Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Archívum - Időrendben

Nem folytatják a diákűrszonda építését

Nem folytatják a diákűrszonda építésétAz ESA oktatási irodája leállította a Hold kutatására szánt diákűrszonda, az ESMO (European Student Moon Orbiter) fejlesztését.

Elefánt a Marson :-)

Elefánt a Marson :-)No persze nem igazi. Csak van, aki szerint hasonlít egy elefántfejre az az egykori lávafolyás, amit a Mars Reconnaissance Orbiter szonda fényképezett le.

Küzdelem az Envisatért

Küzdelem az EnvisatértMinden idők legtöbbet tudó földmegfigyelő műholdja, az európai Envisat tíz évnyi működés után hirtelen elhallgatott.

PECS információs nap

PECS információs napAz Európai Űrügynökség és a Magyar Űrkutatási Iroda április 19-én információs napon mutatja be a megváltozott pályázási lehetőségeket a hazai intézmények szakembereinek.

Masat-1 szakmai nap

Masat-1 szakmai napAz űrhajózás napján bemutatkozott az első magyar műhold, és a tiszteletére kibocsátott emlékérme és alkalmi postabélyeg is.

Tavaly is szépen növekedett a globális űripar

Tavaly is szépen növekedett a globális űriparAz amerikai Space Foundation a napokban mutatta be a 2011-es folyamatokat elemző jelentését. Eszerint a tavalyi évben az űrtevékenységgel kapcsolatos ágazatok világszerte, összesítésben 12,2%-os növekedést produkáltak.

Bemutatkozik az észak-koreai rakéta

Bemutatkozik az észak-koreai rakétaMeglepetésre a már a starthelyen várakozó, április 12-16. között indítani tervezett rakéta közelébe engedték a nyugati újságírókat.

A Csendes-óceán közepe felé tart a törmelékáradat

A Csendes-óceán közepe felé tart a törmelékáradatAmikor 2011 márciusában a hatalmas japán földrengést követő szökőár elérte a szigeteket, a becslések szerint 5 millió tonna törmelék került az óceánba. Ezek egy jelentős része az áramlások hátán már félúton lehet Észak-Amerika felé.

Magyar kísérlet az ESA REXUS rakétaprogramjában

Magyar kísérlet az ESA REXUS rakétaprogramjábanIdén elsőként magyar hallgatói csoport is fejleszt tudományos kísérletet a Német Légügyi és Űrkutatási Központ (DLR), valamint a Svéd Nemzeti Űrkutatási Bizottság (SNSB) által szervezett REXUS (Rocket EXperiment for University Students) rakétaprogram keretében.

PROGRAMAJÁNLÓ: A Masat-1 napja

PROGRAMAJÁNLÓ: A Masat-1 napja„Eredmények és tapasztalatok a Masat-1 projektben„ címmel információs napot tartanak április 12-én Budapesten, a BME Q épületében. Aznap jelenik meg az elő magyar műholdat köszöntő emlékérme és postabélyeg is.

Császárpingvin-népszámlálás

Császárpingvin-népszámlálásAz Antarktiszon élő teljes császárpingvin-populációt most először sikerült rendesen összeszámolni, nagyfelbontású űrfelvételek alapján.

A Titanic öröksége és a világűr

A Titanic öröksége és a világűrSzáz évvel ezelőtt süllyedt el a jéghegynek ütköző óriási utasszállító hajó. A katasztrófát követően alakították ki a nemzetközi jéghegyfigyelő szolgálatot, ahol napjainkban egyre több műholdas távérzékelési adat bevonásával dolgoznak.

PROGRAMAJÁNLÓ: 80 év az égen és a Földön

PROGRAMAJÁNLÓ: 80 év az égen és a Földön Beszélgetés a 80 éves Almár Iván csillagász-űrkutatóval – Székesfehérvár, április 17.

Észak-koreai rakétakudarc

Észak-koreai rakétakudarcAz Unha-3 hordozórakéta, tetején a harmadik észak-koreai műholddal az előző, 2009-es állítólagos űrindítási kísérlet sorsára jutott: kudarcot vallott.

Masat-bélyeg

Masat-bélyegAz első magyar műholdat köszöntő bélyeget ma bocsátotta forgalomba a Magyar Posta. Egy különlegességet is mutatunk, csak az Űrvilág olvasóinak!

Az oroszok beszállnak az ExoMarsba

Az oroszok beszállnak az ExoMarsbaAz év végéig aláírhatják azt a megállapodást, amely szerint az amerikaiakat az oroszok váltják az Európai Űrügynökség partnereként a Mars kutatására az évtized második felében induló programban.

Éjszakai fotók az űrállomásról

Éjszakai fotók az űrállomásrólNépszerűek a földi városok éjszakai világítását megörökítő felvételek. Nem is olyan egyszerű ilyeneket készíteni a Nemzetközi Űrállomásról. Az űrhajósok most hasznos segítséghez jutottak.

Leálltak az európai teherűrhajó-részegységek gyártásával

Leálltak az európai teherűrhajó-részegységek gyártásávalAz ATV programból még hátralevő két küldetéshez mostanra már elkészültek az alkatrészek, a folytatás viszont egyelőre bizonytalan.

ISS: az egymilliomodik fotó

ISS: az egymilliomodik fotóElkészült a Nemzetközi Űrállomás történetének egymilliomodik fényképe.

Kémműhold Kaliforniából

Kémműhold KaliforniábólA műholdas felderítésért felelős amerikai kormányzati szervezet idei flottafrissítési programját egy Delta-4 rakéta segítségével kezdte a Vandenberg Légitámaszpontról.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548
Összesen 10947 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024