A BME-n készülő második magyar kisműhold a tervek szerint 2017 elején állhat pályára!
A BME-n készülő második magyar kisműhold a tervek szerint 2017 elején állhat pályára!
A következő MANT Űrtábor 2016. július 3-9. között lesz Debrecenben. Magánszemélyek vagy cégek mentorként idén is átvállalhatják egy vagy több diák részvételi díját.
Mit kutatnál, mit látnál a külső Naprendszerben? Írj, rajzolj, készíts videót, blogot vagy honlapot, engedd szabadon a fantáziád a MANT diákpályázatán! Egyének és csapatok is indulhatnak.
Űrszemét, magyar űrelektronika-történelem, ESA-csatlakozás, műegyetemi kisműholdas fejlesztések, a fiatalok lehetőségei – ezek voltak a tegnapi rendezvény fő témái.
Az izgalmasnak ígérkező új nyári program 18-35 éves magyar fiatalok számára kínál lehetőséget az űrkutatással kapcsolatos ismereteik elmélyítésére.
A szervező Magyar Asztronautikai Társaságnál június 10-éig még lehet jelentkezni a június végi felsőtárkányi űrtáborba.
Idén június végén, Eger környékén lesz a Magyar Asztronautikai Társaság űrtábora.
Az első magyar műhold felbocsátásának második évfordulóját a BME fiatal hallgatói és oktatói űrvonatkozású kutatásait bemutató előadásokkal ünnepelték.
Űrugrás vagy űrutazás? Hol kezdődik a világűr? Lehet-e biztonságos és egyben megfizethető a polgári űrrepülés? Írj, rajzolj, oldd meg a feladatokat, vagy készíts videót, engedd szabadon a fantáziád a MANT diákpályázatán! Egyének és csapatok is indulhatnak.
Látványos természettudományos kísérletek, izgalmas programok helyszíne lesz szeptember 21-én (szombaton) egész nap a Nemzeti Múzeum kertje.
Figyelve az űrtevékenységnek a fejlett országokban bekövetkezett egyre erősödő magánosítását, felmerülhet a kérdés, hogyan jelentkezik ez a tendencia hazánkban?
A világűrbe kerülő berendezések, és azokhoz csatlakozó földi egységek fejlesztése, gyártása egyre több, jól képzett mérnököt igényel.
A Szkeptikusok XXI. Országos Konferenciáját november 14-én (szombaton) rendezik Székesfehérváron.
Vajon mi történne akkor, ha egy napra az összes műhold leállna? Írj, rajzolj, készíts videót, blogot vagy honlapot, engedd szabadon a fantáziád a MANT diákpályázatán! Egyének és csapatok is indulhatnak.
Az izgalmasnak ígérkező új nyári program 18-35 éves magyar fiatalok számára kínál lehetőséget az űrkutatással kapcsolatos ismereteik elmélyítésére.
A BME fiataloknak szóló, kis műholdakkal kapcsolatos pályázatának módosított beadási határideje 2014. május 12.
A BME fiataloknak szóló, kétfordulós pályázatán kis műholdak fedélzetén végrehajtható mérésekre várnak ötleteket.
Jön a téli szünet, még épp ideje nekifogni a pályamunkák elkészítésének! A MANT felhívására idén az űrturizmus témájához kapcsolódó írásokat, rajzokat, terveket, videókat vagy feladatmegoldásokat várnak, általános és középiskolás diákoktól.
Az InfoPark Alapítvány és az ELTE pályázati felhívása hidat szeretne képezni az egyetem és a középiskolák között.
Farkas Bertalan űrhajós és a Magyar Asztronautikai Társaság szakmai támogatásával egyedülálló élményprogram indul Budapesten, a Science Center Közhasznú Alapítvány által üzemeltetett Babilon Centerben.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu