Születésnapi interjú Almár Ivánnal (3. rész)

A tudományos ismeretterjesztésről, elismerésekről... A 80 éves Almár Ivánnal készített interjú következő része.

Trupka Zoltán: Bár a „múltkor” (tíz éve, a 70. születésnap alkalmából készült interjúban – a szerk.) is érintettük a témát, de az elmúlt évtizedben a tudományos ismeretterjesztést is nagyon sok hatás érte. Neked pedig ezen a téren több évtizedes tapasztalatod van. Milyen volt, és milyen ma ezeknek a szerepe, hatékonysága?

Almár Iván: A klasszikus ismeretterjesztő típusokat, rádióinterjúkat, cikkek írását, előadások tartását még az 1950-es években kezdtem, és ma is folytatom. A világ azonban azóta nagyon megváltozott, főleg az internet miatt. Az érdeklődők nagy része, de főleg a mai fiatalok, ismeretanyagukat az internetről szerzik. Kényelmesebb, egyszerűbb hozzájutni, friss és részletes, továbbá nem kell kivárni, amíg egy érdekes könyv vagy cikk megjelenik, nem kell figyelni arra, hogy mikor ad a Spektrum vagy a National Geographic egy látványos adást. Mi akkor a mi feladatunk egyáltalán? Sajnos az interneten lévő információk egy jelentékeny része nem hiteles, nem megbízható. Egy átlagolvasó részére szinte megoldhatatlan feladat, hogy eldöntse, mi az, ami hiteles. Ehhez kell valami segítséget adni akár cikkben, akár előadásban, akár rádióban vagy tévében. Ennek súlyos gátja az, hogy nálunk a jelentősebb ismeretterjesztési fórumok az adott médiumokban nagyon leszűkültek. Ami nekem nagyon fáj, hogy újabban a Magyar Rádió tudományos ismeretterjesztő műsorai is lecsökkentek. Holott a rádió az egyik legjobb, leggyorsabban reagálni képes megoldás. Igaz, hogy képeket nem tud mutatni, de az az óriási előnye van, hogy bárhol hallgatható, másrészt nem vonja el a mondanivalótól a figyelmet egy csomó látvány. A Magyar Rádió tudományos rovatánál nagyon jó szakemberek dolgoztak, akik tudták, hogy az adott problémával kihez kell fordulni, és nagyon ritkán fordultak elő bakik.

A televízióval kapcsolatban nem mindig lehet ennyi jót elmondani. Természetesen nem a Deltára gondolok, de inkább hadd mondjak egy példát. Sokszor szerepeltem a televízióban, még a legutóbbi időkben is, de volt egy eset, amikor egy élő adás alkalmával majdnem megfordultam és kijöttem a stúdióból. Már ott álltam bent, amikor előttem egy hölgynek „csodálatos” fejtegetései hangzottak el az asztrológia hasznáról. Arra gondoltam, hogy én most kimegyek és ha az űrkutatásról beszélek, ez pontosan ugyanolyan súlyt kap majd a televízióban, mint az asztrológia. Természetesen nem jöttem ki, de nagyon bosszantott, hogy ennyire keverik a tudományt az áltudománnyal. Ez persze főleg a magazinműsorokra jellemző, mint amilyenek a reggeli műsorok. Egyetlen megoldás, amit a magam védelmére találtam ki, hogy 5 percre már nem megyek be semelyik televízióba. Adjanak több időt arra, hogy kifejtsem, amit mondani akarok, mert öt percben nem lehet, pláne, ha ebből hármat a riporter beszél, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre hosszabban kellene válaszolni.

Az írásos ismeretterjesztés is nagyon nehéz helyzetben van: például az Élet és Tudomány és a Természet Világa, hogy tartsa a versenyt azokkal, akik fantasztikusnál fantasztikusabb képekkel tudják illusztrálni mondanivalójukat. Másrészt azért is hátrányos helyzetben van, mert viszonylag drága, az újságot meg kell venni, a tévét vagy az internetet csak be kell kapcsolni, ezek nem kerülnek külön pénzbe. Hozzáteszem, hogy az a furcsaság alakult ki, hogy mind a rádió, mind a televízió ma már teljesen természetesnek veszi, hogy akit behívnak, aki nyilatkozik, az teljesen ingyen teszi. Egy természettudományos lapnál azért még megfizetik a szerzőt, vagy legalábbis fizetnek a szerzőnek. Ez is hátrányt jelent a lapok megélhetése szempontjából. Csak akkor tudnak fennmaradni, ha annyira érdekesek, megbízhatóak és hitelesek, hogy úgy érzik az érdeklődők, mégiscsak fel kell ütni ezeket a lapokat, hogy megtudjam, mi az igazság. Ha érzik, hogy végül is itt kapják meg az igazi választ a kérdéseikre. Részletesen kifejtve, szakmailag lektorálva. De ez nem csak magyar jelenség, ez az egész világon így van. Nem találtak erre megoldást máshol sem.

