Öt héten át tartó rejtvénysorozatunk fordulóiban dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című könyvéért szállhatnak versenybe. Itt az első kérdés!
Öt héten át tartó rejtvénysorozatunk fordulóiban dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című könyvéért szállhatnak versenybe. Itt az első kérdés!
A Magyar Posta június 3-án egy négy bélyegből álló kisívet jelentetett meg Farkas Bertalan 1980-as űrrepülésének emlékére.
November 23-án nyílik a Magyari Béla életútját bemutató kiállítás Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban.
Az első magyar űrrepülést bemutató időszaki kiállítás a Koszta József Múzeumban tekinthető meg – október végéig.
Schuminszky Nándor visszaemlékezésének befejező része.
Folytatjuk Schuminszky Nándor visszaemlékezését.
Magyari Béla életének harmadik fejezete már nem volt olyan rózsás, folyamatos lejtmenet, érthetetlen mellőzöttség jutott neki osztályrészül. Egészen haláláig.
Az ember néha csak akkor döbben rá, hogy milyen legendák élnek közöttünk, amikor valamelyikük halálhírét olvassa.
Egy nemrég megjelent cikkünk késztette Schuminszky Nándort, hogy bemutasson néhányat gyűjteménye különlegességeiből.
A hetek csoportjából már csak hatan vannak.
Dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című, frissen megjelent könyvének ismertetője.
Napra pontosan ennyi ideje indult a világűrbe Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa.
2019. augusztus 8-án Magyari Béla emléktáblájának avatására kerül sor a Fiumei úti temetőben, 11 órai kezdettel.
A hetek csoportjából már a harmadik is felrepült az égbe.
Miért Berci repült, és miért nem Béla?
Schuminszky Nándor emlékezik a nemrég elhunyt Magyari Bélára.
Magyari élete meseszerűen folytatódott: a vadászpilóta feladatok után még nagyobb falat került a láthatárra. Magyarország űrhajósjelölteket keresett és ő ott volt az első vonalban.
Életének 69. évében elhunyt a magyar űrhajós, aki 1980-ban a Szojuz-36 tartalék személyzetének tagja volt.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a nemzeti ünnep alkalmából szakmai elismeréseket adott át október 27-én Budapesten.
Kedden lesz 35 éve, hogy Farkas Bertalan a Szojuz-36 fedélzetén elindult a világűrbe. Programokat is ajánlunk.Ez itt az archív portál.
Olvass minket itt: blog.urvilag.hu