Június 25-én két órán belül két különböző Szojuz rakétaindítást is végrehajtottak. Egy modern orosz földmegfigyelő hold Bajkonurból, egy internetes adatátjátszó hálózat első négy műholdja pedig Kourouból startolt.
Ma elindult az európai Vega hordozórakéta második példánya, rajta a Proba-V kísérleti földmegfigyelő, a VNREDSat-1 vietnami távérzékelő, és az észt ESTCube-1 műholddal.
Februárban állt pályára a Landsat Data Continuity Mission (LDCM), jövendő nevén Landsat-8 földmegfigyelő műhold. Mostanra elkészítették vele az első felvételeket.
A PSLV rakéta fő hasznos terhe, a francia-indiai SARAL óceánkutató hold mellett még hat kis űreszköz állt poláris pályára, köztük az első osztrák műhold, és más „elsők” is.
Mára már a titkosítás alól felszabadított amerikai kémműhold-felvételek segítenek megmérni és megérteni a jégtakaró peremének több évtizedes változásait.
A jelek arra mutatnak, hogy a BLITS az emlékezetes 2007-es kínai űrfegyverteszt nyomán keletkezett egyik törmelékdarab miatt változtatott hirtelen a pályáján és forgásán.
Az ESA műholdja, amelyet a tengervíz sótartalmának és a föld nedvességtartalmának mérésére készítettek, alkalmas az északi-sarkvidéki tenger jégvastagságának mérésére is.
A bő négy évtizedes múltra visszatekintő, rendkívül sikeres amerikai földmegfigyelő sorozat legújabb, az eddigieknél még többre képes műholdja egy Atlas-5 rakétával indult Kaliforniából.