Még egy dolgot tennék hozzá. Ellentétben a hagyományos sajtóval, a rádióval, televízióval, ahol nincs igazán visszajelzés, ha elmegyek előadást tartani, és látom az érdeklődő, csillogó szemeket, és hallom az értelmes kérdéseket, az nekem is élmény és szívesen vállalom ingyen is, ha még igényt tartanak rám. Ekkor érzem a kapcsolatot a hallgatósággal. Ezért tartom fontosnak az ismeretterjesztésnek ezt a formáját, holott ez is egy elavult módszer tulajdonképpen. És hadd menjek vissza egy pillanatra még 10 évet. Mert a legnagyobb élmény ebben a vonatkozásban a 2002-es Mindentudás Egyeteme előadásom volt. Se előtte, se azóta nem tapasztaltam akkora érdeklődést.

T.Z.: Tíz évvel ezelőtt nem beszéltünk az áltudományos nézetek elleni fellépéseidről. Miért tartod ezt fontosnak?

A.I.: Én természetesnek tartom, hogy egy csillagász nem közömbös az asztrológiával szemben. Egyszerűen annyira szögesen ellentmond mindannak, amit csinál, amit hisz, amin dolgozik. Engem inkább az lepett meg, amikor a szkeptikus mozgalomba bekapcsolódtam, hogy még mennyi terület van, ahol hasonló probléma felmerül. Ez a kíváncsiság nyilván velem született és velem is marad. Mindig érdekel, hogy más területeken mi történik, mi az, amit az áltudomány ott produkál, és hogy tudnak ellene védekezni. A szkeptikus összejöveteleknek általában jó hangulata van, érdekesek az előadások, szóval szívesen veszek részt rajtuk. A másik áltudomány, amivel én ütközni szoktam, az az ufológia. Ott viszont rossz tapasztalataim voltak, mert volt egy per, amit egy ufológus a nyakamba akasztott, amikor fantasztikus állításaival megtámadott engem és a Magyar Tudományos Akadémiát közösen, és ebből bírósági ügy lett. Ez hosszú időre elvette a kedvemet attól, hogy nyílt vitákban részt vegyek. Az egész egy ártalmatlan megjegyzésből indult, amikor a rádióban egy élő adásban a betelefonálónak azt mondtam, hogy én nem láttam még ufókat, vagy valami hasonlót.

T.Z.: Az ismeretterjesztés egyik ága az felvilágosító munka – szerintem. Sokan mondják, hogy ma már egy kutató munkásságához tartozik a nagyközönség tájékoztatása is.

A.I.: Igen, ez valószínűleg így van. De, legalábbis így a csillagászaton belül vannak nagyon tehetséges kutatók, akik egyszerűen alkalmatlanok egy ismeretterjesztő előadás megtartására vagy egy ismeretterjesztő cikk megírására. Nyilván minden szakmában így van. A különbség annyi, hogy orvosból mondjuk százezer jut egy csillagászra, és abból a százezerből ha van száz, aki jól és érdekesen tud beszélni magyarul, akkor az elég a médiának. A csillagászattal az a probléma, hogy rettenetesen kevesen voltunk és bár ma már többen vagyunk, de ez egy átlagos csillagásznak még mindig aránytalanul nagy megterhelés. Meg kell mondanom így visszatekintően, hogy talán nem kellett volna ennyi ismeretterjesztést elvállalni. Nehéz volt nemet mondani azért is, mert sok helyre visszahívtak, de azért nagyon sok időt, energiát vitt el. Különösen az előadásokra gondolok, amelyeknek életrajzomban nyilván nyoma sincsen. Ugyanakkor, mint említettem, éppen az előadásokat élvezi az ember a legjobban, mivel ott találkozik a befogadóval. Sokszor jöttem haza úgy, hogy jaj de jó volt, ugyanakkor az egyetemi óráim - hiszen évtizedekig tanítottam - nem adták meg azt a fajta visszajelzést, örömet, amit vártam tőlük. Sokan úgy érezték, hogy csak le kell tudni az órákat és kevesen voltak igazi érdeklődők. Már jó ideje nem is adok elő az ELTE-n, éppen ezért. És ez ingyenes tevékenység volt természetesen. Ezt azért teszem hozzá, mert az emberek azt hiszik, hogy ó ez itt is szerepel, ott is szerepel, ez egy nagyon jó mellékkereset. Holott egyáltalán nincs erről szó.

