A következő útra kijelölt űrturista, a magyar származású amerikai üzletember meg szeretné osztani élményeit a nagyközönséggel.
A következő útra kijelölt űrturista, a magyar származású amerikai üzletember meg szeretné osztani élményeit a nagyközönséggel.
2006. október 2-6. között rendezték meg az 57. Nemzetközi Asztronautikai Kongresszust a spanyolországi Valenciában. Az egy hétig tartó konferencián az űrkutatás minden területe szóba került, és a jelenlévő űrügynökségek vezetői mind egyetértettek abban, hogy nemzetközi együttműködés szükséges az űrtevékenységhez.
Csütörtöktől kéthetente esténként várják a látogatókat az új, szakkör jellegű foglalkozások, előadásokkal és távcsöves bemutatókkal. A részvétel ingyenes.
A SURE program keretén belül számos hazai kutatócsoport is megpályázza a lehetőséget, hogy a Nemzetközi Űrállomáson végezhessen kísérleteket. Az Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológiai Kutatócsoportja a sejtek citokin-termelésének vizsgálatával pályázik.
Akinek még hátra van a bevallás, rendelkezhet személyi jövedelemadójának egyik 1%-áról a Magyar Asztronautikai Társaság javára.
Csehországban rendezik meg az idei nemzetközi csillagászati ifjúsági tábort.
A díjazott a kitüntetést az Űrkutatási Tudományos Tanács (ŰTT) 2006. február 13-i ülésén vehette át.
Hargitai Henrik, a második magyar Mars-űrhajós utazásának története tovább folytatódik...
Hargitai Henrik a Marson járt! A magyar kutató a Utah állambeli, Mars Society által létrehozott bázison töltött el néhány hetet. Élménybeszámolóját több részletben közöljük.
...lehetne a Plútó vagy valamelyik holdja, esetleg a távoli Kuiper-öv egyik kisbolygója. Vagy talán a Mars, a Vénusz, netán egy üstökös?
A Polaris Csillagvizsgáló három szakköröse, Budai Edina, Szabó Andrea és Szulágyi Judit az ESO nemzetközi diákpályázatán első helyezést értek el, ezért felkészítőjükkel, Kereszturi Ákossal ellátogathattak a Chilében felépített európai óriástávcső-rendszerhez, a VLT-hez.
Az ESA parabolarepülési kampányában részt vevő magyar csapat tagjai személyesen mesélik el élményeiket az Űrvilág olvasóinak!
A Galaktika Magazin és a Magyar Asztronautikai Társaság grafikai pályázatot hirdet űrhajó, űrhajózás témában.
Az évforduló alkalmából a Természet Világa legfrissebb, májusi számában jelent meg Almár Iván „Űrhajózás - magyar akcentussal” című cikke.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei ifjúsági pályázatának ünnepélyes díjkiosztójára szombaton, a Jövő Házában került sor.
Igaz, hogy alig köszöntött be a valódi tavasz, de máris érdemes tervezgetni a nyári programot. Két különböző űrtábort is ajánlunk diákoknak.
... Már kétszer „halt meg” a biokémikusunk a szimuláció során a szkafander meghibásodása miatt - ráadásul az egyetlen nő, ami igencsak kellemetlenül érintette a legénységet. - Hargitai Henrik harmadik jelentése a "Marsról".
Ismét előttünk áll a személyi jövedelemadó bevallása. Sokak számára a határidő február közepén jön el. Ha valamelyik olvasónk, netán családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa adója 1%-át, akkor íme egy ötlet.
Hoffman Budapestre érkezéséről, valamint a január 12-én a Magyar Űrkutatási Irodában tartott kerekasztal-beszélgetésről már hírt adtunk. Az űrhajós hazautazását követően most hivatalos programjáról olvashatnak.
Magyar diákokból álló csoport tervez két műszert is egy európai diákműhold - az ESEO - fedélzetére.