítása várható. Kétrészes cikkünkben először az amerikai STEREO szonda tervét ismertetjük.
Az űrszonda felvételein talán új holdakat is látunk.
A Szputnyik-1 után alig két év telt el, amikor az űrnagyhatalmak célpontja a Hold lett. A versengés célja egy űrszonda eljuttatása lett a Holdra. Persze ez akkoriban még csak egy becsapódással érhetett véget, de mégis lélektani jelentősége volt, kinek a szondája váj először krátert a Hold köntösén.
A magyar űrkutatás aktuális kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban (IHM) Kovács Kálmán, a magyar űrkutatás felügyelő minisztere és Dr. Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) igazgatója szeptember 8-án.
Sajnos az Antarktisz fölötti ózonlyuk megjelenése mára évente visszatérő jelenséggé vált. A vékonyodó ózonréteget az Envisat műhold is megörökítette.
A közeljövőben megszaporodó európai bolygóközi űrszondák kiszolgálása megkívánja, hogy rövidesen új követőállomás épüljön.
A NASA Chandra röntgencsillagászati holdja nemrég múlt 5 éves. Ebből az alkalomból egy látványos honlap készült.
2004. november 6-án kerül megrendezésre az I. Magyar MarsTalálkozó. Az egy napos rendezvényen a Mars-kutatás legújabb eredményeiről, az emberes Mars-utazás lehetőségeiről és hazai kutatóhelyek munkájáról hangzanak el előadások.
Az Európai Űrügynökség az Aurora-program céljaként, az Amerikai Űrkutatási Hivatal a Bush-program kiteljesítéseként szeretne eljutni a Marsra. Az oroszok – saját bevallásuk szerint – 2015-re képesek lesznek űrhajósokat küldeni a Vörös Bolygóhoz.
Németország új antarktiszi kutatóállomásának építésekor az ESA által kifejlesztett techológiákat is felhasználják.
Miért? Bezárt? Kérdezhetik Tisztelt Olvasóink. Nos igen - közel egy hétre... Szeptember 5-én a Frances hurrikán elérte Florida partját és bár "csak" 2-es erővel dühöngött, mégis jelentős pusztítást végzett az űrrepülőtéren. A romokat 13-ra sikerült eltakarítani...
Egy Napunkhoz hasonló csillag haláltusájának mozzanatait láthatjuk a Hubble-űrtávcső egyik lenyűgöző felvételén.
Mi közös van a marsi kőzetekben és az agydaganatokban?
20.05.: A NASA illetékesei megerősítették, hogy a Genesis visszatérő-tartályának ejtőernyőrendszere egyáltalán nem lépett működésbe, minek következtében a leszállókonténer a utahi célterületen a talajba csapódott. A konténer sérülése "jelentős".
Alaszka déli részén a jövőben megnőhet a földrengések előfordulásának valószínűsége - állítják a NASA és az Amerikai Geológiai Szolgálat kutatói.
A NASA Kennedy Űrközpontjában is komolyan számolnak a veszéllyel, és megkezdték a biztonsági előkészületeket.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu