Helybe jöhet az űrutazás élménye – Magyarországon is!
Helybe jöhet az űrutazás élménye – Magyarországon is!
Ismét magyar műhold az űrben! Jelentkezett és jól van a nemrég pályára állított műegyetemi SMOG-1.
Megvan az újabb műegyetemi fejlesztésű zsebműhold március végi startjának időpontja.
Eldőlt, hogy a középiskolásoknak szervezett űrkutatási verseny a 91 pályázója közül melyik 37 csapat jutott a második fordulóba.
Mától háromfordulós űrkutatási csapatverseny indul magyarországi és a határon túli középiskolások számára, nagy nyereményekkel.
Szeptember 28-án belépett a sűrű légkörbe és megsemmisült a második magyar műhold, egyben a világ eddigi legkisebb működő műholdja.
Idén augusztus 15-én lesz az első, de a CanSat Hungary versenyt a jövőben évente szeretnék megrendezni.
A NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért idén „Űr–Technológia–Föld” címmel hirdette meg középiskolásoknak szóló ösztöndíjpályázatát.
Szerdán és csütörtökön nemzetközi űrkonferenciának adott otthont Budapesten a Műegyetem.
Már fogadják a jelentkezéseket a BME-n február 26–27-én rendezendő nemzetközi űrkutatási konferenciára.
Kevesen mondhatják el az eddig startra várók közül, hogy minden esemény a tervezett időpontban történt. A SMOG-1 is beállt a sorba, vagyis kétszer került sor a start időpontjának megváltoztatására.
Hazánkban elsőként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán indulhat űrmérnöki mesterképzés 2022 tavaszán.
10 és 18 év közötti diák vagy? Bővítsd tudásodat és szállj versenybe a nyereményekért a MANT diákpályázatán, amelynek idei témája egy kicsit fantasztikus. Beadási határidő: február 15.
Mutasd meg ötleteidet, szállj versenybe a nyereményekért a MANT idei diákpályázatán. A beadási határidő: 2021. február 15.
Tények és tanulságok (2014–2020) – első kézből, a SMOG projekt vezetőjének szemszögéből.
Augusztus 15-én, szombaton tartották meg első alkalommal a BME Kozmosz Kör által szervezett CanSat Hungary versenyt, a MANT (Magyar Asztronautikai Társaság) támogatásával.
A koronavírus-járvány miatt idén az online térbe költözik a hagyományos nyári Űrtábor. A székesfehérvári helyszín jövőre várja az érdeklődő diákokat.
A MANT idei nyári Űrtábora július 5–11. között lesz Székesfehérváron. Már lehet jelentkezni résztvevőnek – május 1-jéig még kedvezménnyel –, és a diákokat támogató mentornak is.
Előadások és poszterek: elkészült a BME-n február 26–27-én rendezendő nemzetközi űrkutatási konferencia részletes programjának előzetese.
A SMOG-P világsikere és az ATL-1-gyel közös repülése során szerzett eddigi információink alapján reálisnak látszik, hogy idén egyszerre három magyar műhold legyen a világűrben.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu