Mi az, ami nem jött be? Mi az, ami most foglalkoztatja? A 80 éves Almár Ivánnal készített interjú befejező része.
Mi az, ami nem jött be? Mi az, ami most foglalkoztatja? A 80 éves Almár Ivánnal készített interjú befejező része.
Kozmikus környezetvédelem, kozmikus társkeresés, SETI... Folytatjuk a 80 éves Almár Ivánnal készített interjút.
Verseny civil összefogással, szerény lehetőségekkel, de annál nagyobb lelkesedéssel. 2012. május 12-én hetedik alkalommal, ezúttal Szegeden rendezik meg a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyét.
A nemzeközi Metro lapcsalád versenyt hirdetett azoknak, akik egy űrugrásban szeretnének részt venni. A Space Expedition Curaçao (SXC) nevű céggel repülhetne akár szerkesztőségünk egyik tagja. Szavazhatnak rá!
Március 27-én délután 5-kor Székesfehérváron ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Masat-1-gyel.
Sikeresen vették a ma délelőtt 11:00-kor felbocsátott első önálló magyar készítésű űreszköz, a Masat-1 jeleit.
Az első magyar műhold, a Masat-1 fejlesztői csapata február 13-án (hétfőn), a Vega rakéta indítása alkalmával nyilvános eseményen várja az érdeklődőket a BME Q épületében.
Még nem késő indulni a Magyar Asztronautikai Társaság idei diákpályázatán. A kisbolygó-látogatások témája izgalmas, az internetes beadási határidő február 15.
A tudományos ismeretterjesztésről, elismerésekről... A 80 éves Almár Ivánnal készített interjú következő része.
A 80 éves Almár Ivánnal beszélgetett Trupka Zoltán. Az interjút teljes terjedelmében, folytatásokban közöljük az Űrvilágon.
Beszélgetés a 80 éves Almár Iván csillagász-űrkutatóval – Székesfehérvár, április 17.
A Magyar Asztronautikai Társaság és a Magyar Űrkutatási Iroda idén, immár tizedik alkalommal, ismét megrendezi az Ifjúsági Fórumot.
2012. március 19-én hosszú, súlyos betegség után, 86 éves korában elhunyt a nemzetközi hírű magyar világűrjogász, dr. Gál Gyula.
Ha Ön, egy családtagja vagy ismerőse bizonytalan abban, hogy melyik közhasznú szervezetnek juttassa személyi jövedelemadója 1%-át, akkor válasszák az űrkutatás, az űrtevékenység népszerűsítését!
Kedden eredményt hirdettek a magyarországi Galileo gyermekrajzversenyen. A győztes 11 éves lány nevét viseli majd az európai navigációs műholdrendszer egyik tagja.
Az 5. Kulin György Országos Csillagászati Diákvetélkedőn általános és középiskolások 3 fős csapatai indulhatnak. Az első forduló feladatainak megoldását 2012. január 16-ig lehet beküldeni.
A Galileo Webcast honlapján keresztül magyar kommentárral közvetíti a NASA TV adását, 15:30-tól.