Egy hónapja, 2019. december 6-án állt pályára az első, a Műegyetemen készült magyar űrflotta két tagja, a SMOG-P és ATL-1.
Egy hónapja, 2019. december 6-án állt pályára az első, a Műegyetemen készült magyar űrflotta két tagja, a SMOG-P és ATL-1.
A december 6-án felbocsátott SMOG-P rendben kering Föld körüli pályáján, mint a világ eddigi legkisebb működő műholdja!
Meglehetősen régen harcosa vagyok a hazai űraktivitás fejlesztésének és nemzetközi szintű kiterjesztésnek – kezdi írását Gschwindt András.
Mutasd meg ötleteidet, szállj versenybe a nyereményekért a MANT idei diákpályázatán, amelynek témája a Nap!
A MANT 13–18 éves fiataloknak szóló, 1994 óta megrendezett nyári Űrtábora idén július 7–13. között Sátoraljaújhelyre látogat.
Negyedszázados sikertörténet a Magyar Asztronautikai Társaság nyári ifjúsági űrtáborainak sorozata. A most megjelent interjúkötetben 12 egykori résztvevő eleveníti fel, mit adott neki a tábor.
A nyár még messze van, de már javában folynak a jövő évi júliusi MANT Űrtábor előkészületei. Már lehet jelentkezni!
Ha minden jól megy, november vége felé egy Falcon-9 rakétával már indulhat is a magyar részvétellel is épült európai diákműhold.
Örömmel olvastam a felhívást, mely szerint a téma az űrorientált mérnökképzés lesz. Űrmérnök… jól hangzó szó.
Minden országban gond az űrkutatás területére a jól képzett, erősen motivált mérnökutánpótlás biztosítása.
10 és 18 év közötti diák vagy? Bővítsd tudásodat és szállj versenybe a nyereményekért a MANT diákpályázatán, amelynek idei témája a Nap. Beadási határidő: február 2.
A Rocket Lab cég Electron rakétájával Új-Zélandból Föld körüli pályára állt két magyar „zsebműhold”, a SMOG-P és az ATL-1 is.
Hamarosan űrmérnök mesterszakon is tanulhatnak magyar fiatalok.
Idén 25. alkalommal, július 7–13. között Sátoraljaújhelyen rendezték meg a Magyar Asztronautikai Társaság Űrtáborát, melyen 13–18 éves fiatalok kerülhettek közelebb az űrkutatáshoz.
A BME Simonyi Károly Szakkollégiumának ballonos csapata nemzetközi tervezési díjat kapott.
Milyen volt az Apollo holdprogram? Milyen lesz szerinted a következő holdraszállás? Mutasd meg ötleteidet a MANT diákpályázatán, február 15-éig!
A 2018-2019-es szezon első Űrakadémia Klubja rendhagyó módon igen impozáns helyen és körülmények között, a Magyar Természettudományi Múzeumban volt.
Milyen volt, mit ért el az 50 évvel ezelőtti Apollo holdprogram? Milyen lesz szerinted a következő holdraszállás? Mutasd meg ötleteidet a MANT diákpályázatán!
Űroktatás, avagy kerekasztal-beszélgetések egy négyszögletű kérdéskörben, a MANT negyedik nyári Űrakadémiáján.
Műegyetemi segítséggel 2019-ben egy előfutára indulhat a magyar pikoműholdnak.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu