Minden évben október 4-től 10-ig tart az ENSZ által 1999-ben meghirdetett Világűrhét.
Minden évben október 4-től 10-ig tart az ENSZ által 1999-ben meghirdetett Világűrhét.
Néhány héttel azután, hogy a tudományos portálok (ahogy az Űrvilág is) beszámoltak arról, hogy az első vietnami műholdat amerikaiak építik meg, most bejelentették, hogy azt az ESA állítja Föld körüli pályára.
Az ENSZ bécsi központjának épületében, a Világűrbizottság június 7-16. közötti idei ülésszaka alatt különleges elemmel bővült a ENSZ űrkutatási állandó kiállítása.
Új sorozatunkban egy-egy európai vagy azon kívüli ország űrkutatását igyekszünk bemutatni. Megpróbálunk utánajárni, hogy a nem nagy űrköltségvetésű országokban hogyan tekintenek az űrkutatásra. Ezúttal Romániába kalauzoljuk Olvasóinkat.
Kínai bejelentés szerint 2007 áprilisában elindul Kína első holdszondája, a legendabeli "Hold-asszony" után elnevezett Chang'e űrszonda.
Február 17-én Bukarestben aláírták az Európai Űrügynökség és Románia közötti megállapodást.
Az új esztendő beköszöntével áttekintjük, hogy milyen jelentős űrkutatási események állnak előttünk.
Volt idő, amikor az űr csak két ország „felségterülete” volt. Ma már azonban egyre-másra lépnek be országok az űrklubba. Néha olyanok is, amelyekről nem is gondolnánk.
„Természetesen” a marsűrhajó terve is megvolt. A rakétafokozatból kialakított Skylab kissé átalakított változata szállíthatta volna a szomszéd bolygóra a legénységet és szolgált volna lakóegységül a Mars körüli pályán maradóknak.
Lehet, hogy sikerül a NASA idei és jövő évi költségvetését 1-1 milliárd dollárral kiegészíteni. Ezzel megmenekülhetnének a most lassításra vagy leállításra ítélt űrcsillagászati programok.
Az ülés kezdetén a küldöttek megválasztották a Világűrbizottság tisztségviselőit a 2006-2007-es évekre. A hazai űrkutatás komoly elismerésként tekinthető, hogy a COPUOS első alelnökének a MŰI igazgatóját, dr. Both Elődöt választották meg.
A Discovery Channel Canada megkezdte a „Race to Mars” produkció forgatását. A jelenlegi Mars-utazási terveket felhasználó, szakemberek segítségével forgatott filmet 2007-ben mutatják be.
Nem tévedés, ez nem egy negyven éves hír. Az aggodalom a minap az Egyesült Államok Kongresszusában ütötte fel a fejét...
Néhány olyan jelentős űrkutatási eseményt sorolunk fel, amelyek az új év második felére várhatók.
Sorozatunk befejező részében azzal foglalkozunk, mekkora az esélye egy orosz vezetésű emberes Mars-program megvalósításának nemzetközi összehasonlításban.
A NASA bemutatta azokat a dokumentumokat, melyek a jövő Föld körüli, illetve a Holdra tartó misszióinak összefoglalását tartalmazzák. A Mars nem kap túl nagy hangsúlyt. Az idő pedig sürget...
Az USA új űrelképzeléseit nagyjából másfél éve jelentette be George W. Bush elnök. Akkor nagyjából egy évet szántak arra, hogy a NASA konkrét formába öntse az elnöki stratégiát, amely most „menetrendszerűen” valóra is vált, fellebentve a fátylat az elképzelésrendszer első szakaszáról.
Az 1950-es években kidolgozott űrprogramot elképzelő három tudós igen nagy gondot fordított rá, hogy a nagyközönség megértse és támogassa az elképzelésrendszert.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu