A V1647 Orionis nevű fiatal csillag két évvel ezelőtti kitörését követő váratlan halványodását figyelték meg az MTA Csillagászati Kutatóintézetének munkatársai. A jelenség alapján az objektum nem sorolható be az eddig ismert aktív, fiatal csillagok egyik osztályába sem.

A Magyar Űrkutatási Iroda és a Magyar Asztronautikai Társaság november 21-én, hétfőn rendezi meg az V. Ifjúsági Fórumot. Kedvcsináló az előadásokból...
Megjelent a 2006-os nyári űrtábort beharangozó felhívás. Ez lesz sorrendben a tizenharmadik tábor, ezúttal különösen szép természeti környezetben, a Miskolc melletti Szentléleken.
Október 27-én (csütörtökön) a budapesti Uránia Csillagvizsgálóban a csillagászati és űrkutatási ismeretterjesztésről hangzanak el előadások.
Székesfehérváron november 6-án rendezik a Szkeptikusok XI. Országos Konferenciáját. A szervezők minden érdeklődőt várnak, emellett internetes közvetítést is terveznek.
A Magyar Űrkutatási Iroda és a Magyar Asztronautikai Társaság közös szervezésében kedden (18-án) kerül megrendezésre az idei Űrnap konferencia.
A múlt hét végén Budapestre, az Árkád Üzletközpontba érkezett a látványos utazó kiállítás, amely július 10-ig látogatható, belépődíj nélkül.
A fenti címmel megjelent magyar oktatócsomag a földrajztanárokat vezeti be az űrfelvételek készítésének, típusainak, alkalmazhatóságának alapvető ismereteibe.
A Magyar Asztronautikai Társaságnak az 2004. évi 1%-os adófelajánlásokból majdnem 700 ezer forintot utalt át az adóhivatal.
A Magyar Űrkutatási Iroda és a Magyar Asztronautikai Társaság november 21-én, hétfőn rendezi meg az V. Ifjúsági Fórumot. Kedvcsináló az előadásokból...
Űrszimulátorról, szakkörről, űrtáborról és egyéb csillagászati-űrkutatási programokról olvashatnak a GEMMA – Első Magyar Űrmisszió Szimulátor megújult honlapján.
Magyarországi tanárok és diákok is részt vehetnek egy nagyszabású globális csillagászati oktatási programban. Az érdeklődő tanárok számára december elején bemutatót szerveznek Budapesten.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) hagyományos diákpályázatának 2006. évi témája tág teret enged a 11-18 éves korosztály fantáziájának. A legjobb felkészítő tanárok munkáját is elismerik majd.
Az Űrkutatási Világhét alkalmából meghirdetett pályázaton 5-8. évfolyamos osztályok vehetnek részt, egy megtervezett Mars-bázis fényképeivel és írásos bemutatásával.
Szeptember 15-én, csütörtökön indul az új tanévben a csillagászati szakkör az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban. A szakkört a középiskolás korosztály számára hirdették meg.
A vörös bolygó felszínét kutató Spirit és Opportunity robot-járművek valós méretű makettje néhány napig testközelből megtekinthető a TIT Budapesti Planetáriumban.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) nemrég hirdette ki hagyományos űrkutatási esszépályázatának győzteseit.
Akik eddig nem készültek el a bevallásukkal, személyi jövedelemadójuk egy százalékáról még rendelkezhetnek valamely társadalmi szervezet javára. Ez lehet a Magyar Asztronautikai Társaság is.



