Űrvilág.hu űrkutatási hírportál

Rosetta üstökösprogram Cikkek: 81 - 100

„Lencsevégen” a Rosetta

„Lencsevégen” a RosettaAmikor márciusban a Rosetta üstököskutató szonda egy hintamanőver erejéig a Föld közvetlen közelébe került, az ESA pályázatot írt ki asztrofotósoknak a jelenség megörökítésére. Most megnevezték a győzteseket.

A Rosetta rövid időre „visszatér”

A Rosetta rövid időre „visszatér”Az ESA üstökösszondája március 4-én a Föld megközelítésével vesz lendületet további útjához.

Önarckép napelemtáblával

Önarckép napelemtáblávalAz ESA Rosetta üstökösszondája egy saját magáról készített felvételt küldött haza.

Megkezdődött a Philae (Rosetta Lander) harmadik teszt-kampánya

Megkezdődött a Philae (Rosetta Lander) harmadik teszt-kampányaMájus 13-án megkezdődött a Philae ellenőrzésének harmadik kampánya (Commissioning Phase, Block 3), melynek során 8 szakaszban, 8 egymás utáni éjszakán (Pass 1.-8.), közép-európai idő szerint este 9 órától kezdődően rádiókapcsolatot teremtenek a Rosetta leszálló egységével. A jelenlegi teszt-kampány célja elsősorban a tudományos fedélzeti műszerek egymással való kölcsönhatásának vizsgálata.

Sikeresen folyik a Philae (Rosetta Lander) első teszt-kampánya

Sikeresen folyik a Philae (Rosetta Lander) első teszt-kampányaA tervek szerint zajlik a Rosetta leszállóegységének első ellenőrzés-sorozata. Az eddig elvégzett tesztek már egy kellemes meglepetéssel is szolgáltak.

Úton a Rosetta!!!

Úton a Rosetta!!!Ma reggel 8:17-kor rendben startolt az Ariane 5 rakéta, orrkúpja alatt a Rosetta üstökös-szondával.

Rosetta: újabb halasztás

Rosetta: újabb halasztásAz Ariane 5 hordozórakétával felmerült probléma miatt jövő hétre csúszik a start.

Az üstökösvadász útra kész

Az üstökösvadász útra készEgy éves halasztás után holnap végre elindulhat a jelentős magyar részvétellel készített Rosetta–Philae űrszondapáros. Hosszú útjuk végén, tíz év múlva érik el a 67/P Csurjumov–Geraszimenko-üstököst.

A Rosetta-pályázat eredménye

A nemzetközi zsűri döntése értelmében - hosszú vita után - egy olasz lány: Serena Olga Vismara javaslata nyert. A javasolt név: PHILAE.

Magyarok a Naprendszer kutatásában (2. rész)

Magyarok a Naprendszer kutatásában (2. rész)Szegő Károllyal készített kétrészes sorozatunk első részében bemutattunk néhány olyan űrprogramot, melyeknek aktív résztvevője volt. A mostani (befejező) részében egy kicsit közelebbről is szemügyre vesszük a Rosettát.

A Föld a Rosetta „szemével”

A Föld a Rosetta „szemével”A március 4-i megközelítést követően az ESA Rosetta űrszondája navigációs kameráját a Föld felé fordította.

A Rosetta visszanéz

A Rosetta visszanézAz ESA üstököskutató szondája 70 millió kilométeres távolságból a Föld-Hold rendszerről készített képet.

A Rosetta első tudományos mérései

A Rosetta első tudományos méréseiAz európai szonda műszereinek jól haladó ellenőrzése során egy üstökösről is felvételt készítettek, 95 millió kilométeres távolságból.

Síléc és Rosetta

Síléc és RosettaAz ESA Rosetta üstököskutató szondájának egy műszeréhez kifejlesztett stabilizáló eljárás – ha sílécre alkalmazzák – rekordsebességű lesiklást tesz lehetővé.

Életre kelt a Philae!

Életre kelt a Philae!A Rosetta-Philae űrszondapáros a keddi indítás után sikeresen bejelentkezett az irányítóközpontba. A kezdeti telemetriai adatok azt mutatják, hogy a leszállóegység két magyar készítésű fő egysége normálisan működik.

Rosetta - harmadszor

Rosetta - harmadszorAz Arianespace szakemberei kijavították a Rosettát szállító Ariane 5 rakétán a szigetelés hibáját. A rakéta újra az indítóálláson van, az indítás kedden várható.

Rosetta: elhalasztva!

Rosetta: elhalasztva!Több, mint egy éves késéssel ma reggel indult volna útnak a nagyreményű üstököskutató űrszonda-páros, a Rosetta és a Philae. A startot a kedvezőtlen időjárás miatt holnapra halasztották.

Visszaszámlálás indul!

Visszaszámlálás indul!A Rosetta üstökös-kutató űrszonda már az Ariane 5 hordozórakéta tetejére szerelve várja az indulást.

PÁLYÁZAT: Adj nevet egy űreszköznek!

PÁLYÁZAT: Adj nevet egy űreszköznek!Már 12 éves vagy, de még nem múltál el 25? Örülnél ha a kouroui indítóállás mellől, vagy a darmstadti irányítóközpontból nézhetnéd végig az üstököshöz induló - és magyar részvétellel épülő - Rosetta űrszonda rakétájának startját? Akkor ez a pályázat Neked szól!

Magyarok a Naprendszer kutatásában (1. rész)

Magyarok a Naprendszer kutatásában (1. rész)Szegő Károly neve ismerősen cseng a magyarországi űrtevékenységet figyelemmel kísérők számára. A közelmúltban a Rosetta űrszonda új programja és a készülő Venus Express okán készítettünk vele interjút.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6
Összesen 113 cikk.

Gyorskereső

Rovatok

Támogatóink

Űrvilág a Faceboookon

Partnerünk

Űrkörkép 2023/2024