T.Z.: A múltkor nem beszéltünk a díjakról, pedig szép elismeréseket kaptál. Igaz érdekes módon ezek többsége is erre a tíz évre esett.

(Fotó: Mudra László, origo.hu)

A.I.: Csak néhányat emelnék ki. Az első a Giordano Bruno-díj volt, a nemzetközi SETI Ligától kaptam 2008-ban. Ezt évente egyszer adják ki annak, aki a SETI kutatásban valami jelentőset tett, vagy javasolt. Valamivel később abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az akkor Glasgow-ban megrendezett Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus SETI szekciójában tarthattam egy hosszabb, meghívott előadást. Témának a SETI terminológiáját választottam, és néhány alapfogalmat próbáltam tisztázni a SETI-n belül. Tulajdonképpen ennek az előadásnak volt a következménye meghívásom a londoni királyi akadémia konferenciájára. A harmadikat kicsit nehéz definiálni, de formailag a legszebb. San Marino államtól kaptam azért, hogy – a skála révén – San Marino a tudományos palettára rákerült. Ez is 2008-ban volt.

Az itthoniak közül a legutóbbi „Az év ismeretterjesztő tudósa díj” volt, amit feleségemmel közösen kaptunk, sőt egy-egy kisbolygót is elneveztek rólunk. Ennek presztízse van, különösen, ha az ember figyelembe veszi, hogy kik kaptak eddig. A Magyar Örökség-díj tulajdonképpen nem személyre szóló volt, hanem a magyar űrkutatók kapták és 11-en voltunk név szerint felsorolva.

T.Z.: Mik voltak azok a munkák, amiket kiemelnél a legutóbbi beszélgetésünk óta?

A.I.: Az elmúlt tíz év nehéz időszak volt abból a szempontból, hogy azok a helyek, ahol egymással találkoztunk, beszélgettünk, bizonyos értelemben kollektívát alkottunk, vagy megszűntek vagy ellaposodtak. Ennek egyik oka, hogy a nagy ernyőszervezetek is nagyon meggyengültek. Kevés a nagyobb rendezvény, mert egyre kevesebb a pénz, az idő. Én azért szerveztem párat az elmúlt tíz évben. Az egyikre most konkrétan hivatkoznék is. Farkas Bertalan repülésének 30. évfordulójára összehoztam egy beszélgetést. Egyrészt kitaláltam, hogy hozzuk előbbre a pontos évfordulónál, másrészt próbáljuk meg abból a szemszögből bemutatni, hogy a kutatók, illetve a sajtó munkatársai közül ki milyennek látta annak idején az eseményeket. A Közlekedési Múzeum ingyen adta a helyiséget, mindenki ingyen lépett föl, a hirdetést megoldotta a múzeum, és a rendezvény nagyon jól sikerült.

Egy másik nagy élmény az volt, amikor 2009-2010-ben két éven keresztül fellow-ja lehettem a Collegium Budapestnek. Ez azt jelentette, hogy két-két hónapot ott töltöttem a Collegium Budapestben, amely egy nemzetközi kutatóműhely különböző szakterületek, különböző országokból jövő képviselői számára. Ezt a típusú intézményt Princetonban hozták létre sok-sok évvel ezelőtt Institute for Advanced Study néven. Aztán Európába, később Magyarországra is került több ilyen. Itt alakított egy asztrobiológiával foglalkozó csoportot Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, és ide hívott meg engem is. De ez nem csak két-két hónapig tartott, amíg rendszeresen feljártam a várbeli intézménybe, hanem a többi hónapokban is szemináriumokon, összejöveteleken vettem részt. Nagyon színvonalas nemzetközi közösség volt, nagyon érdekes előadásokat lehetett hallani. Borzasztóan sajnálom, hogy tavaly nyáron ezt az intézményt bezárták, főleg anyagi okok miatt.

(Folytatjuk!)

<< előző rész – következő rész >>

Kapcsolódó cikkek:
Giordano Bruno-emlékdíj Almár Ivánnak
Illés és Almár elnevezésű kisbolygók a világűrben
Az első magyar űrrepülésre emlékezve
Születésnapi interjú Almár Ivánnal (1. rész)
Születésnapi interjú Almár Ivánnal (2. rész)
Születésnapi interjú Almár Ivánnal (4. rész)