Na jó, nem egészen mindenkinek... Az eddig főleg csak kutatók számára fenntartott francia Airbus A300-ason egy jegy ára közel 6000 euró.
A Zero-G nevű repülőgépet a Francia Űrügynökség (CNES) tulajdonában levő vállalat, a Novespace üzemelteti. Decemberben hirdették meg, hogy – Európában eddig egyedülálló módon – megnyitják ezt lehetőséget a nagyközönségnek is. A részvételért 5980 eurós árat kérnek. Az első ilyen repülés március 15-én várható, és 2013-ra már három alkalmat lekötöttek.
A repülések időtartama mintegy két és fél óra. Ezalatt a gép 15 olyan parabolaívet ír le, amely a hajításnak megfelelő pályát, tehetetlenségi mozgást eredményez. Ezalatt a repülőgép fedélzetén utazók megtapasztalják a súlytalanság érzését, összesen kb. 5 percen át. Minden alkalommal 40 utast vihetnek magukkal, útjukat személyzet segíti. Az indulás és érkezés helye a Zero-G repülőgép megszokott franciaországi állomáshelye, Bordeaux-Merignac repülőtere. A reménybeli utasoknak nem elég fizetni, de be kell tölteniük 18. életévüket, és természetesen egészségügyi alkalmassági vizsgálaton is túl kell esniük.
A fizetős súlytalansági repülésekből származó bevételt a speciális Airbus fenntartására szeretnék költeni. A Novespace céljai közt idővel szerepel egy újabb repülőgép beszerzése is. A parabolarepülések, amelyeket 1988-ban kezdtek szervezni a CNES-nél, mindenek előtt a tudományos kísérletezést szolgálják. Évente átlagosan hat repülési kampányban kínálkozik alkalom rövid súlytalanságban végzendő kísérletek végrehajtására. A lehetőséget időnként pályázaton is meghirdetik. Az Európai Űrügynökség (ESA) által is szervezett pályázatokon például az elmúlt években voltak már sikerrel szereplő magyar csapatok.
Kísérletek a Zero-G A300-as fedélzetén. A fizető utasoknak elég csak élvezni a súlytalanságot, és rövid időre űrhajósak képzelni magukat. (Képek: CNES / Novespace)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:

Műtét súlytalanságban
Űrsör – szeptemberben
Elindult az Űrsör-csapat
Űrsör nélkül, súlytalanul
„Körülöttem mindenki vigyorog”
ESA parabolarepülés, magyar részvétellel
Űrdisznók
Űrturizmus és repülés súlytalanságban
Jegyek kaphatók súlytalansági parabolarepülésre Franciaországban (CNES)

Ezt mutatják egy friss, ezer főből álló mintán végzett hazai közvélemény-kutatás adatai.


