Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
...és olyan szerzők írták, mint Robert Goddard, John F. Kennedy, vagy Wernher von Braun. Ők voltak az első holdutazók.
A háborút követően az USAF tekervényein belül küzdötte előre magát. Előbb oktató pilóta lett a Nellisen, ahová visszatért, majd ő lett Don Z. Zimmermann dandártábornok, az Amerikai Légierő Akadémia parancsnoka szárnysegédje. Aztán a Vezérkari Tiszti Iskolán próbálta keresni az előrelépést. 1956-ban Németországba vezényelték a Bitburg Támaszpontra, ahol újabb technikára, az F-100 Super Sabre-ra ült át és az első vonalbeli alakulatban az atomcsapásokat gyakorolta be. Itt találkozott Ed White-tal, aki az egyik legjobb barátja lett. White nemsokára hazatelepült, de levelezésben tartották tovább a kapcsolatot. A barát közben beiratkozott a Michigan Egyetemre és leveleiben azt ecsetelte Aldrinnak, hogy milyen nagyszerű dologba vágott és kapacitálta őt, hogy neki is hasonlóba kéne vágnia. A tanács bogara megült Aldrin fülében.
Amint visszatért az Államokba, jelentkezett a Légierő Műszaki Intézetének egy kurzusára, amely a legendás MIT-vel együttműködésben indított mesterképzést (és adott MIT diplomát). Az új, egyetemi közeg nagyon is Aldrin ínyére volt, olyannyira, hogy menet közben úgy döntött, nem is áll meg az MSc fokozatnál, hanem doktori fokozatot szerez. A szakterülete a világűr volt, azon belül is a randevúk témaköre. Doktori disszertációját Látás utáni manőverezés az ember vezette orbitális randevú során címmel írta.
Az iskola elvégzése után Aldrin érdeklődése találkozott a Légierőével is, amely éppen a Gemini-program eredményeit igyekezett felhasználni katonai célokra. A Gemini-program ugyanúgy használta az Agena rakétát, amit a hadsereg is, ezért kijelölték Aldrint, hogy képviselje a haderőt a Lockheednél, hogy a hadsereg igényeit is vegyék figyelembe a rakéta fejlesztéseinél. Ehhez a munkához átvezényelték Houstonba, ahol bejáratos lett a NASA űrközpontjába. Innen már senkit sem lepett meg a lépés, hogy űrhajósként képzelte el a továbblépést a karrierjében.
Először a Neil Armstrong nevével fémjelzett második űrhajós-válogatásban próbálkozott bekerülni az Űrhajós Irodára, eleve tudván, hogy nem felel meg a követelményeknek (a kiírás berepülőpilóta előéletet követelt meg, ami azonban Aldrinnak nem állt rendelkezésre). Vérmérséklet kérdése, hogy megítélje valaki, mekkora arrogancia egy kérvény kíséretében benyújtani a jelentkezésünket, hogy tekintsenek el egy követelménytől, ám a NASA nem vette figyelembe Aldrin jelentkezését. A kisvártatva kiírt harmadik űrhajós-válogatási fordulón azonban már éppen a berepülő státuson, mint követelményen enyhített a NASA, így Aldrin ismételt jelentkezése immár teljes értékű volt, ahogy a beválogatása is később.
Amint átkerült az űrhajós testületbe, mintha falnak ütközött volna, ez a közeg már más volt, mint a pilóták társadalma: még sokkal versengőbb, még sokkal krémebb, még sokkal arrogánsabb. Aldrinnak rengeteg súrlódása volt az űrhajósok között, sőt még magával Deke Slaytonnal is összekülönbözött saját véleményét védve. Társai dr. Randevúnak becézték a háta mögött, nem éppen dícsérőleg. Slayton ezt azzal „hálálta meg”, hogy Aldrinnak egy afféle „zsákutca jelölést” adott. Tudva levő volt, hogy legénységi körforgásnak szisztémája van: „kapsz egy tartalék jelölést, aztán két repülést kihagysz és a harmadikon benne vagy az első számú legénységben”. Aldrin első jelölése a Gemini-10 tartalék másodpilótájának széke volt. Ezzel csak az volt a baj, hogy utána nem volt „kettőt kihagysz és az utána következő…” repülés, a program véget ért a 12-es repülésnél, nem volt Gemini-13, ahová Slayton lólépése kijött volna. Aldrin segítségére a sors sietett, bár eléggé morbid módon: Elliot See és Charlie Bassett, a Gemini-9 kijelölt legénysége egy pocsék esős napon repülőgépével rázuhant egy hangárra és szörnyethaltak. Ez szinte az összes későbbi legénységet felforgatta. Aldrint (és parancsnokát, Jim Lovellt) előre hozta a Gemini-9 tartalék üléseibe, ahonnan nézve viszont volt hárommal későbbi repülés, a Gemini-12.
Ilyen kerülőúton Aldrin a Gemini-12 másodpilóta ülésében találta magát 1966. november 11-én, a program legutolsó startján. Az egész program eladdig megannyi sikert szállított, de talán több félsikert. Az Apollo nehezen startolhatott a félsikerek sikerre váltása nélkül, a NASA-nak mindössze egyetlen lövése maradt, hogy sikerré fordítsa a korábbi kísérleteket. És ez mindössze két emberen múlott, Lovellen és Aldrinon.
A repülés során az űrhajósoknak találkozniuk kellett az előttük elstartolt Agenával, ám a manőver során elromlott a radar, csak a szemükre hagyatkozhattak, amivel egyszer már próbálkoztak, de az eredmény siralmas volt. Ám ott ült Aldrin – dr. Randevú – a fedélzeten, aki éppen ebből írta a doktoriját, hogyan randevúzzunk szabad szemmel az űrben. Ami egy-két évvel korábban senkit sem érdeklő sci-fi volt az egyetemen, itt hús-vér valósággá vált. És főhősünk nem vallott kudarcot, odavezette Lovellt a célrakétához. Aztán dokkolási gyakorlatok következtek, amelyek során először a programban a másodpilóta is a kezébe vehette a kormányt és ő is bemutathatta a saját gyakorlatát. Az i-re a pontot a három űrséta tette fel, ami szintén Aldrin kiváltsága volt. Az előző repüléseken ez a műfaj a legjobb indulattal is félsikernek volt nevezhető, túlmelegedett, felhevült űrhajósok, bepárásodott sisakok, engedetlen köldökzsinórok és félbemaradt feladatok jelezték az űrsétakísérletek útját. Azonban néhány változtatás a tréningeken (Aldrin volt az első, aki a súlytalanságot vízzel teli medencében gyakorolta), kapaszkodók és papucsok, azaz lábtartók és Aldrin máris olyan magától értetődően végezhette a dolgát az űrhajón kívül, mintha az ember mindig is ott járt volna. Aldrin révén a Gemini-12, sőt inkább az egész Gemini-program sikeres lett, de ami a fontosabb, az Apollo-programhoz, a holdraszálláshoz minden lépés előtt ki volt kövezve az út.
(Kép: NASA)
(Folytatjuk!) Kapcsolódó cikkek:
A Gemini utolsó felvonása: 40 éve repült a Gemini-12 (1. rész)
A Gemini utolsó felvonása: 40 éve repült a Gemini-12 (2. rész)
Kolumbusz nyomán: Buzz Aldrin (1. rész)
Kolumbusz nyomán: Buzz Aldrin (3. rész)
Kolumbusz nyomán: Buzz Aldrin (4. rész)