Havi sorozatunkban az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak űrtevékenységével kapcsolatos információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
Havi sorozatunkban az ázsiai és csendes-óceáni térség országainak űrtevékenységével kapcsolatos információkat találnak, melyek önálló cikkekhez túl rövidek, ám talán mégsem érdektelenek.
A NASA főfelügyelője szerint az Artemis program első űrhajósai legkorábban 2026-ban tehetik a lábukat a Holdra.
A NASA űrhajóscsapatának létszáma hamarosan az ISS kiszolgálásához és az Artemis-programhoz minimálisan szükséges szint alá csökkenhet.
Immár hivatalos, ami eddig is nyilvánvalónak tűnt: a következő holdraszállás 2024-re kijelölt határidejét nem tudják tartani.
Újra repült a New Shepard, ezúttal azonban nem emberekkel, hanem a NASA és mások kísérleteivel a fedélzeten érték el a világűr határát.
Amint az várható volt, a küldetések növekvő száma miatt egyre nagyobb teher nehezedik a NASA mélyűri kommunikációs hálózatára, a DSN-re (Deep Space Network).
Havi sorozatunk előző részében japán és kínai űrhajósokról, illetve a kínai teherűrhajóról írtunk, most pedig a Holdról és a Naprendszer legtávolabbi „sarkáról” lesz szó.
A NASA döntése értelmében talán az ő űrhajójukkal térhetnek először vissza az emberek a Holdra.
Biden elnök a volt floridai szenátort és Shuttle-űrhajóst jelöli az űrhivatal megüresedett vezetői posztjára.
Az elmúlt napokban fontos hírek érkeztek az amerikai holdprogrammal kapcsolatban.
A NASA első SLS (Space Launch System) nehézrakétáját március 17-én először szállították ki a startállásba – egyelőre még csak tesztelési célból.
Az Orion űrhajó következő, legénység nélküli repülésén kipróbálnak egy olyan eszközt, amelyik a jövő űrhajósainak munkáját megkönnyítő, hangfelismerő technológiát használ.
Tízen kerültek be az amerikai űrügynökség új űrhajósosztályába, akiknek januárban meg is kezdődik a kiképzése.
A NASA új űrhajója – még emberek nélkül – a Hold megkerülésére indul. Már rászerelték a hordozóraktára.
A NASA miniatűr űreszköze a Hold körül „járja be” a tervezett Lunar Gateway űrállomás számára elképzelt pályát.
Az USA Nemzeti Akadémiáinak egyik bizottsága támogatja a NASA javaslatát, miszerint módosítani kellene az űrhajósokat érő sugárzás megengedett határértékeit.
A 10 km-es magasságba emelkedett SN15 prototípus volt az első, amely nem robbant fel leszállás közben vagy után a SpaceX készülő űrjárművének tesztjei során.
Amerikai és ausztrál űreszközök álltak pályára Új-Zélandból.
Az emberiség újabb nagy lépésre szánta el magát a világűr meghódításában, hasznosításában. A 2020-as évek közepén – nemzetközi együttműködésben – űrállomás épül Hold körüli pályán Gateway néven.
A Holdra készülő űrhajósoknak nem csak politikai, műszaki és pénzügyi akadályokat kell legyőzniük. Ha célba érnek, meg kell küzdeniük a holdpor jobbára ismeretlen, de biztosan káros hatásaival.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu