A holdprogram meghirdetésekor a NASA rendelkezésére mindössze a Mercury űrhajó állt, mely inkább volt nevezhető egy légmentes burkolattal ellátott ülésnek, mintsem űreszköznek. Amerika azonban a Holdhoz akart eljutni és meg is valósította az ehhez szükséges űrhajót. Sorozatunk befejező részében az Apollo parancsnoki és műszaki egységről lesz szó.
Míg a Hold eléréshez szükséges hordozóeszközök fejlesztésének, úgy az űrkabinoknak is megvolt a maguk legendás alakja: Max Faget. Ő volt az, aki a Mercury, a Gemini és az Apollo űrhajók tervezését vezette. Mindazonáltal a három űrhajótípus csak nagyon laza kapcsolatban állt egymással, mind-mind egy külön világ volt az emberes űrrepülésekben. Míg a Mercurynak mindössze annyi volt a feladata, hogy az embert eljuttassa a Föld körüli pályára és az ott töltött rövid idő alatt megvédje a világűr körülményeitől, a Gemini már sokkal fejlettebb volt: személyzete két főre nőtt és képessé tették önálló manőverezésre. De a Gemini volt az is, ahol először jelent meg a Service Module (műszaki egység), azaz az űrhajóban szerkezetileg is különválasztották az irányítással és az utasok életfenntartásával, valamint az űrhajó működtetésével kapcsolatos feladatok ellátását. Az Apollo űrhajó már a két elődtípus tapasztalatai alapján épült. A fő követelmények a következőek voltak: háromfős kialakítású kellett, hogy legyen és egy olyan erejű hajtóművel kellett rendelkeznie, amivel le lehetett fékezni az odaérkezéskor az egész űrhajórendszert a Hold körüli pályára álláshoz, majd hazafelé menet ki tudta gyorsítani a holdpályáról az űrhajót. Hogy ennek a kettős követelménynek megfeleljenek, a tervezők két jól elkülönülő részre osztott űrhajót készítettek. A CM (Command Module – parancsnoki egység) szolgált az űrhajósok befogadására, az SM (Service Module – műszaki egység) pedig a hajtóanyag és a fő hajtómű háza lett – sok egyéb mellett. A CM-et elsősorban sokkal nagyobb méretei különböztették meg a Mercurytól és a Geminitől. Az űrhajósok kabinja ugyanúgy csonka kúp alakúra készült, mint az előd űrhajóké, de az alapterülete – és így belső tere – sokkal nagyobb lett. A Mercury éppen csak annyi helyet hagyott az utasának, ahová nagy nehezen be tudott préselődni, a Gemini már nagyjából egy személyautó első két ülésének méretével bírt, az Apollo viszont már egy fél szobányi területtel. Kellett is a hely: a holdutazás során többször is át kellett szállni egyik űrhajóból a másikba, közben felszereléseket, holdkőzetket szállítva az űrhajó belsejében, nem beszélve arról, hogy a majd' két hetet elérő tervezett időtartamot a tapasztalatok alapján nem lehetett pszichésen sem kibírni egy ülésbe zárva (a Gemini 7 repülésen Borman űrhajós lelkileg teljesen az ereje végére jutott a tizennégy napos út utolsó napjaira). A parancsnoki kabin légköre csökkentett nyomású tiszta oxigén volt, hogy az űrhajó szerkezetét minél könnyebbre tervezhessék, ezáltal értékes tömeget takarítsanak meg. A legnagyobb luxus – a nagyra nőtt belső tér mellett – talán a melegvíz megjelenése volt az űrhajóban. A kúp alakú kabin az utazás szinte teljes ideje alatt a műszaki egységhez volt rögzítve, de visszatéréskor szétválasztották a két űrhajórészt, hogy a kabin aljára felvitt hőpajzs meg tudja védeni az űrhajót a hőtől. Ez a hőpajzs is a korábbiak továbbfejlesztett változata volt, mivel a Hold felől érkező űrhajó sokkal nagyobb sebességgel robbant be az atmoszférába, mint a Föld körüli pályáról visszatérő társai (a holdi visszatérési sebesség a 30000 km/h-t is meghaladhatta). A sokkal nagyobb tömegű űrhajó visszatéréskori végső lassítására is nagyobb ejtőernyőrendszer kellett, mint az elődöknél, ezért az Apollo kabin orrán egy három darabból álló ejtőernyőrendszer váltotta fel a korábbi egy darabosat. A műszaki egységben elsősorban a hajtómű és az utazáshoz szükséges üzemanyag foglalta el a legtöbb helyet. Az SPS (Service Propulsion System – műszaki egységben lévő meghajtó rendszer) a világ legegyszerűbb hajtóműve lett. Mivel az egész holdutazás során ezen az eszközön múlott a legtöbb, a tervezők megpróbálták a hiba lehetőségét a lehetséges minimumra csökkenteni amellett, hogy a hajtóműnek többször is újraindíthatónak kellett lennie. A tervezők ezért elhagyták a gyújtórendszert és inkább két olyan anyagot választottak hajtóanyagnak (a hidrazint és a nitrogén tetra-oxidot), melyek elegyedése öngyulladással járt és így nem kellett külön begyújtani őket a kellő pillanatban, csak kinyitni a szelepeket és összeengedni őket az égéstérben. Ezen kívül szivattyúkat sem terveztek be a hajtómű táplálására, helyettük magasnyomású hélium pumpálta az üzemanyagot a hajtóművekbe. Bár a súlytakarékosság rovására, de a hajtómű összes rendszerét megkettőzték az üzembiztos működés érdekében. A SM-ben kapott helyet még az áramellátásra szolgáló üzemanyagcellarendszer is. Ebben hidrogén és oxigén reakciójával nyertek áramot, míg a melléktermékként nyert vizet sótablettával ízesítve megoldódott az ivóvízellátás kérdése is, illetőleg a berendezések hűtéséhez is elegendő víz készült. Emellett itt kapott helyet még a legénység életfenntartásához szükséges oxigén is, valamint a kommunikációhoz szükséges fő rádióantenna. A parancsnoki és műszaki egység össztömege feltöltve elérte a 30500 kg-ot. Ennek a tömegnek a Föld körüli pályára juttatásához még elég volt a kisebbik Saturn hordozórakéta, de a Holdhoz már mindenképpen nagyobb erejű eszközre volt szükség. A parancsnoki hajó az eredeti tervek szerint két változatban készült volna, a Block I. és Block II. megnevezéssel (I-es és II-es gyártási sorozat). A Block I. egy csökkentett képességű változat lett volna egyszerűbb navigációs rendszerrel és dokkolóképesség nélkül, amivel az űrhajó alkalmasságát mérték volna fel Föld körüli pályán. A Block II. lett volna a végleges holdűrhajó. Az Apollo 1-en azonban a Block I. űrhajó megölte az űrhajósokat, ezért az egészet áttervezték, így végül csak a végleges Block II. repült. Dancsó Béla Kép: www.apolloarchive.com Kapcsolódó cikkek:
Napisten szekere az égre hág: Lovak a szekérhez (2. rész)
A Hold eléréséhez teljesen új eszközparkra – és teljesen új gondolkodásmódra – volt szükség. Amerika hihetetlen pénzügyi erőfeszítés árán teremtette meg a Saturn rakétacsaládot és a holdűrhajót. Mostani évfordulónk alkalmával a kisebbik Saturn rakétával is megismerkedhetünk.
