35 évvel ezelőtt indult az űrbe az első magyar műszer (1. rész)

1974. október 31-én a Pleszecki Űrrepülőtérről sikeresen Föld körüli pályára juttatták az Interkozmosz együttműködés (a volt szocialista országok űrkutatási szervezete) keretében készített IK-12 jelű mesterséges holdat.

Az eseménynek számunkra az ad különös jelentőséget, hogy ennek a műholdnak a fedélzetén repült az első magyar űrelektronikai eszköz, egy csehszlovák–magyar–szovjet együttműködésben készült mikrometeorit-detektor K-1-3 nevű magyar részegysége. Ekkor állt be hazánk is a kozmoszban működő műszereket készítő űrkutató országok sorába.

A KFKI atomreaktorában végzett neutron aktivációs analízis segítségével már a hetvenes évek elején – csehszlovák, magyar és szovjet együttműködésben – magaslégköri kutatórakétákon és egy visszatérő típusú Interkozmosz műholdon (Vertyikál-1, -2, IK-6) passzív mikrometeorit-csapdákkal (Tánya) gyűjtöttek és vizsgáltak kozmikus port; ezek voltak az első magyar űrbe juttatott eszközök. A mikrometeorit-csapdák által szolgáltatott adatok azonban csak átlagértékeket tükröznek. Térben és időben nagy felbontású adatok csak úgy nyerhetők, ha a részecskék jellemzőit az űreszközre szerelt érzékelő műszerrel a becsapódás pillanatában mérjük. A csapda-kísérletekben résztvevő csehszlovák és szovjet partnerek elkészítettek egy, a kapacitív és termolumineszcens elvet integráló, kombinált detektor-egységet. A detektorokat kiszolgáló jelfeldolgozó elektronika kifejlesztésében és legyártásában a magyarok, nevezetesen a KFKI segítségét kérték.

Egy űrelektronikai eszközzel szemben különleges követelményeket támasztanak. Hosszú ideig, igen nagy megbízhatósággal és pontossággal kell működnie akár nagyon magas vagy nagyon alacsony hőmérsékleten, valamint vákuumban is. Folyamatosan ki van téve a kozmikus sugárzás hatásának; el kell viselnie a felbocsátáskor rá ható nagy mechanikai terhelést; kis méretű kell legyen, és nem fogyaszthat több energiát, mint egy zsebrádió. Ezek a követelmények – különösen a megbízhatóság és sugárállóság tekintetében – hasonlóak az atomreaktorokban működő mérőműszerekkel szemben támasztott követelményekhez. A mikrometeorit-detektor jelfeldolgozó elektronikájának megalkotására a KFKI Reaktor főosztály Mérésautomatizálási osztályán belül létrehozták az Űrelektronikai csoportot. A szükséges anyagi feltételeket az akkoriban a magyar űrkutatási tevékenységet irányító Űrkutatási Kormánybizottság (ÜKB) biztosította.

A csoport összeállításánál, a fejlesztési munka elindításánál Dr. Ferencz Csaba mérnök-kandidátusnak, az ÜKB osztályvezetőjének a segítségét kérték, aki korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen a Rakétatechnikai Tudományos Diákkör megalapítója és vezetője volt. A diákkörnek – még villamosmérnök hallgatóként – magam is tagja voltam; jégverés-elhárító rakéta tervezése kapcsán itt szert tettünk bizonyos rakéta-műszerépítési tapasztalatra, műholdvevő rádióállomást készítettünk, követtük a külföldi űrkutatási eredményeket. Hosszú ideig a diákkör egykori tagjaiból került ki a magyar űrkutató szakembergárda derékhada. Ferencz Csaba hívására akkori munkahelyemről átigazoltam a KFKI Űrelektronikai csoportba. Csoportunk magvát Mihály László technikus, jómagam és Ferencz Csaba, mint díjazatlan külső tanácsadó alkotta.

Az IK-12 műhold a szerelőcsarnokban; a tetején lévő henger a kombinált mikrometeorit-detektor.

(Folytatjuk!)

Apáthy István
(KFKI Atomenergia Kutatóintézet)

Kapcsolódó cikkek:
35 évvel ezelőtt indult az űrbe az első magyar műszer (2. rész)