2005 a Fizika Nemzetközi Éve. Ebből az alkalomból a budapesti Csodák Palotájában április 18-19-én 24 órán át folyamatosan kísérleti bemutatókat rendeznek.
2005 a Fizika Nemzetközi Éve. Ebből az alkalomból a budapesti Csodák Palotájában április 18-19-én 24 órán át folyamatosan kísérleti bemutatókat rendeznek.
Az Oktatási Minisztérium harmadszor hirdeti meg középiskolásoknak és nappali tagozatos egyetemistáknak, főiskolásoknak szóló tudományos kutatópályázatát.
A Magyar Köztársaság Elnöke Dr. Horváth Andrásnak a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta.
Közeledik (egyelőre legalábbis az egyéni vállalkozók számára) a személyi jövedelemadó bevallásának február 15-i határideje. Ha valamelyik olvasónk, esetleg családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa adója 1%-át, akkor íme egy ötlet.
Egy nyáron megrendezésre kerülő nemzetközi csillagásztáborra szóló meghívás jutott el szerkesztőségünkhöz, amit ezúton teszünk közzé.
Alig ért véget a tudomány nyomait népszerűsítő kiállítás, a Planetáriumban újabb megnyitóra került sor. Ezúttal a Mars Society Magyar Tagozata „Az első emberes Mars-expedíció” címmel kiírt rajzpályázatára beérkezett legszebb munkákat tekintheti meg az érdeklődő.
A Magyar Asztronautikai Társaság idén is pályázatot hirdet az űrkutatás iránt érdeklődő tanulók számára.
November 30-ig tekinthető meg a TIT Budapesti Planetáriumában az az új kiállítás, ami a tudományt, a tudományos kutatást szeretné népszerűsíteni. A szervezőknek minden okuk megvan a büszkeségre, a kiállítás újszerűségével magával ragadja a látogatót.
Az ismeretterjesztő csomag közérthető formában mutatja be az időjárást
alakító légköri folyamatokat, összefüggéseket. A kiadvány egy multimédiás CD-t és a Magyarország éghajlati atlasza című könyvet tartalmazza.
A Mars Society Magyar Tagozata pályázatot hirdet a vörös bolygó jövőbeli felfedezése iránt érdeklődők számára „Az első emberes Mars-expedíció” címmel.
Itt a hajrá ideje: alig egy hónap van hátra az „Én és a világűr” című esszépályázat beadási határidejéig.
Kulin György születésének 100. évfordulója alkalmából a Magyar Csillagászati
Egyesület 3 fős csapatok számára vetélkedőt hirdet.
A MANT immár harmadszor szervezi meg ŰRTANítás munkaműhelyét, ezúttal december 4-én. A vendéglátó az Országos Meteorológiai Szolgálat lesz.
Mától egy hétig látogatható a TIT Budapesti Planetáriumában az interaktív tudományos kiállítás.
November 15-én a MŰI és a MANT - az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan - immár negyedik alkalommal, ismét megrendezi az Ifjúsági Fórumot.
2004. november 6-án kerül megrendezésre az I. Magyar MarsTalálkozó. Az egy napos rendezvényen a Mars-kutatás legújabb eredményeiről, az emberes Mars-utazás lehetőségeiről és hazai kutatóhelyek munkájáról hangzanak el előadások.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu