Űrvilág.hu - Kína nem állítja le az űrhajós kiképzést

Kína nem állítja le az űrhajós kiképzést

08:24. A Columbia katasztrófája ellenére Kína nem kívánja leállítani űrhajós programját. Mint arról portálunk korábban beszámolt, az első kínai űrhajós világűrbe küldését (saját rakétával és saját űrhajóval) ez év második felében tervezi az ázsiai ország.

Tu Shúé professzor (Kínai Tudományos Akadémia) az egyik kínai napilap hétfői számának nyilatkozva elmondta, hogy "az ország elkötelezett, és még az idén a világűrbe küldi első emberét". A Columbia katasztrófája kapcsán megemlítette, hogy bár a dolog sajnálatos, ám "a világűr kutatása emberekkel nagyon veszélyes és nagyon nehéz, a balesetek sajnos elkerülhetetlenek, ám a targédiák nem állíthatják meg az ember kilépését a világűrbe".
Szombaton egyébként az ázsiai ország elnöke személyesen biztosította részvétéről George Bush amerikai elnököt.
Kínai hivatalos körök az első kínai űrutazását októberre datálják. Ha így lesz, akkor a Szovjetúnió (Oroszország) és az Egyesül Államok után Kína lesz a harmadik ország, amely önerőből küld asztronautát a világűrbe. A kínai űrhajónak eddig négy példánya járt személyzet nélkül a világűrben. Az első 1999 végén, az utolsó 2002-2003 fordulóján.

Kapcsolódó cikkek:
Visszatért a kínai űrhajó
A kínai űrhajó negyedik repülése

Cikk nyomtatása
A rovat archívuma

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024