Sorozatunk befejező részében azzal foglalkozunk, mekkora az esélye egy orosz vezetésű emberes Mars-program megvalósításának nemzetközi összehasonlításban.
Természetes, ha egy ország előáll egy lehetséges forgatókönyvvel a Mars-utazás terén, felkutatja megvalósításának lehetőségeit. Így tett Oroszország is, amikor megvizsgálta, milyen együttműködésben lehetne megvalósítani egy orosz tervezésű Mars-programot. Az oroszok szerint két országnak van megfelelő tapasztalata a Marsra-szállás végrehajtásához: az Egyesült Államoknak és Oroszországnak. A különböző fejlesztések is ezt látszanak alátámasztani.
Az USA-nak például igen nagy jártassága van abban, hogyan lehet biztonságosan leszállni a Holdra, továbbá a különböző marsi leszállóégségek készítésében is. Ezért Amerikának nagyobb szerepe van az űrkutatásban, a kritikus missziórészek sikeres megvalósításában. Orosz részről viszont a különböző elemek építésében, gyártásában és tervezésében látnak több hozzáértést, itt különösen az űrállomásra helyezve a hangsúlyt, gondoljunk csak a Mirre vagy a Szaljut űrállomásokra. A Marsra-szálláshoz azonban másfajta tapasztalat szükséges.
A bolygóközi utazáshoz szükséges űrhajó az orosz tervek szerint sokban hasonlít egy lakómodulhoz. Így az oroszok jó eséllyel építhetnének ilyenfajta űreszközt. Elképzelhető olyan összefogás is, amely keretében Oroszország tervezi az űreszközt, a legénység nagy része viszont amerikai. Ez persze csak egy lehetőség a elképzelhető együttműködések közül, de lehet, hogy Japán és Kanada is részt venne egy ilyen projektben. Talán egy ilyenfajta közreműködés lehetséges lenne, csoportok dolgozhatnának a különböző missziórészleteken, folyamatos kapcsolattartás mellet. Így a Mars utazás nem csak egy nemzet privilégiuma lenne.
Új helyzetet hozott az Európai Űrügynökség Aurora-programja, illetve a Bush-terv. Jelen helyzetben minden ország, amelyik a Marsra történő utazás gondolatával foglalkozik, kijelenti, hogy programjába szívesen vár más űrhivatalokat is. (Sőt, hogy őszinték legyünk, egyedül nem is lennének képesek finanszírozni a kiadásokat, talán csak az Egyesült Államok kivételével, de akkor is csak jelentős csúszással.) Tehát az összefogás nem csak egy baráti gesztus, hanem sürgető kényszerűség is. Űrpolitikai szempontból igen kérdéses, hogy ki legyen a program vezetője. Elképzelhető olyan megoldás, hogy az űrhajót az egyik űrügynökség építse, míg a leszállóegységen (Mars-kompon) a másik dolgozzon. A Nemzetközi Űrállomás sokszínűsége azonban bebizonyította, hogy az ilyen együttműködések nem mindig érik el céljukat 100 százalékosan. Míg az ISS esetében lehet „kísérletezgetni”, addig a Mars-űrhajó esetében a jelentős biztonsági kritériumok miatt erre nem lesz lehetőség. Ha egy-két modul nem kompatibilis (akadozó áramellátás, egyéb összeköttetés), akkor az a küldetésben komoly kockázati tényezőt jelentene. De például önálló műszerekkel bármelyik partner részt vehetne.
Az amerikaiak és az európaiak inkább gondolkodhatnak úgy, hogy majd megépítik az űrhajót és némi támogatás (programhoz való csatlakozás) fejében helyet biztosítanak a legénységben. Ez komoly megrendelést és munkát hozna az adott országokban élőknek. Az oroszok hozzáállása ettől annyiban különbözik, hogy Oroszországnak jelen pillanatban annyira kicsi a pénzügyi mozgástere e téren (még akkor is, ha újabban költségvetési többlettel zár a büdzsé), hogy talán ők megelégednének terveik felhasználásával, űrhajósuk legénységben való részvételével és avval, hogy a világ úgy emlékezzen: az első Mars-űrhajó orosz tervek szerint épült.
Sorozatunkkal nem akartuk azt a látszatot kelteni, mintha Oroszország jelenleg valóban képes volna egyedül véghezvinni egy emberes Mars-programot. Ám az hivatalosan is kétségkívül létezik, s ezért úgy gondoljuk talán érdemes volt feltárni ennek történeti hátterét. Kapcsolódó cikkek:
Oroszország is a Marsra tart (17. rész)
Eddigi eredmények
Az akár több évtizedet átölelő Mars-projektek során a mérnökök a leendő bolygóközi járműveket fejlesztve számos anyagot és formát tettek ki a világűr hatásainak, többféle szerkezetet, zárt oxigén- és vízellátó rendszert próbáltak ki a Szaljut és Mir űrállomásokon, hogy minél jobb megoldásokat találjanak a felmerülő problémákra.
