Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Archívum - Időrendben

Elátkozott Telstar-14

Elátkozott Telstar-14A május 20-án felbocsátott Telstar-14R távközlési holdnak nem nyílt ki az egyik napelemtáblája – ugyanúgy, mint a 2004-ben indított Telstar-14-nek, amelynek a pótlására szánták...

OSIRIS-REx: utazás egy kisbolygóhoz

OSIRIS-REx: utazás egy kisbolygóhozA NASA most kiválasztott űrszondás programja keretében 2016-ban automata űreszköz indul egy földközeli kisbolygó felé, majd akár 1-2 kg-nyi anyagmintával hét év múlva visszatér a Földre.

Földmegfigyelés az űrből – brit részvétellel

Földmegfigyelés az űrből – brit részvétellelNagy-Britannia a negyedik helyzett azon külföldi országok sorában, ahonnan tavaly a legtöbb látogató érkezett az Űrvilág oldalaira.

Spirit: hivatalosan is vége

Spirit: hivatalosan is végeA NASA nem próbálkozik tovább a több mint egy éve hallgató marsjáró életre keltésével. Ezentúl a még mindig jól működő Opportunity rover programjára összpontosítanak.

Visszatért a Szojuz TMA-20

Visszatért a Szojuz TMA-20Méghozzá nem is akárhogyan: előtte eddig még soha nem alkalmazott nézőpontból készített fényképeket a Nemzetközi Űrállomás és egy amerikai űrrepülőgép – jelen esetben az Endeavour – összekapcsolt állapotáról.

STS-134: Két űrséta elvégezve

STS-134: Két űrséta elvégezveAz Endeavour utolsó küldetésének lebonyolítása a tervezett ütemben zajlik.

Egy óra, két rakéta, három műhold

Egy óra, két rakéta, három műholdAlig több mint egy óra különbséggel Bajkonurból, majd Kourouból álltak pályára pénteken a távközlési mesterséges holdak.

Árvíz színesben

Árvíz színesbenMájus 14-én az USA Louisiana államában, Morganza mellett meg kellett nyitni az áradó Mississippi töltését. Az elöntött terület űrfelvételeken.

LAPSZEMLE: Eurómilliókat bukhat Magyarország

LAPSZEMLE: Eurómilliókat bukhat MagyarországKét mai cikkében is foglalkozik a hazai űripar és űrkutatás áldatlan helyzetével a Napi Gazdaság.

STS-134: Az Endeavour búcsúja

STS-134: Az Endeavour búcsújaA tegnapi napon elindult STS-134 jelű küldetés rendkívül izgalmasnak ígérkezik.

STS-134: Négy űrsétán túl

STS-134: Négy űrsétán túlAz Endeavour legénysége sikerrel teljesítette mind a négy tervezett járművön kívüli tevékenységet. A legfiatalabb madárka a holnapi napon leválik a Nemzetközi Űrállomásról, és elindul – legutoljára – hazafelé.

Megint hamu

Megint hamuA tavalyi emlékezetes, az európai légi forgalmat megbénító izlandi vulkánkitörés után alig több mint egy évvel most egy másik izlandi tűzhányó lövell(t) hamut a levegőbe.

PROGRAMAJÁNLÓ: Gondolkodási idő – van!

PROGRAMAJÁNLÓ: Gondolkodási idő – van!Beszélgetés Schuminszky Nándor Űrsztárok és űrsztorik c. könyvének megjelenése kapcsán meghívott szakértőkkel: Horváth Andrással és Ponori Thewrewk Auréllal. Polaris Csillagvizsgáló, május 31.

Amerika új űrrepülőgépe

Amerika új űrrepülőgépe A Space Shuttle nyugdíjazása után nem biztos, hogy nagyon sokáig űrrepülőgép nélkül marad majd az Amerikai Egyesült Államok. Igaz, a Dream Chaser névre hallgató jószág szerényebb paraméterekkel büszkélkedhet majd, mint a nagy előd, a Shuttle.

MoonBots: inspiráció a fiatal generációnak

MoonBots: inspiráció a fiatal generációnakA MoonBots 2.0 Challenge elnevezésű nemzetközi verseny a 9-17 éves fiatalokat próbálja rávenni arra, hogy elgondolkodjanak a holdkutatás kihívásain.

A Philae lába és a lézervágó

A Philae lába és a lézervágóMi a közös az európai Rosetta üstökösszonda leszálló egységének lábában és egy német vállalat precíziós lézeres megmunkáló berendezésében?

SpaceX: a holdutazás előszobájában

SpaceX: a holdutazás előszobájábanElon Musk cége a közeljövőben a Hold emberes elérésére felhasználható hordozórakétával fog rendelkezni. Azonban a 2002-ben alapított vállalat további ambiciózus terveket dédelget a rakétafejlesztések terén.

Űrférgek

ŰrférgekA Columbia űrrepülőgép 2003-as megsemmisülését túlélő fonalférgek leszármazottai most az Endeavour (STS-134) fedélzetén járják a világűrt.

Az űrből is látszik a talaj szárazsága

Az űrből is látszik a talaj szárazságaAz ESA SMOS radaros műholdja az óceáni vizek sótartalmának és a talaj nedvességtartalmának mérésére készült, 2009 novemberében állították pályára. A műholdas adatok alapján is jól felismerhető az a szárazság, ami az idei tavaszon Európát sújtja.

Búcsú a japán földmegfigyelő műholdtól

Búcsú a japán földmegfigyelő műholdtólAz irányítók feladták, nem tudták működésre bírni a Daichi (ALOS) távérzékelő mesterséges hold elromlott energiaellátó rendszerét.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521 522 523 524 525 526 527 528 529 530 531 532 533 534 535 536 537 538 539 540 541 542 543 544 545 546 547 548
Összesen 10947 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024