December 12-én a Műegyetemen az érdeklődők nem csak előadásokat hallgathatnak, de megismerkedhetnek egy igazi apró műholddal is!
December 12-én a Műegyetemen az érdeklődők nem csak előadásokat hallgathatnak, de megismerkedhetnek egy igazi apró műholddal is!
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) jövő évi diákpályázatának témája mi más is lehetne, mint a kerek fél évszázaddal ezelőtt kezdődött űrkorszak.
A nyáron a Huntsville-i Nemzetközi Űrtáborban járt két magyar diák és felnőtt kísérőjük tart élménybeszámolót november 16-án 16 órakor a Jövő Házában.
A Polaris Csillagvizsgáló három szakköröse, Budai Edina, Szabó Andrea és Szulágyi Judit az ESO nemzetközi diákpályázatán első helyezést értek el, ezért felkészítőjükkel, Kereszturi Ákossal ellátogathattak a Chilében felépített európai óriástávcső-rendszerhez, a VLT-hez.
Ezzel a címmel hirdetnek ősztől komplex természettudományi versenyt 7. és 8. osztályos diákok négyfős csapatainak.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei ifjúsági pályázatának ünnepélyes díjkiosztójára szombaton, a Jövő Házában került sor.
Az elsők közt készült el az ESA iskolai űratlaszának kísérleti, magyar nyelvű változata.
...lehetne a Plútó vagy valamelyik holdja, esetleg a távoli Kuiper-öv egyik kisbolygója. Vagy talán a Mars, a Vénusz, netán egy üstökös?
Magyar diákokból álló csoport tervez két műszert is egy európai diákműhold - az ESEO - fedélzetére.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) január 5-én várja azokat az érdeklődő diákokat és felkészítőiket, akik többet szeretnének megtudni a „Kedvenc égitestem” című 2006-os űrkutatási esszépályázatról.
2006. december 1-jén a Magyar Űrkutatási Iroda a Magyar Asztronautikai Társasággal közösen sikeresen megrendezte a VI. Ifjúsági Fórum című konferenciát, melyen elsősorban az elmúlt évben jelentős eredményeket elért fiatalok vettek részt.
2006. november 9-én, a MŰI és a MANT közös rendezvényének történetében első alkalommal, a Jövő Házában került sor a legnagyobb hazai űrkutatási eseményre, az idei Űrnapra. A rendezvényt Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár nyitotta meg.
November 5-én rendezik meg a Szkeptikusok XII. Országos Konferenciáját a székesfehérvári Szabadművelődés Házában.
Csütörtöktől kéthetente esténként várják a látogatókat az új, szakkör jellegű foglalkozások, előadásokkal és távcsöves bemutatókkal. A részvétel ingyenes.
Akinek még hátra van a bevallás, rendelkezhet személyi jövedelemadójának egyik 1%-áról a Magyar Asztronautikai Társaság javára.
Igaz, hogy alig köszöntött be a valódi tavasz, de máris érdemes tervezgetni a nyári programot. Két különböző űrtábort is ajánlunk diákoknak.
Ismét előttünk áll a személyi jövedelemadó bevallása. Sokak számára a határidő február közepén jön el. Ha valamelyik olvasónk, netán családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa adója 1%-át, akkor íme egy ötlet.
A felsőoktatás európai rendszerű átalakítása hazánkat is elérte. Ennek keretében a következő, 2006/2007-es tanévtől kezdve az ország legnagyobb egyetemén, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen is megindul a kétszintű képzés. A hároméves alapszakokat kétéves mesterképzések követik.
Budán, a Millenáris Park B kiállítási csarnokában december 16-án nyitja meg kapuit a Jövő Háza kiállítás.
Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu