Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Üzlet és munkahely Cikkek: 141 - 160

Februárban indulhat az első orosz magánműhold

Februárban indulhat az első orosz magánműhold1957 óta messze a legtöbb űreszközt bocsátották fel a Szovjetunióból, majd később Oroszországból, mégis 2014-ig kell várni az első teljesen magánpénzből készült műholdra.

EADS Astriumból Airbus

EADS Astriumból AirbusA vezető európai légi-, űr- és hadiipari vállalatcsoport jelentősen átszervezi érdekeltségeit, nevét pedig a repülőgépeitől kölcsönzött, a befektetők számára jól csengő Airbus Csoportra változtatja.

Raktárban marad a GeoEye-2 műhold

Raktárban marad a GeoEye-2 műholdAhogy sejteni lehetett, az új űreszközein is spórol a nemrég még két önálló cég egyesüléséből létrejött nagy amerikai műholdfelvétel-forgalmazó vállalat.

A műhold nem fegyver

A műhold nem fegyverLegalábbis az űreszközökre és alkatrészeikre nem vonatkoznak már olyan szigorú exportkorlátozások az Egyesült Államokban, mint eddig.

Újabb két Galileo IOV hold indult

Újabb két Galileo IOV hold indultA starttal négyre emelkedik az európai navigációs rendszer műholdjainak száma. A mostani tesztfázis sikere után a többi új űreszköz sorozatban kerül majd pályára, már jövő tavasztól kezdve.

Fejlesztések a Magyar Űripari Klaszternél

Fejlesztések a Magyar Űripari KlaszternélA harmincegy tagot számláló klaszter miskolci tagvállalatainak fejlesztéseit európai uniós forrásokból is támogatják.

Mégis egyesülnek

Mégis egyesülnekEgy 900 millió dolláros adásvétel keretében a nagyfelbontású műholdfelvételeket forgalmazó amerikai DigitalGlobe magába olvasztja eddigi versenytársát, a GeoEye céget.

Egyesülne a két nagy?

Egyesülne a két nagy?A nagyfelbontású műholdfelvételek piacát uraló két amerikai vállalat közül a GeoEye 792 millió dolláros ajánlatot tett a versenytárs DigitalGlobe részvényeire. Ők ezt visszautasították.

Zavar az adásban

Zavar az adásbanArab távközlésiműhold-üzemeltetők panaszkodnak, hogy működésüket egyre jobban akadályozzák a térségben a szándékos zavarások.

Szőlőtermesztés műholdas segítséggel

Szőlőtermesztés műholdas segítséggelKell még egy kis öntözés a tökéletes terméshez, vagy nem? A dél-afrikai szőlőtermesztők idén már használták azt a szabadon hozzáférhető szolgáltatást, amely választ ad a kérdésre, műholdas távérzékelési adatok felhasználásával.

Kína lehet a fő vetélytárs

Kína lehet a fő vetélytársAz amerikai SpaceX magáncég szerint a gyors ütemben fejlődő kínai űrprogrammal kell majd igazán versenyezniük a nemzetközi indítási piacon.

Ön kinél „bankolna” Afrikában?

Ön kinél „bankolna” Afrikában?Feltehetően ott, ahol a műholdas távközlési terminálok révén még a külvilágtól elszigetelt helyeken is tudna készpénzt felvenni automatából.

Divatossá válik a kisbolygóbányászat

Divatossá válik a kisbolygóbányászatEgyelőre persze csak a sajtótájékoztatókon... Alig egy éven belül újabb amerikai vállalkozás alakulását jelentették be, akik kisbolygók anyagát szeretnék majd hasznosítani.

Versenyre kész a kínai Beidou

Versenyre kész a kínai BeidouKína december végén megnyitotta műholdas navigációs rendszerét általános polgári (kereskedelmi) hasznosításra. Egyelőre az ázsiai és csendes-óceáni térséget tudják kiszolgálni.

Francia és japán műhold indiai rakétával

Francia és japán műhold indiai rakétávalA PSLV rakéta vasárnap pályára állította a SPOT-6 francia kereskedelmi földmegfigyelő műholdat, és egy kis japán kísérleti egyetemi holdat is.

Űripar a börtönben is?

Űripar a börtönben is?A kaliforniai állami San Quentin börtön műhelyében az elítéltek űreszközök alkatrészeit készítik a NASA megrendelésére.

Javítóműholdak a láthatáron?

Javítóműholdak a láthatáron?Hamarosan talán gazdaságos vállalkozás lehet automata javítóműholddal új életet lehelni egy már pályán levő, öregedő űreszközbe.

Tavaly is szépen növekedett a globális űripar

Tavaly is szépen növekedett a globális űriparAz amerikai Space Foundation a napokban mutatta be a 2011-es folyamatokat elemző jelentését. Eszerint a tavalyi évben az űrtevékenységgel kapcsolatos ágazatok világszerte, összesítésben 12,2%-os növekedést produkáltak.

Hol telepítsünk napelemeket?

Hol telepítsünk napelemeket?Innovatív műholdas alkalmazások európai gyakorlatából ízelítőt adó sorozatunk első részében egy csehországi példát mutatunk be a napenergia-felhasználás hatékonyságának javításáról.

Globalstar: műholdcsere a start előtt

Globalstar: műholdcsere a start előttA műholdas mobil kommunikációs rendszert üzemeltető amerikai cég a december végén indítandó hat holdjából egyet az utolsó pillanatban kicserél.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Összesen 241 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024