Dr. Remes Péter „Az első magyar űrrepülés története” című, frissen megjelent könyvének ismertetője.
Büszkék lehetünk arra, hogy a levegő és az űr meghódításában még a múlt században mi magyarok is részt vehettünk. Az űrrepülések hajnalán, 1980-ban Magyarország űrhajósa, Farkas Bertalan, a világon a hetedik nemzet képviselőjeként jutott ki a Föld körüli pályára. Azóta felnőtt egy generáció, amely már nem emlékezhet a magyar űrrepülés körülményeire. Indokolt volt tehát az első magyar űrrepülés történetének tudományos igényű feldolgozása és – 2020-ban, az első magyar űrrepülés 40. évfordulóján – egy reprezentatív könyv kiadása, remélve, hogy az első magyar űrrepülés nem merül feledésbe.
A magyar űrrepülés jelentősége nem érthető meg a korszak szovjet és amerikai űrkutatásának felvázolása nélkül, hiszen a politikai és társadalmi környezet döntő befolyással volt a magyar űrrepülésre is. A magyar űrrepülés előkészítése és maga az űrrepülés is a hidegháború éveiben zajlott. Számos dokumentum korábban nem volt hozzáférhető, kutatható vagy közreadható. Az űrrepülés történetének megírásakor ezért vissza kellett térni a forrásokhoz ahhoz, hogy a magyar űrrepüléssel kapcsolatban keletkezett legendák valóságtartalmát megismerhessük. A hiteles, eredeti dokumentumok napvilágra kerülésével jelentősen megváltoztak ismereteink az űrkutatás történetével kapcsolatosan. Így a könyvben leírtak a kortársak számára is sok újdonsággal szolgálhatnak. Még a tudományos közvélemény számára sem ismeretes, hogy az űrélettudományok területén a magyar űrkutatók milyen jelentős munkát végeztek.
A kiadvány többéves tudományos kutatómunkán alapul, hivatkozási jegyzéke több mint 800 tételt tartalmaz. Függeléke többek között részletes cirill betűs névmutatót, magyar és angol nyelvű akronim táblázatot, valamint orosz és angol nyelvű összehasonlító akronim táblázatot tartalmaz.
A könyv hat részből áll. Az Előzmények című fejezet (1) az űrkutatással kapcsolatos stratégiai megfontolásokról, az űrtevékenység katonai vonatkozásairól, a hidegháború éveiben zajló titkos magyar űrkutatásról, a korabeli kormányhatározatokról, a magyar kutatások intézményrendszeréről, valamint az 1950–1991 között zajló űrélettudományi kutatásokról szól. Felvázolja a szolnoki repülőhajózó-növendékek (a későbbi űrhajósjelöltek), valamint az űrorvosok kiképzési rendszerét, majd ismerteti az 1974-es repülő- és űrorvosi konferenciát, illetőleg az 1976-os moszkvai értekezletet, amelyek előkészítették az Interkozmosz program magyar űrrepülését. Részletesen kitér az űrrepülés személyi és tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az űrkutatással foglalkozó korabeli magyar intézmények, kutatóhelyek szerepére.
Az űrhajós-kiválogatás (2) és felkészítés (3) eddig még nem publikált részletes ismertetése után a negyedik rész foglalkozik az űrrepülés (4) eredeti dokumentumok alapján feldolgozott minden egyes napjának történetével, a fedélzeten, illetőleg a Repülések Irányítóközpontjában zajló események leírásával. Ebben a fejezetben olvasható a magyar űrrepülés hazai és nemzetközi sajtóvisszhangja, a nagykövetek jelentései, valamint a magyarországi hangulatjelentések összefoglalói is.
Az ötödik fejezet a magyar nemzeti tudományos program (5) ismertetésére, az űrkísérletek, és azok eredményeinek részletes feldolgozására vállalkozik. Itt publikálják először az űrhajósok klinikofiziológiai vizsgálatairól szóló hivatalos jelentést is.
Végül a hazatérés és az országjárás (6) eseményeinek ismertetése zárja a kötetet. A Függelék pedig a Nomenklatúra és klasszifikáció, a Cirill betűs névmutató, valamint az Akronim I-II-III. táblázatokat tartalmazza.
A könyv szerzője, dr. Remes Péter a Szegedi Orvostudományi Egyetem elvégzése után a szolnoki repülőtéren kezdte pályafutását. Repülő- és űrorvosi ismereteit a szentpétervári Kirov Katonaorvosi Akadémián, az Amerikai Légierő Repülő- és Űrorvosi tanfolyamán, valamint a NASA Űrélettudományi Programjában szerezte. A magyar űrrepülés idején megszervezte és vezette a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet funkcionális diagnosztikai osztályát, részt vett az űrhajósok kiválogatásban, majd a kalinyingrádi Űrrepülések Irányítóközpontjában teljesített szolgálatot. Kidolgozta az információfeldolgozó képesség mérésének elméletét, melynek alapján a Balaton műszer segítségével a világon először sikerült lemérni az űrállomás fedélzetén az űrhajósok szellemi munkavégző képességének súlytalanságban bekövetkező romlását. Részt vett az űrhajósok izomsorvadásának, fizikai állóképességének, teljesítőképességének tanulmányozásában. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanács Orvosbiológiai Szakbizottságának, valamint a Magyar Űrkutatási Tudományos Tanácsnak is. Egyike annak a néhány magyar űrkutatónak, akit tudományos munkája alapján a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) rendes tagjának választottak. Ezen kívül számos nemzetközi szervezet is tagjai sorában fogadta (American Institute of Aeronautics and Astronautics, AIAA; Fédération Aéronautique Internationale, FAI; Committee on Space Research, COSPAR). Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszékén címzetes egyetemi docens, a graduális és posztgraduális oktatásban vesz részt.
Az első magyar űrrepülés története című könyv a szerző magánkiadásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Repülőorvosi Alapítvány támogatásával készült el. Exkluzív kiadvány, könyvesbolti forgalomba nem kerül. 
A Magyar Posta június 3-án egy négy bélyegből álló kisívet jelentetett meg Farkas Bertalan 1980-as űrrepülésének emlékére.
