Áprilisban volt fél évszázada, hogy az utolsó előtti Apollo-expedíció, az Apollo–16 űrhajósai a Holdon jártak.

Nagy idők nagy tanúja volt. Harmincnyolc évesen túl volt élete fő művén, azonban még tartogatott számára szép feladatokat a sors.
Nagy idők nagy tanúja volt, csak neki kevesebb hírverés jutott, mert nem hagyott lábnyomot a Holdon. Annál több nyomot hagyott azonban az űrrepülés történetében.
Az Apollo–13 repülésének évfordulója alkalmából tett közzé a NASA két filmet a hordozórakéta Holdba csapódásáról.
Elérkezett az Apollo-program következő nagy eseményének, az Apollo–12 holdraszállásának fél évszázados évfordulója.
A kor technológiáját figyelembe véve a legkevésbé sem volt magától értetődő, hogy a földi tévénézők láthatták az ember első lépéseit a Holdon.
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...

A NASA 50 év elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy kinyissák az Apollo-programban gyűjtött mintákat tartalmazó utolsó ládát.
Nagy idők nagy tanúja volt. Az élet a legjobb forgatókönyvíró – szokás mondani –, mivel Collins is úgy találta magát az első holdraszállás egyik űrhajóülésében, hogy a szerencse vagy a véletlen sodorta oda.
Az Oregon államban (USA) található vulkán kalderáját kitöltő ikertavakat a Nemzetközi Űrállomás egyik űrhajósa örökítette meg.
Nélkülük nem léphettek volna emberek a Holdra. A BBC összeállítása bemutatja, kik és hogyan készítették az ILC Dover vállalatnál az Apollo-űrhajósok szkafandereit.
Jóllehet a fő cél az űrverseny megnyerése volt, a NASA igyekezett az Apollo-küldetésekből és az azt követő űrszondák adataiból a lehető legtöbb tudományos eredményt kipréselni.
A szovjet űrprogram első évtizedét, beleértve a Hold eléréséért folyó versenyt, a CIA 1967-ben készített jelentése értékelte, amelyet a Space Review cikke ismertet.
50 éve lépett először ember a Holdra címmel 550 Ft névértékű bélyegblokkot bocsátott ki július 8-án a Magyar Posta.
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu