A mintegy 12 milló fényév távolságban levő M82 galaxisban felrobbant, január 21-én felfedezett fényes szupernóvát a NASA űrtávcsöveivel is figyelik.
Az SN 2014J jelzést kapott szupernóva optikai tartományban két évtizede a legfényesebb, amit sikerült észlelni. Ráadásul színképe alapján az Ia típusba tartozik, amit a csillagászok egyfajta „standard gyertyaként” használnak a galaxisok távolságának meghatározásához. A modellek szerint az Ia típusú szupernóva úgy jön létre, hogy egy fehér törpecsillag anyagot kap közeli kísérőjétől. Egy adott tömeghatárt elérve a csillag látványos termonukleáris robbanásban megsemmisül, a szupernóva abszolút fényessége pedig jól meghatározható. Így a mért látszó fényességéből következtetni lehet a távolságára. Egy másik lehetséges magyarázat szerint két egymás körül keringő, egyre közelebb jutó fehér törpe végső összeolvadásáról és megsemmisüléséről lehet szó.
Az SN 2014J viszonylagos közelsége miatt ígéretes a jelenség pontosabb megismerése, a szupernóva születésére vonatkozó egyes feltételezések ellenőrzése, bizonyos modellek megerősítése vagy kizárása szempontjából. Így nem véletlen, hogy mostanában számos földi és űrteleszkóp irányul az M82, azaz a Szivar-galaxis felé, hogy a szupernóva fényének változását, színképét vizsgálják, minden lehetséges hullámsávban. A programból természetesen az űrtávcsövek is kiveszik a részüket, annál is inkább, mert minden bizonnyal ez a legközelebbi és így legfényesebb Ia típusú szupernóva, amelyet a várható működési élettartamuk alatt megfigyelhetnek.
SN 2014J: ilyen volt előtte (fent) és ilyen lett utána (lent) az M82, a szupernóvát tartalmazó viszonylag közeli, jól ismert, heves csillagkeletkezéssel jellemezhető galaxis. A képek a Swift űrtávcső optikai és ultraibolya teleszkópja (UVOT) segítségével készültek. Az első az M82-ről 2007 és 2013 között felvett képek kombinálásával, a második január 22-én három különböző expozíció összegzésével. A színezéshez a közepes ultraibolya sávot kékkel, a közeli ultraibolyát zölddel, a látható fény tartományában készült felvételt vörössel kódolták. A kép mérete kb. 17 ívperc, a telihold méretének mintegy fele. (Képek: NASA / Swift / P. Brown, TAMU)
Az első észleléseket a NASA gyorsan „riasztható” Swift űrtávcsöve végezte január 22-én, egy nappal a felfedezés bejelentése után. Utólag kiderült, hogy a fényesedő szupernóva nyoma már kb. egy héttel korábbi képeken is azonosítható. A jelenséget elsőként egy angol csillagász, Steve Fossey (University of London Observatory) jelentette, aki épp megfigyelési gyakorlatot tartott négy egyetemi csillagászhallgatónak, miközben felfigyelt az M82-ben az addig nem látott fénypontra. A tervekben a Hubble-űrtávcső, a Chandra és a NuSTAR (mindkettő röntgen-űrobszervatórium), Fermi gamma-űrtávcső, és a Swift további mérései is szerepelnek.
A röntgen- és gamma-mérések különösen érdekesek lehetnek, hiszen eddig még egyetlen Ia típusú szupernóvából sem sikerült egyértelműen detektálni ilyen nagy energiájú elektromágneses sugárzást. Az SN 2014J szupernóva a becslések szerint az optikai tartományban február első hete körül éri el fényességi maximumát, így kedvező időjárás (derült ég) esetén akár binokulárral, tőlünk is megfigyelhető a Nagy Medve csillagkép irányában. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Nobel-díj a gyorsulva táguló univerzumért
Édes kis tizenhat éves...
Az űrtávcsövek is az új, közeli szupernóvát figyelik (NASA)
Egy szép hazai felvétel az SN 2014J-ről (csillagaszat.hu)
Az SN 2014J felfedezéséről (University College London)
A Swift űrtávcső új katalógusában, nyolc év megfigyelései alapján az eddig ismerteknél sokkal több pontszerű égi röntgenforrás adatait gyűjtötték össze.
