Hazai kutatóhelyek és űripar Cikkek: 621 - 640

A STEREO űrszondapárosról

A STEREO űrszondapárosrólA frissen felbocsátott napkutató űrszondákat részletesebben is bemutatjuk, külön kiemelve a tudományos program hazai vonatkozásait.

PROGRAMAJÁNLÓ: Űrnap 2006

PROGRAMAJÁNLÓ: Űrnap 2006Az idei Űrnap november 9-én lesz. A budapesti rendezvény helyszíne ezúttal a Jövő Háza.

Űrsör nélkül, súlytalanul

Űrsör nélkül, súlytalanulAz ESA kilencedik alkalommal meghirdetett tudományos diákprogramjában először szerepelt magyar csoport, akik ugyan saját tudományos kísérletüket nem végezhették el, de repülhettek egy Airbus 300-zal.

Magyar élettani pályázat a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar élettani pályázat a Nemzetközi ŰrállomásraA SURE program keretén belül számos hazai kutatócsoport is megpályázza a lehetőséget, hogy a Nemzetközi Űrállomáson végezhessen kísérleteket. Az Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológiai Kutatócsoportja a sejtek citokin-termelésének vizsgálatával pályázik.

Baj van a Kompasz-2 energia-ellátásával

Baj van a Kompasz-2 energia-ellátásávalA SAS2 magyar műszert szállító, pénteken indított orosz mesterséges hold fedélzeti áramellátása hirtelen lecsökkent.

Elhalasztották a Kompasz indítását

Elhalasztották a Kompasz indításátMa estére tervezték, de legalább egy nappal elhalasztották az orosz Kompasz-2 mikroműhold indítását. A műholdon magyar műszer is helyet kapott.

Infravörös csillagászat Magyarországon

Infravörös csillagászat MagyarországonHúsz éve jelent meg az első ilyen témájú szakmai publikáció magyar szerzőktől. Az azóta eltelt idő alatt sokminden más is történt – erről szólt csütörtökön egy nemzetközi szimpózium Budapesten.

Hogy állunk az Obsztanovka kísérlettel?

Hogy állunk az Obsztanovka kísérlettel?A Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kerülő Obsztanovka kísérlet vezérlő és adatgyűjtő számítógépes rendszerét a KFKI RMKI, a földi ellenőrző berendezéseket (EGSE) az SGF Kft. fejleszti.

Űrsör – szeptemberben

Űrsör – szeptemberbenAz Európai Űrügynökség (ESA) diák parabolarepülési pályázatán először nyert magyar egyetemista csapat.

Sikeres volt a SURE konferencia

Sikeres volt a SURE konferenciaFebruár 14-én az ESA és a MŰI közös szervezésében került sor az EU 6. Keretprogramjából finanszírozott, az ESA által kihirdetett SURE program budapesti bemutató konferenciájára.

Elindult a STEREO

Elindult a STEREOAz amerikai napkutató űrszondapáros Delta-2 rakétával startolt Floridából.

A sugárdózis mérése az űrállomáson

A sugárdózis mérése az űrállomásonA Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetének kozmikus sugárterhelésével foglakozó kutatók ez évi mukaértekezletét szeptember 6. és 8. között tartották Oxfordban.

Elindult az Űrsör-csapat

Elindult az Űrsör-csapatMagyar egyetemisták először vesznek részt az ESA parabolarepülési kampányában. A csapat tegnap indult Bordeaux-ba.

A Kompasz-2 indítási zónája – Űrfelvétel az ELTE műholdvevő állomásáról

A Kompasz-2 indítási zónája – Űrfelvétel az ELTE műholdvevő állomásárólAmint az Űrvilág arról már korábban beszámolt, május 26-án, a késő esti órákban a Barents-tengerben tartózkodó Jekatyerinburg tengeralattjáróról bocsátották fel a magyar SAS-2 műszert is hordozó Kompasz-2 műholdat.

A SAS2 felszállt!

A SAS2 felszállt!A Barents-tengerről elindult a Kompasz-2 orosz mesterséges hold, fedélzetén egy magyar részvétellel épített mérőműszerrel.

Fraktálok a magnetoszférában? (2. rész)

Fraktálok a magnetoszférában? (2. rész)Önhasonló, fraktál jelenségek előfordulnak a magnetoszféra dinamikai folyamatai között is, de egyelőre még vitatott, hogy ez az önszerveződő kritikus viselkedés egyértelmű jeleként fogható-e fel.

Fraktálok a magnetoszférában? (1. rész)

Fraktálok a magnetoszférában? (1. rész)Kétrészes cikkünkben az önszerveződő kritikus rendszerek néhány tulajdonságát mutatjuk be, és megvizsgáljuk, hogy ezek a tulajdonságok a magnetoszféra esetén is érvényesek-e.

Parabolarepülés – magyar érdekeltséggel

Parabolarepülés – magyar érdekeltséggelHelyszíni beszámoló az április 10-én kezdődött megbeszélésről és szakmai műhelyről, amely a 9. diák parabolarepülésre (Student Parabolic Flight Campaign) készíti fel a nyertes kísérleteket kidolgozó csapatok képviselőit.

A Magyar Űrkutatási Iroda 2006. évi pályázati felhívása

A Magyar Űrkutatási Iroda 2006. évi pályázati felhívásaA Magyar Űrkutatási Iroda honlapján február 20-án megjelent a 2006. évi alkalmazott űrkutatási pályázatokra szóló pályázati felhívás.

PROGRAMAJÁNLÓ: A magyar holdradar-kísérletek 60. évfordulója

PROGRAMAJÁNLÓ: A magyar holdradar-kísérletek 60. évfordulójaA Bay Zoltán vezette híres kísérletekre emlékeznek a BME OMIKK-ban február 6-án.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39
Összesen 770 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

játékbolt ahol gyerekjáték a vásárlás

Tetszik / Like

Űrkörkép 2021/2022