Az ESA által fejlesztett szennyvíztisztító rendszer bekerült a száz legjobb éghajlatkímélő technológia közé.
Az ESA által fejlesztett szennyvíztisztító rendszer bekerült a száz legjobb éghajlatkímélő technológia közé.
Pár nappal ezelőtt az európai Copernicus program legújabb műholdja, a mikrohullámú tartományban üzemelő Sentinel-3 sorozat első tagja befejezte első utazását.
Most először használják az ISS űrhajósainak felvételeit a fényszennyezés kimutatására. Igazolták, hogy a csillagos égboltot elhomályosító háttérfény fő forrása a közvilágítás és az épületek világítása.
A talajnedvesség feltérképezésére készült amerikai műhold fő műszere mindössze két hónapnyi munka után felmondta a szolgálatot.
Egyes francia városokban már működik az az okostelefonos alkalmazás, amellyel az autók üres helyeire utasokat lehet szervezni, csökkentve a forgalmat és a környezetszennyezést.
A június 23-án indított Sentinel–2A műhold megfigyelései a mezőgazdaságtól a vízgazdálkodásig a legkülönbözőbb területeken hasznosíthatók.
Műholdas mérések szerint a Föld nagy talajvíztározó rendszereinek egyharmadában jelentős ütemben csökken a vízszint. Oka: az emberi felhasználás.
A most indított legújabb európai földmegfigyelő műhold 13 színben „lát”, 290 km széles felszíni sávokat térképez majd fel poláris pályáról.
Az európai Sentinel-1A műhold képével most Indonéziába „utazunk”.
Az ESA jégkutató műholdjának mérései az Antarktisz eddig ilyen szempontból stabilnak tartott területén a jég olvadásának felgyorsulását mutatták ki.
Novemberben eldőlt, hogy az ESA 2022-ben indítandó földmegfigyelő műholdja a növényzet egészségi állapotát fogja vizsgálni.
Még nem... de a klímaváltozással együtt járó tengerszint-emelkedés az elkövetkezendő évtizedek során érzékenyen érintheti a partok közvetlen közelében levő amerikai indítóhelyeket.
Harminc éve még csak homokos part és korallzátonyok, most üdülőparadicsom Egyiptomban, a Vörös-tengernél. Ilyen volt – ilyen lett, Landsat műholdképeken.
Egy új eszköz nemcsak a part menti tengervíz minőségéről szolgál információval, hanem segítségével kalibrálhatók a vízfelszín hőmérsékletére vonatkozó műholdas adatok.
A 2003 és 2014 között indított CubeSatok ötöde nem tesz eleget az űrszemét csökkentését célzó nemzetközi ajánlásnak.
Az arktiszi jégtakaró vastagságán is kimutatható volt, hogy a 2013-as nyár hűvösebb volt az előző évieknél.
A klíma felmelegedése miatt veszélyeztetett sarkvidéki állatok mozgását Argos műholdas jeladókkal követik.
Az ESA egyik projektjében műholdradaros méréseket alkalmaznak a fontos ökoszisztémák megfigyelésére Romániában, a Duna-deltában.
A Landsat műholdak által 43 év alatt összegyűjtött archívum mérete meghaladja az 50 billió pixelt. Az adatok kezelésére alkalmas módszer a felhő alapú számítástechnika.
Évtizedekig keringhetnek a Föld körül a februárban felrobbant amerikai műhold kisebb-nagyobb darabjai.