Magyari Béla életének harmadik fejezete már nem volt olyan rózsás, folyamatos lejtmenet, érthetetlen mellőzöttség jutott neki osztályrészül. Egészen haláláig.
Ahogy lezárult az élménybeszámolók és a lehetséges űrrepülés fejezete, Béla sorsa hányatottra fordult. Előbb úgy tűnt, a tanulás jelenti a megoldást, az előrelépést. Előbb 18–19 éves srácokkal együtt járt a Műszaki Egyetemre, hogy a hiányzó matektudást pótolja, majd anyagtechnológiát tanult. 1994-ben ledoktorált Miskolcon Farkas Bertalan űr-anyagtechnológiai kísérleteinek disszertálásával. Ekkor már kezdett távolodni a repüléstől. Nyaranta 25–30 órákat repült még MiG-21-essel, de már csak szigorúan oktatóval, az első ülésben. Aztán 1988-ban nagyot fordult a világ. Többszörösen megbosszulta magát az előző évek ünnepléséből fakadó könnyedebb életforma. Előbb egy sima nátha győzte le Béla immunrendszerét annyira, hogy szívizomgyulladás lett belőle és az orvosok azonnal kimondták a végzetes ítéletet Béla további repülései felett. Aztán elvált a feleségétől.
Bélára különösen a rendszerváltást követően az új időkben – mint a régi rezsim hősére – nem volt szükség. Előbb a Budapesti Műszaki Egyetem honvédelmi csoportjába került, ami önmagában sem egy nagy karrierlépcső a Magyar Népköztársaság kitüntetett űrhajósaként, de hamarjában megszüntették a sorkatonaságot, így a pozíció is megszűnt. Ekkor átkerült a Pénzügyminisztérium égisze alá, ahol a szovjet csapatok kivonását koordinálták. A szovjet csapatok nem kevés környezeti kárt hátrahagyva kivonultak, a munka megszűnt. Béla ekkor átkerült a Honvédséghez, repülőgépek fekete dobozaiból nyert adatok digitalizálásával foglalkozott (régebben hagyományos filmekre rögzítették az adatokat és ezt egy adapter segítségével ültették át későbbiekben digitális adathordozókra). Ekkor a Katonai Felderítő Hivatalhoz szegődött, de itt is rákerült a neve a leépítendők listájára, mivel a Szovjetunióban végzett. Ekkor a Belügyminisztériumban kapott munkát, majd az út tovább, a Magyar Űrkutatási Irodához vezetett, ahonnan 2006-ban – a Honvédséget követően másodszor is – nyugdíjazták. Próbálkozott még MLM értékesítőként, biztosítási alkuszként is, nem túl sok sikerrel. Az űrkutatáshoz való kapcsolata a Magyar Asztronautikai Társaság elnöki pozíciójában maradt meg folyamatosnak 2001–2006 között. Magyari Bélát 2014-ben az Magyar Csillagászati Egyesület tiszteletbeli tagjává választották.
(Kép: Túry Gergely / hvg.hu)
2000. október 31-én mint pilóta is szögre akasztotta a sisakját. Ezen a napon utoljára ült pilótafülkébe. Egy MiG-29 fedélzetén, háta mögött Siklósi Zoltán alezredes pilótával egy utolsó másfél órás repülésen elbúcsúzott a katonai gépek illatától zajától, életérzésétől.
Magyari Béla a felejthetetlen teljesítménye, szakértelme ellenére mellőzötté vált élete végére, a neki kijáró megbecsülés elkopott és halála csak egy rövid hír volt a magyar sajtóban. Számunkra, az űrkutatást, űrrepülést szeretők számára azonban nemzeti hős marad. Az amerikaiak úgy köszönnek el elhunyt űrhajósaiktól: „Godspeed!”. Nekünk nincs ilyen köszöntésünk. De „Jó utat Béla, oda, ahová tartasz!”. Reméljük, valamilyen szép csillagösvényen végre átéled azt, amit majd negyven éve nem sikerült.
(Köszönjük Schuminszky Nándornak és Mizser Attilának a cikk megjelenése után küldött észrevételeit, kiegészítéseit!) Kapcsolódó cikkek:
Magyari Béla (1949–2018)
In memoriam Magyari Béla (1. rész) – Bicikliről a felhők közé
In memoriam Magyari Béla (2. rész) – A felhőkből Csillagvárosba
Magyari élete meseszerűen folytatódott: a vadászpilóta feladatok után még nagyobb falat került a láthatárra. Magyarország űrhajósjelölteket keresett és ő ott volt az első vonalban.
