Budapesten, az ELTE Csillagászati Tanszékének szervezésében, a British Council támogatásával február 5-7 között rendezik meg a brit és magyar fiatal csillagászok közös konferenciáját. A téma: műholdas adatok és nagy adatbázisok felhasználása a csillagászati kutatásban.
A NASA minden eddiginél fejlettebb, nagy teljesítményű marsjárói két igen izgalmas helyen landolnak 2004 januárjában a vörös bolygón. A leszállóhelyek egyikét egy 16 éves magyar lány is javasolta a NASA-nak.
Immár egy éve annak, hogy megalakult a Vörös Bolygó kutatására alakult, nemzetközi szervezet, - a Mars Society - hazai tagozata. A csütörtöki ŰRNAP 2003 c. rendezvény alkalmából a honlap is beindult.
Idén is megtartotta Űrnap 2003 című rendezvényét a Magyar Űrkutatási Iroda és a Magyar Asztronautikai Társaság. Az idei Űrnap hivatalos címe: „Űrtevékenység az EU küszöbén” volt.
2003. október 16-án kerül megrendezésre az idei űrnap. Ezzel a rendezvénnyel kapcsolódik be hazánk az október első két hetében zajló rendezvénysorozatba szerte a világon, amelynek célja a Világűr és a társadalom kapcsolatának erősítése. A szervező MÜI és MANT minden érdeklődőt szerettel vár.
A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket a jubileumi ifjúsági űrtábor záróprogramján. Az előadók az elmúlt és a következő tíz évről beszélnek és megtörténik az eredményhirdetés is. Dr. Magyari Béla kiképzett űrhajós, a MANT elnöke 25 évvel ezelőtti űrhajóskiképzését eleveníti fel.
Már 12 éves vagy, de még nem múltál el 25? Örülnél ha a kouroui indítóállás mellől, vagy a darmstadti irányítóközpontból nézhetnéd végig az üstököshöz induló - és magyar részvétellel épülő - Rosetta űrszonda rakétájának startját? Akkor ez a pályázat Neked szól!
Szeretne többet megtudni a katonai pilóták és az űrhajósok kiválogatásáról? Érdekelné, hogy milyen egy barokamra? Kiváncsi arra, hogy milyen repülőgépeket, lokátorokat és rakétákat használt és használ a Magyar Honvédség? Ha igen, vegyen részt a MANT november 22-i, kecskeméti és keceli szakmai kirándulásán !
Turczi Dávid, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium 16 éves tanulója egy nemzetközi Mars-pályázat nyerteseként személyesen vehet részt a Mars Exploration Rover-ek felszíni kutatómunkájának irányításában!
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Űrkutatási Iroda és a Magyar Asztronautikai Társaság ebben az évben október 16-án rendezi meg a szokásos Űrnapot. Az alábbiakban közöljük az Űrnap programját.
Viszlát Csillebérc! A mai napon a véget ért a Magyar Asztronautikai Társaság hat napig tartó jubileumi űrtábora.
Közel 30 diák részvételével tegnap a csillebérci Gyermekvárosban elkezdődött a Magyar Asztronautikai Társaság Tizedik Magyar Ifjúsági Űrtábora.