A Tudományos Újságírók Klubja minden évben díjazza azokat a kutatókat, akik sokat tettek a színvonalas ismeretterjesztésért is. A 2010. és a 2011. esztendőben két kutató házaspár kapta az elismerést, amelyhez egy-egy kisbolygó elnevezése is társul.
A Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) döntése alapján 2010-re és 2011-re vonatkozóan Illés Erzsébet és Almár Iván, valamint Hargittai Magdolna és Hargittai István, rendhagyó módon két kutató házaspár részesült az elismerésben. A TÚK hétfőn adta át az elismeréseket a kutatóknak, akik magas színvonalú, széles körben elismert tudományos, szakmai tevékenységük mellett elkötelezetten és hatékonyan veszik ki részüket a tudomány eredményeinek és a mögötte álló emberi teljesítménynek a társadalommal való megismertetéséből. Az év ismeretterjesztő tudósa díjjal a korábbi években elismert kutatók: Simonyi Károly, Csányi Vilmos, R. Várkonyi Ágnes, Falus András, Marx György, Csermely Péter, Vekerdi László, Vámos Tibor, Freund Tamás, Lukács Béla, Kordos László.
A díjak ünnepélyes átadására 2011. december 12-én délelőtt került sor a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) székházában. A megjelenteket Hajdú Ferenc, a TÚK főtitkára, Vizy E. Szilveszter akadémikus, a TIT elnöke és Dürr János, a TÚK elnöke köszöntötte. Vizy E. Szilveszter a díjazott házaspárokról azt mondta: közösen művelik a tudományt, terjesztik az igét, úgy, hogy ha valaki meghallgatja az előadásukat, elolvassa a könyvüket, akkor maga is megszereti a tudományt. Az Akadémia volt elnöke megjegyezte, sokan beszélnek ugyan a globalizációról, de először a tudomány globalizálódott. Először latin volt a tudomány nyelve, majd a német lett, majd a II. világháború után az angol töltötte be ezt a szerepet. Az ismeretterjesztés viszont azt jelenti, hogy anyanyelven szólunk azokhoz, akik az adott nyelvet birtokolják.
Kapitány Katalin, a Tudományos Újságírók Klubjának (TÚK) alelnöke, Hajdú Ferenc, a TÚK főtitkára, Vizy E. Szilveszter, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke, Dürr János, a TÚK elnöke (fotó: Both Előd)
A 2010. évi díjazottakat Dürr János (TÚK elnök) és Trupka Zoltán (a TÚK elnökségének valamint a Magyar Asztronautikai Társaság elnökségének tagja), a 2011. évi díjazottakat Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője méltatta "Szimmetrikus jelölés a kémia évében" című beszédében.
Ez alkalommal először, a Tudományos Újságírók Klubja javaslatára a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) magyar felfedezésű kisbolygók elnevezésével társul az elismeréshez. (A kisbolygók elnevezésére a felfedezőik tehetnek javaslatot, amit az IAU illetékes, 16 fős bizottsága – ha ennek nincs akadálya – elfogad.) A rendezvényen Sárneczky Krisztián beszélt röviden a kisbolygók elnevezési lehetőségeiről, majd ünepélyesen bejelentette, hogy az általa 2004-ben felfedezett kisbolygók nevei immáron hivatalosan is 191856 Almáriván, 191857 Illéserzsébet, 192155 Hargittai.
Almár Iván köszönőbeszédében felidézte Simonffy Géza szellemét. Ő alapította a Tudományos Újságírók Klubját, és ő volt az, aki a tudományos ismeretterjesztő tevékenységben elindította.
Úgy érzi, hogy ez a díj a csillagászat-űrkutató tudománynak is szól, amely a XX. század második felétől mindenkit izgat és érdekel. Elmondta, hogy aktív éveikből nagyon sok időt vett igénybe az ismeretterjesztés, de megérte, mert alapvető dolgokat tudtak megmagyarázni az embereknek.
Illés Erzsébet és Almár Iván, akiknek nevét immáron kisbolygó viseli (fotó: Both Előd)
Illés Erzsébet és Almár Iván kitüntetéséhez az Űrvilág szerkesztősége ezúton is gratulál.
Az ünnepi ajándékozás előtt még időben szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét két könyvújdonságra. A hagyományos „papíros változat” sikere után a Kossuth Kiadónál már e-könyv formájában is kapható Almár Iván Kozmikus társkereső. Exobolygók, asztrobiológia, SETI a 21. században című könyve. Az elektronikus változat 1490 Ft-ért beszerezhető a www.multimediaplaza.com honlapról.
Nemrég jelent meg az Éghajlat Könyvkiadó Válság és Apokalipszis című, igen érdekes és sokoldalú kötete, amely tíz interjút tartalmaz különböző szakmákat képviselő tudósokkal. A csillagászatot és űrkutatást Almár Iván képviseli. A könyv ára 3500 Ft.
Kapcsolódó cikkek:
Illés Erzsébet is megköszönte, hogy közös erőfeszítéseiket elismerte a tudományos újságírók közössége.
Kozmikus társkereső