Az irányításon értetlen döbbenet söpört végig. A rájuk bízott hajó bajba került, méghozzá elérhetetlen messzeségben. A NASA-nak korábban is voltak vészhelyzetei, ám ez a „probléma” most mindenen túltett.

Armstrongék és Conradék diadala után a kissé lelassult holdprogram újabb állomásához érkezett. A NASA számára ez az út azonban nem kívánt szenzációt hozott. Egy hiba miatt kis híján odaveszett a legénység.

Az utasai által Yankee Clippernek keresztelt parancsnoki űrhajó és Intrepid hívójelet kapott holdkomp 1969. november 14-én vett rajtot Cape Kennedyről, hogy Apollo-12 néven másodszor jusson el ember a Holdra.

A leszállás után először Armstrongnak és Aldrinnak fel kellett készítenie az Eagle-t egy azonnali biztonsági felszállásra, mert ha bármi fenyegette volna a holdutazókat, az irányítás jobbnak látta azonnal távozni, mint megkockáztatni egy veszélyes kiszállást.

Miután az Apollo-11 leendő utasai megismerkedtek a különféle vészeljárásokkal, ideje volt felkészülni a holdsétára és a kutatási programokra is.

Az Apollo-10 – nem kis mértékben a holdkomp súlyproblémája miatt – az első leszállás helyett az utolsó próbarepülés lett. A háromfős legénység a leszállás utolsó 15.000 méterének megtételén kívül mindent kipróbálhatott, a sikeres visszatérés után a NASA pedig kitűzhette az igazi leszállás időpontját.

Az Apollo-8 körüli ünneplés még alig halkult valamicskét, amikor Apollo szekere máris tovább robogott, a figyelmet az Apollo-9-re, a holdkomp éles kipróbálására irányítva. Az új küldetés a holdűrhajó-rendszer utolsó komponensének vizsgáját, a holdkomp kipróbálását kapta feladatul.

Az Apollo 8 startjánál először használta a NASA a Saturn V rakétát, mely merőben eltért Verne ágyús elképzelésétől, de a többi rakéta is „csak jelenthetett neki”, akkora technológiai előrelépés volt a megszületése.

A holdprogram meghirdetésekor a NASA rendelkezésére mindössze a Mercury űrhajó állt, mely inkább volt nevezhető egy légmentes burkolattal ellátott ülésnek, mintsem űreszköznek. Amerika azonban a Holdhoz akart eljutni és meg is valósította az ehhez szükséges űrhajót. Sorozatunk befejező részében az Apollo parancsnoki és műszaki egységről lesz szó.

John F. Kennedy 1961. május 25-én kapott kongresszusi támogatást arra, hogy az USA embert küldjön a Holdra. 1968. október 11-én, - harmincöt éve – a holdraszálláshoz szükséges eszközrendszer első példánya emberrel a fedélzetén indult próbaútjára.

Lovellék azonban hiába tettek meg mindent az összeszokottságért, a szerencse nem állt melléjük. A start előtt nem sokkal Charlie Duke a tartalék holdkomp pilóta kanyarófertőzést kapott...

A NASA-ra nehezedő iszonyatos nyomás (a szovjetek minden áron való megelőzésének igénye) ellenére az űrhivatal vezetése hideg fejjel gondolkodott. A Hold elérése érdekében vettek egy nagy lélegzetet és belevágtak egy látszólag felesleges programba, a Geminibe.

Az Apollo program ugyan a holdraszállás programja volt, de az első leszállás sikeres végrehajtása nem jelentette a sorozat végét, sőt. A holdprogram igazán csak az Armstrongék történelmi repülése után soron következő Apollo-12-vel indult be.

1969. július 16-án kezdetét vette minden idők legizgalmasabb felfedező útja: az Apollo-11 elindult a Hold felé. Minden előkészület ellenére azonban Neil Armstrongnak, Buzz Aldrinnak és Mike Collinsnak csak 50-50 % esélyt jósoltak a sikerre vonatkozólag.

Mindössze négy „bemelegítő repülés” kellett csak az Apollo programnak ahhoz, hogy a néhai Kennedy elnök szabta határidőt teljesítve Amerika megpróbálkozzon a kor legbátrabb műszaki kísérletével, a holdraszállással.

Az Apollo-8 és -9 sikerével az események felpörögtek, az USA űrhajósai kézzelfoghatóan közelinek érezhették a holdraszállást. Ám volt még egy sor megválaszolatlan kérdés, amelyre a NASA kénytelen volt még egy repülést áldozni, mielőtt valóban embereket küldött a Holdra. Ez a repülés volt az Apollo-10.

A szomszéd égitest nincs kimondottan messze, de hogy odajusson az Ember, az mégis komoly fejtörést okozott a tudósoknak. Ebben a részben a győztes holdraszállási koncepció történetét meséljük el.

Jules Verne 1865-ben megálmodta, hogy három utazó megkerüli a Holdat. Alig száz év múltán a regény – modern változatban – megelevenedett és először láthatta ember a saját szemével éji kísérőnk túloldalát.

A Hold eléréséhez teljesen új eszközparkra – és teljesen új gondolkodásmódra – volt szükség. Amerika hihetetlen pénzügyi erőfeszítés árán teremtette meg a Saturn rakétacsaládot és a holdűrhajót. Mostani évfordulónk alkalmával a kisebbik Saturn rakétával is megismerkedhetünk.