A Columbia Balesetét Vizsgáló Bizottság ma, a baleset után pontosan öt hónappal újabb ajánlást bocsátott ki. Ezúttal a start közben készült felvételekről ejtenek szót.
A Columbia Balesetét Vizsgáló Bizottság ma, a baleset után pontosan öt hónappal újabb ajánlást bocsátott ki. Ezúttal a start közben készült felvételekről ejtenek szót.
Remény van arra, hogy a világnak az űrrepülőgépes utak felújítására nem kell olyan hosszú ideig várnia a Columbia elvesztése után, mint egykor a Challenger katasztrófáját követő időkben. Legalábbis erre enged következtetni a NASA vezetőinek minapi nyilatkozata, miszerint akár még az idén elképzelhető a következő shuttle-start.
Négy hónappal azután, hogy a Columbia űrrepülőgép Texas fölött megsemmisült, még mindig tart a vizsgálat, hogy mi okozhatta a tragédiát. A tervek szerint már csak néhány kísérlet végrehajtása van hátra, ezután a vizgálóbizottság visszavonul, hogy újabb két hónap múlva nyilvánosságra hozza a várhatóan több száz oldalas jelentését. Most áttekintést adunk az elmúlt időszak eseményeiről.
Szombaton kora reggel egy-egy asztronauta és kozmonauta indul a Nemzetközi Űrállomásra, hogy leváltsa a november óta fent dolgozó két amerikai és egy orosz kollégáját.
A Magyar Posta április 9-én “In memoriam Columbia” néven 500 Ft névértékű bélyegblokkot bocsát forgalomba.
14 ember életének és 2 űrrepülőgépnek az elvesztése után egyre többen kérdezik: vajon a rendszer tervezésekor minden lehetőséget számba vettek-e az illetékesek? Tényleg - a hetvenes évek végének technikai színvonalához mérten - a lehető legjobb megoldás a ma ismert Space Shuttle rendszer? Sorozatunk második részében megvizsgáljuk a miérteket.
Mindig is csodálatra méltó volt, ahogy repülőgép balesetek, vagy a ritkább űrbalesetek után a széthullott alkatrészekből a szakemberek kitalálták a hiba okát. A Columbia esetében sincs ez másként. A szétszóródott roncsdarabokból, telemetriai adatokból, véletlen készült fénykép és filmfelvételekből úgy tűnik a NASA lassan el tudja mesélni a tragédia lefolyását.
A NASA hétfői bejelentése szerint a múlt héten megtalált adatrögzítő szalagja használható állapotban van.
Sokan támadták az utóbbi időkben a NASA-t, hogy miért nem "rettent meg jobban" attól a lehetőségtől, hogy esetleg csempék estek le a Columbiáról felszállás közben. Nos - ahogy azt mostani fotóink is bizonyítják - ilyesmi már korábban is többször történt, és ebből soha, semmi komolyabb probléma nem adódott...
Már öt hónap telt el azóta, hogy a Columbia űrrepülőgép megsemmisült Texas fölött, és utasai mindannyian életüket vesztették. Végső jelentés még mindig nincs, de a Columbia Balesetét Vizsgáló Bizottság (CAIB) néhány nappal ezelőtt közzétette harmadik ajánlását. Ezeket az ajánlásokat azért adják ki még a végső jelentés előtt, hogy ezzel is elősegítsék a Shuttle-repülések ismételt elindítását.
Miközben a világ űrkutatása a pünkösd utáni első munkanapon Cape Canaveral-re, a Spirit marsszonda indítására figyelt, NASA vezetők és politikusok Washingtonban jöttek össze egy szomorú méltósággal övezett ünnepségre, hogy örök emléket állítsanak a Columbia szerencsétlenül járt legénységének.
Valószínűleg újra kell gondolnunk a "Nagy Bumm" utáni néhány százmillió évet - állítják európai szakemberek a Hubble űrtávcsővel végzett vizsgálataik alapján.
A Magyar Posta a világon elsőként bocsátott forgalomba emlékbélyeget a Columbia katasztrófájában életüket veszett űrhajósok emlékére. Bemutatjuk a bélyeget és röviden beszámolunk az április 9-i ünnepi eseményről.
Cikksorozatunkban arra kerestük a választ, hogy a hetvenes évek végének technikai színvonalához mérten - a lehető legjobb megoldás-e a ma ismert Space Shuttle rendszer? Sorozatunkban néhány pillantást vetettünk a tervezésre: a tényekre és a miértekre, lehetőség szerint megvizsgálva az érveket és az ellenérveket. Most, a harmadik - befejező - részben bemutatunk egy lehetséges alternatívát.
14 ember életének és 2 űrrepülőgépnek az elvesztése után egyre többen kérdezik: vajon a rendszer tervezésekor minden lehetőséget számba vettek-e az illetékesek? Tényleg - a hetvenes évek végének technikai színvonalához mérten - a lehető legjobb megoldás a ma ismert Space Shuttle rendszer? Sorozatunkban néhány pillantást vetünk a tervezésre: a tényekre és a miértekre, lehetőség szerint megvizsgálva az érveket és az ellenérveket. Az első részben a tényeket vesszük szemügyre.
Csütörtökön a Kennedy Űrközpontban lejátszották a Columbia fedélzeti adatrögzítőjének szalagját. Az elemzések alapján a rögzítő pillanatokkal az űrrepülőgép szétesése előtt állt csak le.
Az űrrepülőgép több ezer, eddig összegyűjtött darabja közül a legnagyobb szerephez a most megtalált darab juthat, ha a szakértőknek sikerül kiolvasniuk a tartalmát.
A Columbia bal szárnyából származó elemeken vékony, olvadt aluminium réteget találtak. Ezzel párhuzamosan a Vizsgálóbizottság döbbenetes fotókat publikált az egyik baloldali kerékről.
Az elmúlt néhány nap fejleményeinek egyike, hogy megtalálták a Columbia pilótafülkéjében elhelyezett egyik videokamera szalagját is. A kamera rögzítette a kabinban utazókat a visszatérés közben. Cikkünkben a filmből közlünk néhány kockát.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu