A NASA új űrhajója – még emberek nélkül – a Hold megkerülésére indul. Már rászerelték a hordozóraktára.
A NASA floridai Kennedy Űrközpontjának szerelőcsarnokában (Vehicle Assembly Building, VAB) a múlt héten ráhelyezték az Oriont a közel 100 m magas SLS (Space Launch System) rakéta tetejére. Ezzel egy meghatározó lépést tettek az új rendszer első kipróbálása felé, hiszen megkezdődhetnek az integrált rendszerek végső tesztjei. Az űrügynökség szerint a startra szóba jöhető legkorábbi időpont 2022. február 12. De mindez még meglehetősen képlékeny, függ például a januárra tervezett üzemanyag-feltöltési próba sikerétől is. Ehhez december végén szeretnék kiszállítani az SLS-Orion rendszert a 39B jelű indítóállásba.
Gyorsított felvételen, ahogy október 21-én összeállt a rakéta és az űrhajó az Artemis-1 küldetéshez. A VAB az 1972-es Apollo-17 küldetés óta nem „látott” összeszerelt holdrakétát és űrhajót. (Forrás: ESA)
Az Artemis program 1-es számú repülése során az Orion űrhajó eljut a Holdig, pályára áll az égitest körül, majd onnan visszatér a Földre. A sorban ez után következő, Artemis-2 jelű repüléssel ugyanezt teszik meg, csak már űrhajósokkal a fedélzeten.
Az Artemis-1 repülés időtartama 3–6 hét között várható, a pontos érték függ az indítási dátumtól, illetve a Föld és a Hold akkor elfoglalt relatív helyzetétől. Az infografikáról a küldetés fontosabb adatai olvashatók le. Az Artemis-1 repülés során az Orion akár 100 km-es közelségbe is juthat a Hold felszínéhez. (A kép nagyobb méretben: NASA)
A február 12-étől 27-éig tartó időszakban napi indítási ablakok állnak rendelkezésre. Van, amelyik akár 2 óra hosszú. Ha ebben az intervallumban nem jön össze a start, akkor március 12–27. és április 8–23. is szóba jöhet. Az Orionnak nappal kell visszatérnie a Csendes-óceán vizére.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
SLS: sikeres hajtóműteszt
Magyarok a Hold körül
Európaiak továbbra is az Orionban
Újabb logók
Az Orion és az SLS integrálása az Artemis-1 repüléshez (Spaceflight Now)