A Bush elnök által bejelentett vízió, amelyet a NASA most vált aprópénzre – legalábbis ami az elképzelést illeti – nem az első, és egy harminc éves vargabetű utáni visszatérés egy régi „vérvonalhoz”. És visszatérés a régi korok álmaihoz.
A Bush elnök által bejelentett vízió, amelyet a NASA most vált aprópénzre – legalábbis ami az elképzelést illeti – nem az első, és egy harminc éves vargabetű utáni visszatérés egy régi „vérvonalhoz”. És visszatérés a régi korok álmaihoz.
Nyilvánosságra hozta a NASA a röviden Bush-tervnek is nevezett új amerikai űrstratégia új űrhajójának, a holdűrhajóként is funkcionáló CEV-nek a dokumentumait.
Nem kizárt, hogy a Sencsou-6 űrhajó eredetileg 2005 októberére tervezett indítására már szeptemberben sor kerül. Természetesen semmi pontosat nem lehet tudni, noha a kínai illetékesek néha megszellőztetnek bizonyos híreket.
Valóságos érvháború alakult ki az amerikai űrrepülőgépek jövőjét illetően a különféle érdekcsoportok között azóta, hogy a NASA bejelentette, egyelőre nem enged újabb űrrepülőgép-indításokat. Eközben az Atlantist továbbra is készenlétben tartják egy esetleges mentőmisszióra.
Kedden John Phillips, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartózkodó amerikai űrhajós a Kongresszus illetékes albizottsága előtt meghallgatáson vett részt.
...a tervezett amerikai űrcsillagászati programok, a Webb-űrteleszkóp és társai.
Értesüléseink szerint az amerikai kormányzat középtávú terveiben az űrhivatal teljes megszüntetése szerepel.
A Hubble sorsa ismét (és egyre komolyabban) megpecsételődni látszik: a napokban előterjesztett új NASA-költségvetésben egy centet sem terveztek a javítására.
Január 26-án a kanadai Montrealban találkoztak egymással az Egyesült Államok, Oroszország, Japán, Európa és Kanada űrhivatalainak vezetői. A fő téma a Nemzetközi Űrállomás volt.
Amit pár napja az amerikai lapok rebesgettek, mára valósággá vált. Sean O'Keefe a NASA vezetője benyújtotta lemondását. Mint azt Bush elnöknek írta, mindaddig folytatja a munkát, amíg meg nem találják utódját, és reméli, hogy az Elnök jelöltjét a Szenátus legkésőbb februárban elfogadja.
…mármint azt, hogy első űrhajósuk űrrepülőgépes útja folyamatosan csúszik. Ezért most úgy tűnik, hogy az első brazil állampolgár orosz űrhajóval jut el a világűrbe.
Ahogy közeleg az újabb kínai űrutazás, úgy látnak napvilágot a gyakran egymásnak ellentmondó információk a misszió indításáról. A pontos időpont csak a hajtóművek begyújtásakor lesz biztos.
A NASA bejelentése alapján nem indul űrrepülőgépes küldetés, amíg a Discovery utolsó repülése alkalmával felmerült problémákat teljesen meg nem oldják.
A Columbia tragédiájától számított két év során a NASA-t az űrsikló átalakítása kötötte le. De valóban csak ennyi történt? Az elmúlt két évben az amerikai űrhivatal teljesen átszerveződött, s Bush elnök kezdeményezésére az űrrepülőgépek kiváltásán, a hold- és marsutazások megvalósításán is dolgozik.
Az orosz parlament felsőháza, a Föderációs Tanács június 8-án ratifikálta a kazahsztáni Bajkonur Kozmodrom következő fél évszázadra történő „bérleti megállapodását”.
A Columbia katasztrófája és Bush elnök Mars programja óta mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az űrrepülőgépeket hamarosan véglegesen leszerelik. Ezt erősítette meg egy május 20-i interjújában Mike Griffin, a NASA új igazgatója.
Az amerikai elnök megnevezte jelöltjét a NASA nemrég megüresedett vezetői helyére. A végső döntés a szenátus hatásköre.
A NASA közzétette Bush elnök Nemzeti Vízióként is nevezett programja első űrszondájának főbb adatait. Az űrszonda célpontja a Hold lesz.
Amerikai lapértesülés szerint a héten távozni készül posztjáról Sean O'Keefe.