A Magyar Asztronautikai Társaságnak az 1%-os adófelajánlásokból több mint 650 ezer forintot utalt át az adóhivatal.
A Magyar Asztronautikai Társaságnak az 1%-os adófelajánlásokból több mint 650 ezer forintot utalt át az adóhivatal.
Közeledik a csillagászat éve! A 2009-es hazai eseménysorozat egyik állomása egy többfordulós vetélkedő, középiskolások háromfős csapatai számára. A verseny már most novemberben indul.
Egy nyári táborban 22, az űrtevékenység iránt érdeklődő fiatal próbálhatta ki, milyen érzés lehet a Holdon sétálni. Űrhajósokhoz hasonlóan víz alatti szereléseken vettek részt, sőt vízirakétát is építettek.
A nemrég megjelent Űrkorszak című könyvben a hazai űrkutatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről is szó esik. Új rejtvénysorozatunk első fordulójában egy szerencsés megfejtőnk megnyerheti az Ekren Kiadó kötetét.
Magyari Dóra beszámolója a 2008-as Nemzetközi Űrtáborról: hogyan búvárkodjunk űrhajósként?
Az Ekren Kiadónál nemrég jelent meg Horváth András és Szabó Attila új kötete, amelynek ott a helye az űrkutatást kedvelők könyvespolcán.
Már csak egy hét van hátra a magyar delegáció huntsvillei indulásáig, javában zajlanak az utolsó előkészületek. Beletekintünk, mit is jelent a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) által felkért kísérőnek lenni.
A novemberben induló országos csillagászati vetélkedőkön nem csak a középiskolások, de az általános iskolák alsó és felső tagozatosai is összemérhetik tudásukat!
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) 2009-ben is várja az űrkutatás iránt érdeklődő 11-18 éves diákok dolgozatait. A „nagyok” fődíja jövőre is egy amerikai űrtábori utazás lesz!
A Space Adventures bejelentette, hogy Charles Simonyi jövő márciusban ismét meglátogatja a Nemzetközi Űrállomást. Előtte azonban még egy fontos „kötelezettségének” tesz eleget: novemberben megnősül.
Gyulaházán emlékszobát alakítottak ki a falu híres szülötte, Farkas Bertalan űrhajós tiszteletére. Kiderül, hogy ki nyerte helyes megfejtéséért az Ekren Kiadó kötetét.
Majdnem sikerült belépnünk a légkörbe nyitott rakodótérrel, szerencsére észrevettük a hibát, és így sikerült lehoznunk épségben a Discoveryt. No nem a Kennedy űrközpontban, hanem a U.S. Space&Rocket Center szimulátorában. Tanári beszámoló az idei nemzetközi űrtáborról.
Hujber Áron beszámolója a 2008-as Nemzetközi Űrtáborról: a kiállított Saturn V rakéta közelében építettek saját rakétát.
Ma reggel 7.40-kor elindult a ferihegyi repülőtérről az amerikai Hunstville-be az a három fiatal, akik idén országunkat képviselik egy nemzetközi űrtáborban.
Cikksorozatunk befejező részében bemutatjuk a BME-n fejlesztés alatt álló diák űrszonda központi számítógépének feladatait, valamint azokat a kísérleteket, amelyek adatainak a feldolgozását ez az egység végzi.