13:45. Ahogy arról korábban beszámoltunk, több napja megjelent egy felvétel, amelyet állítólag az izraeli űrhajós közvetítéséből vágtak ki, és a sérült szárnyat ábrázolja. Nem sokkal ezelőtt számoltunk be arról, hogy egy - a leszállás előtt 60 másodperccel készített - felvételen látszik, hogy a bal szárnyból hiányzik egy darab. Az alábbiakban ezzel kapcsolatos magyarázatunkat, véleményünket olvashatják.

Újabb alapos vizsgálatok után a NASA gyakorlatilag kizárta annak lehetőségét, hogy az űrrepülőgép tragédiáját a start során leváló és a szárnynak csapódó törmelékdarab okozta.
15:25. A NASA nyilvánosságra hozta azokat a részletes felvételeket, amelyek a Columbia startja alatt egy törmelékdarab bal szárnynak történő nekiütődését mutatják.
19:58. Szerkesztőségünk a NASA TV néhány igen érdekes felvételét közli.
13:39. Az Apollo-program tervezési főnöke szerint az asztronautákat végszükség esetén még a világűrben is meg tudták volna menteni.
15:52. Sikeresen pályára állt az automatikus teherszállító Progressz űrhajó. Két napon belül utánpótlás érkezik a Nemzetközi Űrállomásra.
13:13. A brit sajtóban is óriási vitákat váltott ki a Columbia megsemmisülése. Érvek és ellenérvek csapnak össze az űrrepülőgép-flottával, illetve magával a személyzettel végzett űrtevékenységgel kapcsolatban. Eközben Izreal miniszterelnöke kijelentette, hogy az ország továbbra is fog űrhajósokat küldeni a világűrbe.
01:16. Ahogy a világ felocsúdik a Columbia tragédiájából, nemcsak az űrrepülőgép-flotta, hanem a Nemzetközi Űrállomás (ISS) jövőjével kapcsolatban is egy sor kérdés merül fel. Teljesen véletlen egybeesés, hogy néhány órán belül egy orosz teherszállító Progressz űrhajó indul az ISS-hez.
23:32. Nem sokkal ezelőtt fejeződött be a NASA sajtótájékoztatója. Cikkünkben a legfontosabb megállapításokat igyekszünk nagyvonalakban összegezni.
21:43. A légkörbe történő visszatérés és a leszállás a repülés egyik legkritikusabb szakasza. Ilyenkor az űrrepülőgép sebességét 28 000 km/óráról kell lecsökkenteni a vadászrepülőgépek leszállásának megfelelő sebességre. Az űrhajósok azonban mégsem tartották soha a repülés különösebben veszélyes részének a hazatérést.
11:44. Az amerikai légierő (USAF) több nagyfelbontású megfigyelő-kamerája is rendszeresen fényképezi a visszatérő űrrepülőgépeket. A felvételek mostani átvizsgálása alapján úgy tűnik, hogy egy perccel a gép megsemmisülése előtt már hiányzott egy darab a bal szárnyból.
22:56. Eddig a katasztrófát szenvedett űrrepülőgép mintegy 12 000 apróbb-nagyobb darabját gyűjtötték össze. Közben Texas keleti részén megtalálták az orrkúpot, az űrrepülőgép egyik legjellegzetesebb részét.
14:46. Az izraeli Maariv napilap hétfői számában megjelent egy felvétel, melyet állítólag az ország első űrhajósa készített, és azon a bal szárnyon két repedés is látszik. Valódi a kép, vagy hamisítvány?
17:36. Ha valóban az indításnál leváló és a bal szárnynak ütődő darab okozta a problémát, nem lett volna-e lehetőség arra, hogy egy másik űrrepülőgép a Columbia segítségére siessen, vagy saját legénysége egy űrséta során kijavítsa a hibát?
08:24. A Columbia katasztrófája ellenére Kína nem kívánja leállítani űrhajós programját. Mint arról portálunk korábban beszámolt, az első kínai űrhajós világűrbe küldését (saját rakétával és saját űrhajóval) ez év második felében tervezi az ázsiai ország.
13:33. Sharon szerint az ország a tegnapi tragédia ellenére is elkötelezett az űrprogram mellett. Közöljük az ország első űrhajósának rövid életrajzát.
11:58. A Columbia darabjai 320 km hosszú sávban szórodtak szét. A kisebb-nagyobb űrrepülőgép alkatrészek között megtalálták az első emberi maradványokat, valamint egy sisakot és az egyik űrhajós szkafanderéről származó repülési-kitűzőt (mission patch).
00:04. A telemetriai adatok sorozatos problémákat jeleztek...
22:15. Az emelkedés során valóban úgy látszik, hogy az űrrepülőgép-rendszer baloldalán "valami" történik. Az ŰRVILÁG most közli a már többször hivatkozott képet. Eközben a NASA bejelentette, hogy késik a következő Shuttle start.
20:18. A szétszakadó űrrepülőgép szinte elvakította az egyik időjárási radart.


